2020. július 9. csütörtökLukrécia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Beleegyeztek a távozásba a Gázai övezet telepesei

2005. május 26. 13:34, utolsó frissítés: 13:34

A kiürítés előtt álló Gázai övezetben élő zsidó telepesek többsége – legalább ezer család – döntött úgy csütörtökig, hogy elfogadja az izraeli kormány által fölkínált feltételeket, és távozik eddigi lakóhelyéről.

A Jediót Ahronót című újság – Izrael legnagyobb példányszámú napilapja – úgy értesült, a nyolc és fél ezres gázai övezeti zsidó telepes közösség tagjainak több mint a fele írta alá azt a kormány által beterjesztett javaslatot, melynek értelmében a dél-izraeli Askelón szomszédságában lévő Necaním településre költöznek.

Ariel Saron izraeli kormányfő terve értelmében Izrael kiüríti valamennyi – szám szerint 21 – zsidó települést a Gázai övezetben és további négyet Ciszjordániában. A kivonulás az elképzelések szerint augusztus közepén kezdődne meg, s 4-5 hetet venne igénybe. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS