2020. aug. 13. csütörtökIpoly
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Cukorba rejtették az Észak-Koreának szánt MiG-21-eseket

2013. október 24. 14:37, utolsó frissítés: 14:37

Egy cukorszállító észak-koreai hajót vizsgáltak át a panamaiak, mert azt hitték, drogokat csempésznek. A cukorzsákok alatt azonban föld-levegő rakétákon kívül MiG-21-es vadászrepülők is lapultak.

A Chong Chon Gang nevű észak-koreai zászló alatt úszó hajó júliusban próbált áthaladni a Panama-csatornán. A csatornát adminisztráló hatóságok azt gyanították, hogy drogokat csempésznek vele, ezért úgy döntöttek, hogy átkutatják. Nem várt eredményeket hozott a hajó átkutatása, ugyanis az nem drogokat, hanem fegyvereket tartalmazott.

A hajó rakterében a cukrot tartalmazó zsákok alá rejtve 240 tonna fegyverzet volt: két légvédelmi rakéta-felszerelést, kilenc rakétát darabokban, két MiG-21-es vadászrepülőt, valamint 15 MiG hajtóművet is tartalmazott a raktér.

Havanna, miután bevallotta, hogy az ő tulajdonában vannak a fegyverek, azonnal megerősítette, hogy a hadi leszereltségben, békében és a nemzetközi jog betartásában érdekelt. A kubai álláspont szerint javítani küldte a fegyvereket Észak-Koreába.

A Chong Chon Gang épp egy oroszországi útról jött vissza, mielőtt lebukott a Panama-csatornánál. A hajót lekapcsolták a tartózkodási helyéről automatikusan adatokat közlő rendszerről pár napra, és ezért is gyanússá vált.

A 35 fős legénységet fegyvercsempészésért fogták perbe, a panamai hatóságok szerint az egész csatornát veszélynek tették ki. Ezen kívül Panama az ENSZ-t is értesítette, hogy a nemzetközi szervezet eldönthesse azt, hogy az Észak-Koreát fegyverembargó alá helyező rendelet megszegéséről van-e szó.

Észak-Korea a hajó továbbengedését kérte Panamától. Az észak-koreai külügyminiszter szerint a rakomány nem több öreg fegyvereknél, amelyeket Kuba javítani küldött Észak-Koreába egy, a két állam közötti és minden törvényt betartó szerződés értelmében.

Panamába a napokban egy észak-koreai küldöttség is érkezett, hogy a hajó legénységének a kiváltásáról tárgyaljon. (bbc.co.uk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS