2021. április 11. vasárnapLeó, Szaniszló
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A WHO kutatócsapata kiderítette honnan származik az új típusú koronavírus

2021. március 30. 10:12, utolsó frissítés: 10:12

Kedden várhatóan közzéteszi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírussal kapcsolatos kutatását, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy kideríti, honnan származik a vírus.


A CNN által közzétett előzőleges ismertetőből kiderül, a WHO négy forgatókönyvéből a legvalószínűbb eset, hogy a vírus állatról terjedt át emberre, amíg a legvalószínűtlenebb, hogy laboratóriumi körülmények közül szabadult ki. A jelentés megállapítja, hogy denevérről vagy tobzoskához hasonló vadon élő állatról lehet szó, amelyet az ember elfogott, farmon nevelt, ami egy másik, még ismeretlen állatnak adta át vírust, ezt követően került be az emberi szervezetbe. Az olyan állatok, mint a nyérc vagy a nyulak, érzékenyek a vírusra - jegyezte meg a jelentés. A nyérc gazdaságok több országban okozták a Covid-19 kitörését.

A laboratóriumi jelenlétet egyébként nem csak az cáfolja, hogy erre a vírusra vonatkozó feljegyzést nem találtak, de még hasonlót sem, hanem az is a valószínűtlenségét erősítette, hogy a vírus genomikai vizsgálata is ezt igazolta vissza. Az ugyanis azt mutatja, hogy természetes módon, állatoktól származik csakúgy, mint a SARS vírus, amely 2002-2004-ben világszerte 8000 embert fertőzött meg, mielőtt megállították.

A nemzetközi kutatócsapat egyébként a fagyasztott élelmiszer-vírussal való szennyezését is kizárta, sőt a vuhani piacot se hagyták szó nélkül.

Arról ugyanis kiderítették, hogy inkább egy gócpont kialakulásáról van szó, nem pedig forrásról. Erre a következtetésre az a megállapítás vezetett, hogy már a vuhani piac előtt, más piacokon jelen volt. Ugyanakkor a vuhani piac esetében csak a felületeken észlelték a koronavírus jelenlétét, az értékesített állatokból vagy élelmiszerekből vett mintákban nem.

A vuhani jelentés írói 17 kínai és 17 más ország szakértőjéből állt, akik a globális járványvédelmi hálózat (GOARN) és az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) tagjai. Megfigyelőként részt vett az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A kezdeti online találkozókat követően 2021.január 14-től február 10-ig 28 napos időszak alatt készítették el közös tanulmányukat.

A WHO jelentését a megjelenést követően az Egyesült Államok illetékes szervei tüzetesen át fogják vizsgálni, hogy kizárják bármely emberi hiba okozta lehetőséget.

Jelenleg a fertőzöttek száma 127,6 millió, a halálos áldozatoké 2,79 millió a világon.

(CNN)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS