2020. szeptember 25. péntekEufrozina, Kende
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Putyin: Moszkva nem telepít elsőként az INF-szerződésben betiltott rakétákat

2019. szeptember 05. 14:25, utolsó frissítés: 14:25

Oroszország fog gyártani, de nem telepít majd elsőként olyan rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok által felmondott, a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződés betiltott - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.

Putyin aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok az észak-koreai fenyegetésre hivatkozva olyan rakétákat telepíthet majd Japánba és Dél-Koreába, amelyek képesek elérni Oroszország jelentős területeit. Hozzátette, hogy a fórumon jelen lévő Abe Sindzó japán miniszterelnökkel ezt a kérdést nem vitatta meg.

Abe azt mondta, hogy Washingtontól nem érkezett kezdeményezés japán területen való rakétatelepítésre. A már a szigetországban lévő rakétákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy azok védelmi rendeltetésűek, japán tulajdonban vannak, Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására pedig nem alkalmasak. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS