2021. október 28. csütörtökSimon, Szimonetta
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Rekord: több mint 30 ezren vonultak föl a Budapest Pride-on

2021. július 25. 04:24, utolsó frissítés: 04:24

A júniusban elfogadott homofób pedofiltörvény, valamint a múlt héten meghirdetett "gyermekvédelmi" népszavazás után szombaton mégis szivárványba borult a magyar főváros: a Pride-hónap szombat délután a szokásos felvonulással zárult Budapesten.


A résztvevők a Madách téren gyülekeztek. A város több pontjára is ellendemonstrációt hirdettek meg, emiatt kénytelenek voltak útvonalat is változtatni. A Pride korábbi szokásos útvonalait, az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák tér útvonalat direkt lefoglalta a rendőrségnél a Mi Hazánk, hogy a Pride-menet ne tudjon arra menni. Ezért másfelé, a Madách tér- Astoria – Kálvin tér – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Tabán utat választották a szervezők.

A Madách térről több ezer ember indult el fél három körül, amikor az egybefüggő tömeg eleje a Rudas Gyógyfürdőnél járt, akkor a Szabadság híd még mindig tele volt a felvonulókkal - írja a Telex.



A Fővám térnél nagyjából 80 ellentüntető gyűlt össze, idén őket terelték kordonok mögé. Volt náci karlendítés és „Mocskos buzik” skandálás is, de komolyabb atrocitások nélkül vonult el mellettük a menet. ITT lehet megnézni, egyébként mennyire békés volt a hangulat.



Kicsivel öt után ért célba a menet eleje a Tabánnál, a tömeg vége ekkor még csak a Szabadság hídnál tartott. Őket bevárva, valamivel fél hat után kezdődtek meg a beszédek. A szervezője szerint több mint 30 ezren voltak - tudósít a Telex.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely azt mondta, felelősség a többséghez tartozni, ő akar lenni a pajzs, ha ebben a városban bántanak valakit. A Budapest Pride Felvonulás hivatalos végét ezután jelentették be, zárszóként felcsendült Az éjjel soha nem érhet véget a hangszórókból.

A nemzetközi tudósítások azt emelték ki beszámolóikban, hogy a magyar kormány melegellenes lépéseire válaszul rekordszámú résztvevő csatlakozott az idei Budapest Pride-hoz. A Reuters szerint több mint 40 budapesti nagykövetség és külföldi kulturális intézet közös nyilatkozatban támogatta a felvonulás résztvevőit. (telex/hírszerk)

Kiemelt kép: Bődey János/Telex.hu

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS