2021. január 18. hétfőPiroska
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Bemutatjuk a Capitolium ostromának vezéralakját, QAnon Sámánt

2021. január 07. 18:21, utolsó frissítés: 18:48

A nemzetközi sajtó egész csütörtökön arról a különleges figuráról értekezett, aki a Capitoliumot megrohanó trumpista tömeg egyik vezéralakja lett.



Az amerikai sajtó gyorsan kiderítette, hogy a bundasapkát viselő, félmeztelen, festett arcú férfi nem más, mint Jake Angeli, akit az amerikaiak QAnon Sámánként ismernek.

A sámán megnevezés azért illeti, mert lényegében a QAnon-mozgalom egyik fő arcáról van szó. Angeli több alkalommal vett részt trumpista megmozdulásokon, ahol főleg összeesküvés-elméleteknek adott hangot.

A mozgalom lényegében azért állt ki Trump mellett, mert az a furcsa és veszélyes téveszméjük, hogy ő az egyetlen elnök, aki harcot vívott az állítólagos, a demokrata szupergazdagok körében népszerű "sátánista-pedofil" társasággal, amelynek szerintük tagja volt többek között a két Bush, Clinton és Obama is.

Jake Angeliről azt is lehet tudni, hogy a mozgalomhoz való csatlakozása előtt főleg színészként és énekesként volt ismert.



Az amerikai puccskísérlet egyébként romániai időszámítás szerint szerda este zajlott, Trump leköszönő elnök támogatóinak őrjöngésének végül a Nemzeti Gárda vetett véget. (444.hu, digi24, hírszerk.)

Nyitókép: Igor Bobic Twitter oldala

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS