2021. március 2. keddLujza
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Tartsátok tiszteletben a szavazati jogainkat” – több ezren tüntetnek Mianmarban

2021. február 07. 10:27, utolsó frissítés: 10:35

A nemzetközi sajtó beszámolói szerint vasárnap több ezren vonultak utcára Yangokban, Mianmar gazdasági fővárosában, a múlt hétvégén zajló katonai puccs miatt. A BBC azt írja, hogy a hírügynökségek további kisebb tüntetésekről is beszámoltak, Mawlamine és Mandalay városokban.


A brit lap szerint a tömegmegmozdulások már szombaton elkezdődtek, azonban a katonaság szombaton lezárta az internetkapcsolatot az országban, ennek ellenére mégis kiszivárogtak hírek az ottani eseményekről.

Ezek szerint férfiak és nők, de főleg fiatalok a letartóztatott Aung Szan Szú Kjí fotójával a kezükben vonultak ki, többen piros színt viselnek, a katonai erők által leváltott Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt színét.

„Tartsátok tiszteletben a szavazati jogainkat” – áll a transzparenseken, utalva a tavaly november 8-án tartott választásokra, melyet az NLD elsöprő fölénnyel nyert meg a hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártjával (USDP) szemben.

„Addig kitartunk, amíg nem lesz újra demokrácia” – mondta az egyik tüntető az AFP hírügynökség tudósítójának.

De mi is történt a múlt hétvégén?

A hadsereg szükségállapotot hirdetett, miután elfogták és őrizetbe vették az ország megválasztott vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit, a hatalmat pedig ideiglenesen a hadsereg főparancsnoka, Min Aung Hlaing vette át.

A délkelet-ázsiai országban a fentebb említett választások óta van óriási politikai feszültség, mivel az NLD 396 helyet szerzett a 476 fős parlamentben, míg az USDP csak 33 mandátumot. A katonaság szabálytalanságokra hivatkozva a szavazás felülvizsgálatát kérte, és már korábban felhozták a puccs lehetőségét, amennyiben nem történik előrelépés a szavazás vizsgálata terén.

Csak hogy Aung Szan Szú Kjí és pártja akkora előnyhöz jutott, hogy önmaguk tudtak volna kormányt alakítani, anélkül, hogy a hadsereggel megosztották volna a hatalmat, megszakítva ezzel az eddigi kormányzási „hagyományokat”.

Aung Szan Szú Kjí még 2016-ban nyerte meg az ország első demokratikus választását, azonban továbbra is kiállt a hadsereg és egyben a helyi muzulmán kisebbség, a rohingják elleni véres hadjárat mellett. Ennek ellenére az ország lakossága körében hatalmas népszerűségnek örvend. (bbc, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS