2022. január 29. szombatAdél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ukrajna leállította az EU-társulási folyamatokat, az emberek gyülekeznek

2013. november 22. 08:01, utolsó frissítés: 10:41

Már csütörtök éjjel gyülekezni kezdtek az Ukrajna európai integrációjáért tüntetők a kijevi Függetlenség téren az után, hogy Mikola Azarov miniszterelnök kormányrendeletben állította le az EU-ukrán társulási folyamatot.


Közösségi portálokon egyre többen szólítják fel ismerőseiket, hogy tiltakozzanak a kormány döntése ellen, a kiérkezőket pedig ara kérik, hogy maradjanak reggelig.

"Találkozunk 22.30-kor a Függetlenség-emlékműnél. Öltözzetek melegen, hozzatok magatokkal esernyőt, teát, kávét, jókedvet és barátokat!" - írta a Facebookon Musztafa Najem ismert ukrán ellenzéki újságíró.

"Ez az az eset, amikor nem valakiért kell utcára menni, hanem csak saját magunkért. Nem azért, hogy valami változzon, vagy ne változzon, hanem egyszerűen azért, hogy megmutassuk, nem törölhetik belénk a lábukat. Most még meg lehet tenni, de hamarosan az lesz nálunk is, mint Oroszországban" - olvasható egy másik közösségi portálon megjelent bejegyzésben.

Helyszíni jelentések szerint éjjel 11.00-kor már több mint négyszázan gyűltek össze a spontán megmozdulásra.

Kilenc évvel ezelőtt éppen ezen a napon és ugyanezen a helyszínen állították fel az első sátrakat az elnökválasztásokon elkövetett csalások miatt tiltakozók, s így kezdődött el a "narancsos forradalom".

A kijevi kormány nemzetbiztonsági megfontolásokkal indokolta a lépést, amely váratlan fordulatot hozott Ukrajna és az EU eddig is nehézségekkel tarkított viszonyában. Kijev és az EU az eredeti tervek szerint a jövő héten az EU vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóján írt volna alá társulási szerződést. Aleksander Kwasniewski, az Európai Parlament különmegbízottja csütörtökön kijelentette: erre most már biztosan nem fog sor kerülni.

Az ukrán döntés előszeleként délelőtt a kijevi parlament - gyakorlatilag az utolsó pillanatban - elvetette az összes olyan törvényjavaslatot, amely rendezte volna Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő ügyét. Az EU a társulási megállapodás aláírásának egyik feltételéül szabta azt, hogy Kijev rendezze az egyes nyugati vádak szerint jogtalanul, politikailag motivált eljárásban bebörtönzött Timosenko helyzetét. A kudarcért az ellenzék a kormányzó Régiók Pártját tette felelőssé.

A társulási folyamat leállítását kihirdető kormányhatározat egyúttal kimondta azt is, hogy Kijev a gazdasági kapcsolatok fellendítésének érdekében "felújítja az aktív párbeszédet" Oroszországgal, a Moszkva irányította vámszövetség tagjaival, valamint a Független Államok Közösségével.

A közelmúltban az EU Oroszországot, Oroszország az EU-t vádolta azzal, hogy nyomást gyakorol Ukrajnára, amely az EU-ba tartó orosz gáz legfontosabb tranzitországa. Moszkva korábban azzal fenyegette meg Kijevet, hogy gazdasági védőintézkedéseket hoz, amennyiben szomszédja szorosabbra fűzi kapcsolatait az Európai Unióval. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS