2020. szeptember 20. vasárnapFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A kormány lemondása után sem csillapodnak az indulatok Libanonban

2020. augusztus 11. 16:44, utolsó frissítés: 16:44

Azután sem csillapodnak a kedélyek Libanonban, hogy a miniszterelnök és kormánya benyújtotta lemondását.

Hétfőn este több mint negyven ember megsérült Bejrútban, amikor a tüntetők el akarták foglalni a törvényhozás épületét eközben pedig összecsaptak a rendfenntartókkal.

A mindössze hét hónapig hivatalban lévő Hasszan Diab miniszterelnök korábban azt mondta: „Meghalljuk és értjük az emberek szavát. Azt, hogy elvárják a robbanásért felelősek felelősségre vonását, azt, hogy valódi változásokat követelnek. Azt, hogy a korrupt, tolvaj, rosszhiszemű kormány után jogrenden alapuló, igazságos, átlátható országot akarnak.”

A kormány távozása után az ellenzék most a parlament feloszlatását követeli, illetve, hogy tartsanak előrehozott választásokat az országban, valamint induljon nemzetközi vizsgálat a kikötői robbanás ügyében.

A tüntetések a múlt keddi kikötői robbanás után kezdődtek, ami legkevesebb 160 ember halálát okozta, és mintegy hatezren megsérültek. (Euronews/hírszerk.)

Nyitókép: pexels.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS