2021. december 5. vasárnapVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Börtönre ítéltek öt újságírót Vietnamban, amiért „visszaéltek a demokratikus jogokkal„

2021. október 30. 17:06, utolsó frissítés: 17:06

Egy vietnami bíróság börtönbüntetésre ítélt öt újságírót, akiket azzal vádoltak, hogy "visszaéltek a demokratikus jogokkal" - írja a euronews.com.


A Mekong-delta déli részén lévő Can Thó város bírósága négy és fél éves börtönnel sújtotta két nappal ezelőtt, Truong Chau Huu Danh-t, a Bao Sach (Tiszta újság) nevű Facebook-oldal alapítóját, aki égető társadalmi kérdésekről és megvesztegetési ügyekről közölt cikkeket.

Az indoklás szerint Danh cikkei "reakciós gondolatokat tartalmaztak, amelyek nem szolgálják az ország érdekeit" - írta a vietnami VNA hírügynökség, bírósági dokumentumokra hivatkozva.

Négy vádlott-társát kettő és három év közötti börtönbüntetésre ítélték.

Mind az öt újságírót azzal sújtották, hogy büntetésük letöltése után három évig nem gyakorolhatják szakmájukat.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője az esetet pénteken kommentálva azt mondta, hogy az ítélet egyike azoknak a "nyugtalanító törekvéseknek" amelyek célja minden olyan médiamunkás és állampolgár őrizetbe vétele, aki gyakorolja "a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságához való jogát".

"Ez az újságírócsoport a megvesztegetésekről szóló oknyomozó riportokra összpontosított, ami természetesen nem bűncselekmény" - mondta.



"Az Egyesült Államok felszólítja a vietnami hatóságokat (...), hogy engedjék szabadon az öt újságírót és mindazokat, akiket igazságtalanul tartanak fogva, és tegyék lehetővé, hogy Vietnamban minden személy szabadon és megtorlástól való félelem nélkül fejthesse ki véleményét" - tette hozzá Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Bírálói szerint a kormány sokkal keményebben lép fel a másként gondolkodókkal szemben azóta, hogy Nguyen Phu Trongot az év elején egy titkos kongresszuson újraválasztották a kommunista párt vezetőjévé. (euronews.com, hírszerk.)

Fotó: Tomáš Malík/Pexels

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS