2022. január 29. szombatAdél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

HVG360: Magyarországon magánnyomozókkal figyeltetik az ellenzéki politikusokat

2021. december 01. 14:43, utolsó frissítés: 14:43

A HVG360 információi szerint a ma már magánnyomozóként tevékenykedő egykori titkosszolgák fideszes körökből kaptak megbízásokat ellenzéki politikusok magánéletének „feldolgozására”.


„Két egymást kizáró állam és nemzetkép létezik a magyar politikán belül. A politikai osztály egyik része önrendelkező államban, öntudatos nemzetben gondolkodik, a másik az önfeladó állam, önmarcangoló nemzet politikai hagyományai jegyében cselekszik. Ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, ami Magyarországot fenyegeti” – mondta Kövér László házelnök még 2020 februárjában zárt ajtók mögött, a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetőinek.

Kövér egy ünnepi rendezvényen, a szervezetek fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából tartott eseményen beszélt, mondandóját pedig azzal zárta, hogy a legerősebb bizodalma a szolgálatokban van, reméli, hogy minden tudást és erőt latba vetnek azért, hogy a nemzet soha többé ne hulljon porba.

A HVG 360 egy név nélkül nyilatkozó magánnyomozóra hivatkozva azt írja, hogy a politikai munkák az előválasztáskor és az után indultak be, és – az előválasztáson sikeresen szereplő – kis halak mellett azokat az országosan ismert politikusokat is a „mezítlábasokkal” dolgoztatják fel, akikre a szakszolgálatot a pozíciójuk miatt nem tudnák ráküldeni. A mezítlábasok főleg exrendőrök vagy egykori titkosszolgák, akik rendszerint magánnyomozói megbízásokat vállalnak el.

A mezítlábasok mindenféle technológia nélkül, törvényesen tudnak információkat gyűjteni és főleg olyan célszemélyek esetén vetik be őket, akik nem látnak el fontos állami pozíciót és nincsenek bűnözői vagy gyanús külföldi kapcsolatai – írja a HVG 360.

2010 előtt a baloldalról is kaptunk ilyesmi munkákat, de aztán idővel onnan már nem, valószínűleg a pénzük fogyott el. Ma már csak a Fidesz tudja ezt megfizetni, mondta a lapnak a névtelen forrás. A hírportál megjegyzi: gyakori, hogy a NER csúcsán álló gazdasági szereplők azokat is hasonló módon káderezik le, akik nekik dolgoznak.

A magánzók nem csak a politikai ellenfél tanulmányozására kapnak megbízásokat, gyakori, hogy a NER csúcsán álló gazdasági szereplők azokat káderezik így le, akik nekik dolgoznak.

Nem feltétlenül kell magas beosztású vezetőkre gondolni, sokszor akár egy pincért, egy gépkocsivezetőt vagy egy takarítót is leinformálhatnak így azok, akik kínosan ügyelnek arra, hogy ne legyenek megbízhatatlan emberek a környezetükben vagy olyanok, akik az ellenzéknek, esetleg a sajtónak szivárogtatnának ki kényes információkat. Mészáros Lőrinc még ennél is biztosabbra ment, mikor Talentis Protect Zrt. néven saját magánbiztonsági céget alapított, ami – leegyszerűsítve – a saját cégeit monitorozta.

A cikk szerint az ilyen megbízások alapja, hogy a célszemélyről a tudta nélkül készüljön egy úgynevezett operatív környezettanulmány, amelynek során a célszemélyről nem annak közvetlen környezetében kezdenek el adatot gyűjteni, hanem mondjuk a helyi kocsmákban, például családfakutatóként bemutatkozva, így azokat is megtéveszti, akiktől az információkat szerzi.

A lap azt írja, hogy egy alaposan elkészített és eredményes operatív környezettanulmány után tovább lehet lépni, ekkor jön a figyelés, amelynek akkor van értelme, ha az adatgyűjtés során rájönnek valamire és azt bizonyítani is akarják. Amennyiben a figyelést közterületen vagy nyilvános helyen végzik és a tevékenységet ott is dokumentálják, akkor ez a tevékenység is teljesen törvényes – teszik hozzá.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS