2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gémesi: idén ugyanannyi támogatás, mint tavaly

2007. január 05. 12:13, utolsó frissítés: 18:57

A határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok ellátására az idei évi költségvetésben ugyanannyi forrás szerepel, mint a 2006. éviben - közölte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, Gémesi Ferenc, hozzátéve: ez mintegy 12 milliárd forintnyi összeget jelent.

Mint mondta, a források döntően a MeH fejezetében szerepelnek, de az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, illetve még több tárcánál is található "határon túli" támogatás.

Gémesi kitért arra is, hogy a Szülőföld Alapba egymilliárd forintot terveztek ugyan, ám a megszűnő közalapítványoknak szánt forrásokat is ide csoportosítják majd át. Összességében két, legfeljebb két és fél milliárd forintra "töltődhet" fel a Szülőföld Alap.

Utalt arra, hogy az említett közalapítványok feladatait a Szülőföld Alap Iroda látja el; ez lesz az az intézmény, amely a pályázatok lebonyolítását is elvégzi a jövőben.

A szakállamtitkár a magyarigazolványok érvényességének ügyéről is beszélt. Ugyanis a decemberi budapesti találkozón a határon túli magyarság képviselői azt kérték, hogy külön sorban állás és eljárás nélkül automatikusan hosszabbítsák meg az okmányok érvényességét. Gémesi ezügyben közölte, ilyen értelmű törvénymódosítást kezdeményeznek, és már el is készült ennek a koncepciója. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS