2024. április 24. szerda
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Kossuth tériek a köztársasági elnököt akarják meggyőzni: léptesse le a Gyurcsány-kormányt

2006. szeptember 21. 12:00, utolsó frissítés: 12:00

Kitartanak a tüntetők a Kossuth téren. Az este közfelkiáltással elfogadták, hogy küldöttséget menesztenek Sólyom László köztársasági elnökhöz. A delegáció tagjai: Wittner Mária, Toroczkai László, ifjabb Hegedűs Loránt, Takács András és Gonda László lesznek.


Takács elmondta, csütörtökön kezdeményezik a találkozót Sólyomnál. Közlése szerint azért szeretnének vele egyeztetni, mert "neki van kellő befolyása a jelenlegi belpolitikai helyzetre, neki lenne mozgási tere arra, hogy a jelenlegi kormány távozzon".

Szerda este hét óra előtt a demonstrálók újra áttörték a külső kordont. A téren folyamatosan gyülekeztek az emberek, a színpadon beszédeket mondtak, a külföldi és nemzetközi tévétársaságok közvetítőkocsijai felsorakoztak a tér szélén. A Szabadság térre vezető utcák továbbra is teljesen le voltak zárva.

A korábbi napokhoz hasonlóan szerda este kilenc óra után már mintegy 15 ezer ember gyűlt össze. A tüntetők Gyurcsány Ferenc és a kormány leváltását követelték. A Parlament köré több mint 600 rendőrt vezényeltek. A kormányellenes tüntetés több szónoka az erőszaktól való tartózkodásra szólított fel. Rohamrendőrök éjjel 11 óra körül elvittek egy fiatalembert, aki fel akarta gyújtani a Kossuth téren elhelyezett koporsót, amelyre a tüntetők azt írták: "Temetjük a Gyurcsány-kormányt". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS