2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lettország tölti be elsejétől az EU soros elnöki posztját

2015. január 02. 11:16, utolsó frissítés: 11:16

Lettország vette át csütörtökön az Európai Unió soros elnökségét féléves időtartamra a tisztség eddigi betöltőjétől, Olaszországtól. Az unióhoz 2004-ben csatlakozott balti állam először látja el a hathavonta tagországról tagországra szálló elnöki tisztet. Az elnökségi fél év bevezetéseként a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 8-án és 9-én látogatnak a lett fővárosba.

A becslések szerint a volt szovjet tagköztársaságnak mintegy 70 millió eurót kell költenie az elnökséghez kapcsolódó feladatokra. Rigában ugyanakkor azt remélik, hogy a hat hónapos ciklus alatt rendezett konferenciák és magas szintű látogatások révén sokakkal sikerül alaposabban megismertetni az 1,9 milliós lakosságú országot, és javulni fog Lettország nemzetközi megítélése.

A lett EU-elnökség tetőpontját szakértők szerint a május 21-22-én Rigában rendezendő keleti partnerségi csúcstalálkozó jelenti, amelynek során az unió várhatóan megerősíti kapcsolatait a programba bekapcsolódott országokkal, vagyis Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Grúziával, Moldovával, Örményországgal és Ukrajnával.

"A rigai találkozó legfontosabb célja egy erőteljes politikai jelzés arra, hogy a Keleti Partnerségnek továbbra is van létjogosultsága és folytatódni fog" - mondta Edgars Rinkevics lett külügyminiszter az előző héten az AFP francia hírügynökségnek.

Lettországot júliusban Luxemburg váltja majd az Európai Unió élén. (mti/hvg)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS