2022. január 29. szombatAdél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Angliában a koronavírus miatt intenzív osztályra kerülők 90 százalékának nincs meg a három oltása

2021. december 29. 18:27, utolsó frissítés: 18:27

A koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályokra kerülő páciensek 90 százaléka nem adatta be magának az oltás harmadik, emlékeztető, vagy hatáserősítő adagját - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.


Johnson brit hírszolgáltatóknak - köztük a Sky News hírtelevíziónak és a BBC-nek - nyilatkozva kijelentette: a jelenlegi adatok alapján 2,4 millió olyan felnőtt van az országban, aki a koronavírus elleni oltás első két adagját már megkapta, és jogosult lenne a harmadik dózisra is, de ezt még nem adatta be.

A brit kormány az omikron koronavírus-variáns terjedésének megfékezése érdekében úgy döntött, hogy az eredeti, január végi határidő előtt egy hónappal, már december végéig minden, 18 évnél idősebb angliai lakos számára lehetővé válik a harmadik oltási dózis beadatása.

Az egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint az Egyesült Királyság egészében a felnőtt lakosság 56,9 százaléka - 32,7 millió ember - részesült már három oltási adagban.

Az első dózist a 12 éven felüli lakosság 89,9 százaléka, a másodikat 82,2 százalékuk kapta meg kedd estig.

Mindez azt jelenti, hogy meghaladta a 131 milliót az első, a második és a harmadik oltási adagokból eddig beadott dózisok együttes száma az Egyesült Királyságban.

Szerdai nyilatkozatában Boris Johnson hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid-19 betegség miatt intenzív osztályokra kerülő páciensek "elsöprő többsége" azok közül kerül ki, akik még nem adatták be maguknak a harmadik oltási dózist.

"Beszéltem orvosokkal, akik elmondták, hogy 90 százalékra rúg az intenzív osztályokon ápolt betegek között azoknak az aránya, akik nem adatták be az emlékeztető oltást" - mondta a miniszterelnök.

Johnson kiemelte: a vizsgálati adatok alapján az oltatlanok összességében nyolcszor akkora eséllyel kerülnek kórházba koronavírus-fertőződés esetén, mint azok, akik megkapták az oltást.

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az omikron vírusvariáns egyértelműen enyhébb tüneteket okoz, mint a korábban dominánssá vált delta vírusváltozat, és így fenntarthatók a jelenlegi járványellenes szabályozások.

A brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat közvetlenül karácsony előtt ismertetett eredményei szerint az omikron okozta koronavírus-fertőződés esetén 50-70 százalékkal alacsonyabb a kockázata az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek kórházi kezelésre szorulnak.

Sajid Javid egészségügyi miniszter a héten bejelentette: a brit kormány a vizsgálati adatok tanulmányozása alapján úgy döntött, hogy az új év előtt nem vezet be újabb korlátozásokat Angliában. Kérte ugyanakkor, hogy a lakosság elővigyázatosan és lehetőleg a szabadban köszöntse az újévet, és ezt a kérést Boris Johnson is megerősítette szerdai nyilatkozatában. (mti)

Címoldali kép: Ian Capper via geograph.org

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS