2021. december 7. keddAmbrus
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Faji alapú erőszakhullámtól félnek a britek

2008. április 18. 16:25, utolsó frissítés: 16:25

Három brit állampolgárból kettő faji alapú erőszakhullámtól tart, míg a lakosság fele szeretné, ha bátorítanák a bevándorlókat arra, hogy távozzanak az országból - derült ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.


Trevor Phillips, az Egyenlő Bánásmód és Emberi Jogok Bizottsága nevű brit civilszervezet vezetője riasztónak találta a közvélemény-kutatás eredményeit egy olyan országban, ahol már hét év telt el a legutóbbi komoly, faji alapú zavargások óta, amelyek fehér bőrű és ázsiai fiatalok között törtek ki. Szerinte aggasztó, hogy az emberek már komolyan valósnak tartják a veszélyt.

A BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató számára elvégzett felmérésben ezer személy vett részt. A megkérdezettek 60 százaléka vélekedett úgy, hogy Nagy-Britanniában túl sok a bevándorló. Egynegyedük a bevándorlók miatt úgy érzi, már nem is Nagy-Britannia része az a negyed, ahol lakik. Pontosan húsz százalékuk elismerte, hogy faji előítélete van.

Kényes politikai kérdés a bevándorlás Nagy-Britanniában, ahová több százezer ember érkezett az elmúlt években, sokan az Európai Unióhoz csatlakozott közép- vagy kelet-európai országokból.

A fő politikai pártok egyetértenek abban, hogy a bevándorlás nagy lökést adott a brit gazdaságnak, de a bírálók úgy érvelnek, hogy a tömeges bevándorlás miatt csökkent a Nagy-Britanniában született munkások bére és túlterheltté váltak a közszolgálatot ellátó intézmények. (MTI/Reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS