2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A héten a NASA két űrszondája is bekrepált

2018. november 02. 13:41, utolsó frissítés: 13:41

Elvesztette és „halottnak” nyilvánította a Down űrszondát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az után, hogy a héten teljesen megszakadt a kapcsolat vele, és a kutatók már nem tudtak kommunikálni a Vesta aszteroidát, majd a Ceres törpebolygót kutató űreszközzel.

A NASA kutatói a hét elején vettek búcsút a kilencéves Kepler űrteleszkóptól is, amelynek szintén elfogyott az üzemanyaga.

A Dawn űrszondát három ionhajtómű működtette, a kutatók már hetek óta tudatában voltak annak, hogy hamarosan kifogy egyik kulcsfontosságú üzemanyagából, az iozinból, és akkor már nem fognak tudni kommunikálni vele, ám még évtizedeken át a Ceres törpebolygó körüli jelenlegi pályáján marad.

2015 októberében a Dawn felvételei segítségével a kutatók a törpebolygó legrészletesebb térképét készíthették el. A Ceres csaknem ezer kilométeres átmérőjével a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv legnagyobb égiteste. 1801-ben fedezték fel, és a földművelés római istennőjéről nevezték el. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS