2021. szeptember 16. csütörtökEdit
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Moldovában

2021. július 11. 13:34, utolsó frissítés: 13:47

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Moldovában. A választás tétje leginkább az, hogy a nyugatbarát, EU-s integrációpárti Maia Sandu államfő többséget tud-e szerezni a törvényhozásban, és ezzel olyan reformokra nyílna lehetősége, amelyet az oroszbarát elődje, Igor Dodon és szövetségesei blokkoltak.


Sandu tavaly ugyan az államfőválasztáson legyőzte Dodont, de kénytelen volt megosztani a hatalmat a 2019-ben megválasztott parlamenttel és a törvényhozók által vezetett, Dodonnal szövetséges kormánnyal. Gyakorlatilag egy politikai patthelyzetbe került az ország, amelyet Ion Chicu miniszterelnök tavaly decemberi lemondása óta idén januártól ügyvivő miniszterelnökként Aureliu Ciocoi külügyminiszter és európai integrációs miniszter vezet. A lemondás gyakorlatilag az előrehozott választások kikényszerítésének volt a része, az alkotmány értelmében ugyanis az államfőnek jogában feloszlatni a parlamentet, ha két általa javasolt miniszterelnök-jelöltet sem szavaz meg a törvényhozás.

Végül két sikertelen kormányalakítási kísérlet után idén áprilisban feloszlatta a parlementet, amelyben pártjának a lehetséges 101-ből 15 képviselője van. Jelenleg az oroszbarát Moldovai Szocialisták Pártjának (PSRM) 37 képviselője van a parlamentben, de a szövetséges euroszkeptikus ȘOR párttal és néhány függetlennel együtt 54 képviseljük van, és ezzel övék a többség a torvényhozásban.

MTIMTI


Az Euronews összefoglalója szerint a vasárnapi előrehozott választáson 23 párt indul, de az igazi küzdelem két nagy párt között zajlik: a tavaly beiktatott, EU-barát államfő, Maia Sandu által támogatott, az európai integrációt a zászlajára tűző Akció és Szolidaritás Párt (PAS) és az oroszbarát Kommunisták és Szocialisták Blokkja (BECS) között. Ez utóbbit a Moldovai Szocialisták Pártja (PSRM) és a legutóbbi választásokon a parlamentből kiesett Moldovai Kommunisták Pártja (PCRM) alkotja.

Az elnök a PAS győzelme, illetve parlamenti többsége esetére a szükséges társadalmi és gazdasági reformok megkezdését, illetve a korrupció elleni harc folytatását ígérte – véleménye szerint ha a BECS nyeri a voksolást, ezeket a terveket a moldovai parlamentben blokkolni fogja. A volt szocialista elnök, Igor Dodon vezette BECS azzal kampányolt, hogy ha az Európa-barát erők kerülnek kormányra, az ország elveszti függetlenségét, jönnek a NATO katonái és a románok. A kelet-európai ország orosz ajkú – bár nem feltétlenül orosz etnikai származású – lakossága számára a román fenyegetés életszerű, hiszen van egy kis párt, amely a Romániához való csatlakozást propagálja.



A legutolsó felmérések az Akció és Szolidaritás Párt halvány előnyét mutatták, ez azonban a hibahatáron belül van. Fontos lehet a választás szempontjából, hogy miként szavaz 200 ezres moldovai diaszpóra. A tavalyi elnökválasztáson is meghatározó volt a külföldön élő moldovaiak választása. Romániában összesen 12 szavazókörzetet létesítettek, de vannak Németországban, Olaszországban és Franciaországban is körzetek. A választóhelyiségek helyi idő szerint este kilenc órakor záródnak, és várhatóan éjfél körül már ismert lesz a voksolás előzetes eredménye. A parlamenti küszöb függetlenek esetében 2 százalék, a pártok esetében 5 százalék, míg a választási szövetségek esetében 7 százalék.

A g4media tudósítása szerint sokkal nagyobb a választási kedv, amint a korábbi parlamenti választások alkalmával. Reggel 10 óráig háromszor nagyobb arányban jelentek meg, mint a 2014-es voksolás alkalmával, de a 2019-es választás részvételi arányait is jelentősen meghaladja. A moldovai választási részvételt itt lehet valós időben követni.

Az egykamarás törvényhozás 101 tagját közvetlenül, négy évre választják. A legutóbbi, 2019. február 24-ei parlamenti választásokon az oroszbarát Moldovai Szocialisták Pártja (PSRM) 35 helyet szerzett a 101 tagú törvényhozásban. A kormányzó nyugatbarát Demokrata Párt 30, az ellenzéki, a korrupció elleni küzdelmet hangsúlyozó ACUM választási szövetség - ehhez tartozik Maia Sandu pártja is - 26 mandátumhoz jutott. Azóta jelentősen átalakult a parlement összetétele. (reuters/euronews/hotnews/g4mdia)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS