2020. szeptember 24. csütörtökGellért, Mercédesz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

CIA-fogolyszállítások: az egyik ET-tagállam elismerte

2006. április 13. 11:46, utolsó frissítés: 13:42

Hivatalosan elismerte az Európa Tanács egyik tagállama, hogy terrorizmussal gyanúsított személyeket adott át külföldi ügynököknek – jelentette be Terry Davis, a szervezet főtitkára. A főtitkár ugyanakkor nem volt hajlandó többet mondani az ügyről, az érintett ország nevét sem közölte, s csak azt jegyezte meg, hogy ezentúl immár nem kell "állítólagos" átadásokról beszélni, legalább egy esetben ez valóban megtörtént.

A kérdéskör azóta áll a figyelem középpontjában, amióta a The Washington Post tavaly november elején arról számolt be, hogy a CIA titkos kelet-európai létesítményekben tartott fogva és hallgatott ki terrorizmussal gyanúsított személyeket, mindenekelőtt az al-Kaida feltételezett tagjait.

Az emberi jogok tiszteletben tartása felett őrködő nemzetközi szervezet, az Európa Tanács november végén hivatalosan is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy voltak-e titkos CIA-börtönök a szervezet tagországaiban, illetve igénybe vették-e terrorizmussal gyanúsított személyeket szállító CIA-repülőgépek a tagországok légterét.

A tagállamok február végéig meg is küldték reagálásukat, s bár egyik sem ismerte el, hogy szerepet játszottak volna ilyen akciókban, Davis akkor más országok mellett mindenekelőtt Lengyelországot, Boszniát, Olaszországot és Macedóniát bírálta hiányos válaszuk miatt.

A tagállamokhoz kiküldött hivatalos kérdések mellett az ET parlamenti közgyűlésének jogi bizottságát vezető Dick Marty is megpróbál adatokat, bizonyítékokat gyűjteni. A január 24-én általa közzétett előzetes jelentés úgy fogalmazott: a vizsgálatok jelenlegi állása szerint nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok arra, hogy a CIA titkos fogdákat működtetett volna európai országokban.

Ugyanakkor számos jel arra utal, hogy valóban létezett egy rendszer, amelyben a kínzásokat "delokalizálták" (terrorizmussal gyanúsított embereket adtak át titokban más országoknak, olyanoknak, ahol az emberi jogi követelményeket enyhébben kezelik).

Dick Marty szerint az is bebizonyosodott, hogy különböző európai helyszíneken embereket raboltak el, megfosztották őket szabadságuktól, minden joguktól, s titokban elszállították őket olyan helyekre, ahol azután embertelen módszereket, kínzásokat alkalmaztak velük szemben. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS