2021. december 7. keddAmbrus
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Afganisztánban fegyveresek elraboltak egy ukrán utasszállító repülőgépet. Frissítés: nem is!

2021. augusztus 24. 10:56, utolsó frissítés: 14:38

Fegyveresek kaparintották meg a napokban Afganisztánban az egyik ukrán evakuációs repülőgépet - mondta el Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes kedden egy rádióműsorban.


"A repülőgépünket más emberek foglalták el vasárnap. Fegyveresek voltak, lőfegyverek is voltak náluk. A gépünket ellopták, kedden ismeretlen utascsoporttal a fedélzetén elrepültek Iránba" - fejtette ki a tisztségviselő.

További részleteket az incidensről nem ismertetett.

Szavai szerint a gép azért volt Afganisztánban, hogy további ukrán állampolgárokat menekítsen ki a tálibok uralma alá került országból. Elmondta még azt is, hogy eddig három, ukránok evakuálására tett kísérlet hiúsult meg, mert az érintettek egyszerűen nem tudtak eljutni a repülőtérre.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy mintegy ötven ukrán állampolgár maradt még Kabulban.

Ukrajna két különgépe érkezett meg eddig Kabulból Kijevbe, a fedélzetén Afganisztánból kimenekített emberekkel. Múlt vasárnap szállt le az ukrán fővárosban a második 83 emberrel, akik közül 31 volt ukrán, a többiek más állampolgárságúak. Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek. Ezt megelőzően az első gép augusztus 16-án érkezett meg az afgán fővárosból Kijevbe, a fedélzetén 79 fővel. A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok, és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt. Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában, egy részük pedig továbbrepült a világ más városaiba, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába.

Ukrajna az első géppel menekítette ki Kabulból Sahraa Karimi afgán filmrendezőt és forgatókönyvírót.

Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő kedden tagadta azt a korábban megjelent hírt, amely szerint fegyveresek megkaparintották az egyik ukrán evakuációs repülőgépet a napokban Afganisztánban.

A külügyi szóvivő később közölte, hogy "gépeltérítés mint olyan nem történt". Közlése szerint Jenyin azt akarta mondani, hogy a gép, amelyről Kijev előzetes megállapodást kötött, "más embereket szállított".

Nyikolenko közölte, hogy végül biztonságosan visszatért Ukrajnába az összes gép, amelyet Ukrajna indított Afganisztánba az ukrán állampolgárok és más veszélyben lévő emberek kimenekítésére. Három evakuációs járaton 256 embert menekítettek ki - tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolt arról hogy a harmadik gép hétfő este ért földet a kijevi Boriszpil repülőtéren fedélzetén 98 emberrel, köztük 27 ukrán állampolgárral. Vasárnap szállt le az ukrán fővárosban a második repülő 83 emberrel, akik közül 31 volt ukrán.

Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek. Az első gép augusztus 16-án érkezett meg az afgán fővárosból Kijevbe, fedélzetén 79 fővel.

A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt. Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában, egy részük pedig továbbrepült a világ más városaiba, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába. (mti)

Címoldali kép: Masoud Akbari via Wikimedia Commons

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS