2020. aug. 15. szombatMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Menekítik az embereket a kínaiak az észak-koreai határról

2016. január 06. 16:38, utolsó frissítés: 16:38

A kínai hatóságok embereket telepítettek ki az észak-koreai határ menti területekről, miután Észak-Korea szerdán azt állította, hogy kísérleti robbantást hajtottak végre egy hidrogénbombával – jelentette a kínai állami tévé.

A határ menti települések lakói "egyértelműen éreztek földrengéseket" – derül ki a televízió tudósításából.

A szóban forgó települések Csilin tartomány azon részén találhatók, amely a legközelebb van a kísérleti robbantás helyszínéhez. Az egyik város lakói elmondták, hogy munkahelyükön másodpercekig remegtek a falak és a bútorok. Egyes cégeknél kiküldték az irodákból a dolgozókat.

Megnyílt a föld egy középiskola sportpályáján, a diákoknak el kellett hagyniuk az iskola épületét – jelentette a CCTV.

A japán kormány szóvivője szerdán azt mondta, hogy az ország sugárzásmérő állomásai nem érzékeltek sugárzást az észak-koreai állítólagos bombakísérlet után. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS