2021. június 19. szombatGyárfás
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

EU-megállapodás: bevezetik a COVID-igazolványokat, amivel mentesülhetnénk a karantén alól

2021. május 21. 09:34, utolsó frissítés: 2021. május 23. 18:01

Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről - közölte az uniós parlament csütörtökön.


A intézményközi megállapodás szerint az igazolvány papíralapon vagy digitálisan lesz elérhető. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt a többi uniós országban is elfogadják.

A gyakorlatban három eltérő igazolványtípusról van szó, amelyek igazolják, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, vagy már felgyógyult a fertőzésből.

Az igazolvány megszerzése mindenki számára elérhető és ingyenes lesz, és biztonságos is adatvédelmi szempontból - jelentette be Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Mint mondta, az igazolványok informatikai rendszere néhány napon belül EU-szinten készen áll, és arra sürgette a tagállamokat, hogy készüljenek fel arra, hogy minél hamarabb működőképes legyen a rendszer.

A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.

A tagállamok az igazolvánnyal rendelkezőkkel szemben nem támaszthatnának további utazási korlátozásokat, például nem írhatnának elő kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.

"A Bizottság egy, az EU egészét lefedő keretrendszer létrehozását javasolja a „digitális zöldigazolvány” részét képező oltási bizonyítványok kiadására, ellenőrzésére és elfogadására. Ugyanakkor ennek a keretrendszernek ki kell terjednie a Covid19-világjárvány során kiadott egyéb igazolásokra is, nevezetesen a SARS-CoV-2 fertőzés kimutatására irányuló teszt negatív eredményét igazoló dokumentumokra, valamint az azt igazoló dokumentumokra, hogy az érintett személy meggyógyult a SARS-CoV-2 fertőzésből. Ez lehetővé teszi, hogy egy ilyen, a szabad mozgást megkönnyítő interoperábilis keret előnyeit a beoltatlan személyek, illetve azok a személyek is élvezhessék, akik még nem kaptak lehetőséget a védőoltás beadatására. Például, bár a gyermekek egyelőre nem kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást, lehetővé kell tenni számukra, hogy tesztelési vagy gyógyultsági igazolást kapjanak, amely a nevükben szüleik részére is kiállítható. Egyértelművé kell tenni továbbá, hogy a „digitális zöldigazolványba” foglalt igazolások célja a szabad mozgás gyakorlásának megkönnyítése. A „digitális zöldigazolvány”, különösen az oltási bizonyítvány birtoklása nem lehet előfeltétele a szabad mozgás gyakorlásának. Azok a személyek, akiket nem oltanak be, például egészségügyi okból, mivel nem tagjai annak a célcsoportnak, amelynek az oltóanyagot jelenleg ajánlják – így a gyermekek –, vagy mert még nem volt lehetőségük beadatni a védőoltást vagy nem kívánják beoltatni magukat, továbbra is képesek kell, hogy legyenek a szabad mozgáshoz való alapvető jogukat gyakorolni, ha szükséges, olyan korlátozások mellett, mint a kötelező tesztelés és a karantén/önkéntes karantén" - áll a rendelettervezetben.

Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.

Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni. A tárgyalók megállapodtak abban, hogy szükség esetén az EP és a tagállamok jóváhagyásával a 100 millió eurón túlmenően további forrásokat is biztosít ehhez az unió - közölték.

Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az EP állampolgári jogi bizottságában, majd az EP júniusi plenáris ülésén szavaznak. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést. (mti, hírszerk)

Kiemelt kép: Jan Vašek képe a Pixabay -en.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS