Chomsky, Fukuyama és J. K. Rowling is az antirasszista mozgalom fenyegető túlzásaira hívják fel a figyelmet
2020. július 08. 16:47, utolsó frissítés: 17:15
Az angolszász értelmiség nyílt levélben hívja fel a figyelmet arra, hogy a kultúrában terjedőben van az intoleráns beszédmód, az ellenvélemény elhallgattatásának tendenciája, amely a demokratikusság alapjait áshatja alá - írja a New York Times.
A George Floyd erőszakos halálával az Amerikai Egyesült Államokban olyan antirasszista mozgalom vette kezdetét, amely a diszkrimináció visszaszorítását, a rendfenetartó intézmények újragondolását és a társadalmi igazságosság megvalósítását tűzte ki célul. A mozgalom világszerte éles vitákat váltott ki, és fokozatosan begyűrűzött a kulturális szféra területeire, legyen szó az oktatásról, a történelemről, köztereken álló szobrokról, irodalomról vagy filmekről, illetve a médiáról általában, amelyek kapcsán számtalan támogató és kritikus politikai állásfoglalás született.
Kedden a Harper's Magazine közölt egy nyílt levelet – Levél az igazságért és a nyílt vitáért címmel – amelyet több mint 150 angolszász értelmiségi írt alá, köztük közel 50 egyetemi tanár, kutató, mint például Noam Chomsky és Francis Fukuyama, tucatnyi neves lap újságírója, szerzője, illetve olyan neves írók is, mint J. K. Rowling vagy Salman Rushdie. Az állásfoglalás szövege a következő:
„A kulturális intézményeink próbaidőszak előtt állnak. Az antirasszista és a társadalmi igazságosságért zajló erőteljes tüntetések a rendőrség régóta időszerű reformját követelik, illetve szélesebben az egyenlőség és a társadalmi inklúzió szükségességét sürgetik, az oktatásban, az újságírásban, a filantrópiában, és a művészetekben. Viszont ez a szükséges számvetés olyan további morális és politikai elvárásokat erősített fel, amelyek gyengítik a nyilvános viták és a másságok elfogadásának normáit az ideológiai konformizmus javára.
Amint üdvözöljük az első fejleményt, úgy felemeljük a hangunk a második ellen. Világszerte erősödnek az illiberális hatalmak akik Donald Trumpban – aki a demokráciát fenyegető valódi veszély – erőteljes szövetségest tudhatnak maguk mellett. De nem megengedhető, hogy az ellenállás a saját dogmái és a kényszereivé kövüljön. Ezt a tendenciát a jobboldali demagógia már most kihasználja. A kívánatos demokratikus inklúzió csak úgy érhető el, ha szembemegyünk az intoleranciával, amely mindkét oldalon megjelent.
A gondolatok és információk szabad áramlása – a szabad társadalom éltetője – napról-napra szűkül. A cenzúra terjedése, bár a szélsőjobboldal felől volt várható, szélesebb kultúránkban is terjed: az ellenvéleménnyel szembeni intolerancia, a nyilvános megszégyenítés és kiközösítés népszerűsége, az arra való hajlam, hogy bonyolult politikai problémákat elvakult morális tévedhetetlenségben oldjunk fel.
Fenntartjuk a erőteljes és maró ellendiskurzus értékét részrehajlás nélkül. De most már túl gyakran hallhatunk a gyors és kegyetlen megtorlásokról válaszként a vétkekként felfogott megszólalásokért és gondolatokért. Még aggasztóbb, hogy intézményvezetők – a kárkezelés pánikszellemében – elsietett és aránytalan büntetéseket szabnak ki megfontolt reformok helyett. Szerkesztőket bocsájtanak el vitatható anyagokért; könyveket vonnak vissza az állítólagos autentikussághiány miatt; az újságírókat korlátozzák bizonyos témák megírásában; tanárokat vizsgálnak ki irodalmi munkák idézése miatt; egy kutatót kirúgnak egy lektorált akadémiai tanulmánya miatt; és szervezetek vezetőit bocsátják el akár egyszerűen ügyetlen tévedések miatt is. Bármi is volt az érv az egyes esetekben, a végeredmény az lett, hogy a megtorlás nélkül kimondható dolgok határai folyamatosan beszűkültek. Már érezzük ennek a hatását, a nagyobb kockázattól való irtózást az írók, művészek és újságírók között, akik a megélhetésüket kockáztatják, ha eltávolodnak a konszenzustól, vagy egyszerűen csak nem elég lelkesek.
Ez a fojtogató légkör előbb-utóbb korunk legfontosabb ügyeit károsítja. A viták korlátozása – attól függetlenül, hogy egy elnyomó kormány vagy egy intoleráns társadalom gyakorolja – mindenki számára gyengíti a demokratikus részvétel lehetőségét. A rossz gondolatok kiszűrése a nyilvános érvelés és meggyőzés, és nem az elhallgattatás vagy elvetés útján megy végbe.
Elutasítjuk a hamis választást az igazság és a szabadság között, mert egyik nem létezhet a másik nélkül. Író emberekként, olyan kultúrára van szükségünk, amely helyet hagy a kísérletezésnek, a kockáztatásnak és a tévedéseknek is. Meg kell őriznünk a jóhiszemű egyet-nem-értés lehetőségét, ami nem fenyegethet szakmai következményekkel. Ha nem védjük meg azt az alapvető dolgot, amitől a munkánk függ, nem várhatjuk el a nyilvánosságtól, vagy az államtól, hogy ezt helyettünk megtegye.”
A nyílt levél angol szövege és aláíróinak listája megtekinthető az eredeti megjelenés helyén.(hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!