2021. május 18. keddErik, Alexandra
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Fennáll a veszélye annak, hogy a Johnson and Johnson vakcinája is vérrögképződést okoz

2021. április 09. 18:11, utolsó frissítés: 18:12

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálja, van-e összefüggés a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződés között – közölte a Sky News.


Az EMA pénteki közleménye szerint négy olyan esetet találtak, ahol az áprilisba Romániába érkező, Johnson & Johnson vakcinával való oltás után alacsony vérlemezkeszámú vérrögök keletkeztek, ezek közül az egyik esetben a páciens belehalt a következményekbe.

Az ügynökség még márciusban engedélyezte az amerikai Johnson & Johnson gyógyszercég Janssen részlege által kifejlesztett, egy dózisos koronavírus elleni vakcináját, ami 67 százalékos hatékonysággal előzi meg a koronavírus-fertőzést. A klinikai tesztek alapján a súlyos betegség ellen 85, a kórházi ellátást igénylő betegség és a halálozás ellen pedig 100 százalékos védelmet ad. A védettség az oltás utáni 14. nap körül alakul ki.

A vektorvírus-alapú vakcinából eredetileg április 19-ére ígérték az első szállítmányokat az Európai Unióba, azonban az operatív törzs arról számolt be pénteken, hogy már a jövő héten érkezhet 28 ezer dózisnyi oltóanyag a Janssen-vakcinából.

Szerdán az EMA azt közölte, hogy lehet kapcsolat a vérrögök és az AstraZeneca-vakcina között, de továbbra is megéri vele oltani. Mint mondták, nagyon ritka mellékhatásként előfordulhat vérrögképződés és alacsony vérlemezkeszám az AstraZeneca oltásánál, így ezt fel kell tüntetni a mellékhatások között.

Egy norvég és egy németországi kutatócsoport is jelentette, hogy feltehetőleg találtak egy igazolható elméletet, amely választ adhat arra a kérdésre, hogy milyen összefüggés lehet az AstraZeneca oltás és a vérrögképződés között. Az európai unió tagállamait megosztó és a széles nyilvánosságot is érintő kérdésre az ő válaszuk a túl erős immunreakció, erről bővebben itt írtunk. (sky news/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS