2022. január 29. szombatAdél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kijev: elfoglalták a tüntetők a mezőgazdasági minisztérium épületét

2014. január 24. 11:20, utolsó frissítés: 11:40

Ukrán ellenzéki tüntetők péntekre virradóra elfoglalták a mezőgazdasági minisztérium épületét, amely Kijev központi sugárútján, a Hrescsatikon áll – jelentette a helyi média. Épületfoglalások voltak a nyugat-ukrajnai megyeszékhelyek több mint felében és a közép-ukrajnai Cserkasziban is.


A kijevi Függetlenség terétől 100 méterre álló mezőgazdasági minisztérium elfoglalását értesülések szerint a Közös Ügy (Szpilna Szprava) elnevezésű mozgalom kezdeményezte. A tüntetők elbarikádozták magukat az épületben, amelynek őrsége nem tanúsított ellenállást.

Az ITAR-TASZSZ helyszíni beszámolója szerint a bejárat mellett megjelent egy "Jobboldali Szektor" felirat. Így nevezi magát az a csoport, amely állandóan összetűzésbe került a rendőrséggel. Az orosz hírügynökség radikálisoknak nevezi az épületet elfoglaló tüntetőket.

A Közös Ügy vezetője, Olekszandr Danyiljuk Facebook-oldalán megjegyezte: a Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék vezetői közötti, szerény engedményekkel végződött tárgyalás után "világos, hogy saját magunknak kell felkészülnünk az ellenzéki vezetők által beígért offenzívára". Hozzátette: addig senkit sem engednek be az épületbe, amíg a helyzet nem rendeződik az országban. Danyiljuk újságíróknak azt mondta: az épületben van egy csoport, amely "a fegyveres erők szerepét fogja ellátni". A Hrescsatikon álló kijevi városházát és a szakszervezetek házát már a tüntetések kezdetén elfoglalták a tüntetők.

A nyugat-ukrajnai Lembergben, Hmelnickijben és Rivnében a megyei közigazgatás székházát foglalta el csütörtök este több ezer tüntető, az épületetek köré torlaszokat emeltek.

Ivano-Frankivszkben és Zsitomirban a tüntetők azt követelik, hogy a megyéjükből ne vezényeljenek rendőröket Kijevbe, és a megyei tanácsok haladéktalanul foglaljanak állást az országban kialakult helyzetről.

A közép-ukrajnai Cserkasziban a megyei közigazgatási hivatal épületének ostroma után a rendőrség 58 embert őrizetbe vett – közölte a belügyminisztérium helyi igazgatóságának sajtószolgálata. Ellenük tömeges rendzavarás és a rendőri intézkedéssel való szembeszállás miatt emeltek vádat.

A városban mintegy ötezer ember betörte a megyei közigazgatási hivatal ajtaját, s a tüntetők benyomultak az előtérbe. Az épület ostrománál a tüntetők pirotechnikai eszközöket, köveket, vasrudakat használtak. A rendőrség felszólította Cserkaszi lakosait: ne hagyják magukat provokálni, tartsák tiszteletben a törvényeket, hogy békés úton oldhassák meg a konfliktust.

A Lviv megyei ügyészség nyomozást indított a megyei közigazgatási hivatal épületének elfoglalása ügyében, "állami, illetve középület vagy -intézmény elfoglalása" címén. Az ügyészség szerint ez a bűncselekmény akár 3-tól 6 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Előzőleg a Ternopil megyei ügyészség is arról számolt be, hogy bűnügyi eljárást indított a megyei közigazgatási hivatal épületének elfoglalása miatt.

Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter péntek reggel ígéretet tett, hogy nem indítanak eljárást a kijevi Hrusevszkij utcán, a kormány és a parlament székháza közelében folytatott akciót résztvevői ellen, ha elhagyják a veszélyes területet. A miniszter azt is megígérte, hogy a rendőrség nem lép fel erőszakosan a Függetlenség terének a tüntetőktől való megtisztításakor.

Kijevben november vége óta tartanak az Európa-párti ellenzék tüntetései, amióta Viktor Janukovics elnök az utolsó pillanatban visszatáncolt az Európai Unióval kötendő társulásai szerződés aláírásától és Moszkva felé fordította a volt szovjet köztársaság szekerét. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS