2021. április 14. szerdaTibor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Török vendéglátás: Ursula von der Leyennek nem jutott szék az Erdogannal való találkozón

2021. április 07. 20:21, utolsó frissítés: 20:21

Ankarában találkozott kedden Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Recep Tayyip Erdoğan elnökkel, hogy az EU-török kapcsolatokról egyeztessenek.


Csakhogy a találkozó helyszínen csak két széket biztosítottak, így Von der Leyennek, az egyetlen jelen lévő nőnek, már csak egy kanapén jutott hely - számolt be a sajtó. Az eseményről készült videofelvételen az látszik, hogy a hivatalos fotózás után Michel és Erdogan leülnek a székekre, miközben a bizottság elnöke egy ideig tanácstalan, hogy mit is kellene tennie, majd egy gesztust tesz a kezével és hümmög egyet. Végül a valamivel távolabb lévő kanapén kínáltak fel neki egy helyet, vele szemben pedig a török külügyminisztert ültették le egy másik kanapéra, aki viszont a diplomáciai rangsorban alsóbb helyet foglal el.



Az Európai Tanács elnökének stábja azonban az eset kapcsán azt mondta, hogy minden a hivatalos protokoll szerint történt, mivel valójában Erdoğan és Michel találkoztak egymással, és Von der Leyen csak kísérőként volt jelen. (hírszerk./adevarul)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS