2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Békéért imádkozott a pápa újévi beszédében

2013. január 02. 11:19, utolsó frissítés: 11:19

Békét kért az egész világ számára a katolikus egyházfő, aki homíliájában úgy fogalmazott, "a béke a legnagyobb jó, melyet Istentől ajándékba kérhetünk, és amelyet minden erőnkkel építenünk is kell".

Az újév első napján, szokás szerint a szentszéknél akkreditált nagykövetek és a bíborosi testület előtt, a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmisén XVI. Benedek a január elsejei béke világnapjára közölt, Boldogok a Békességre törekvők című üzenete témáit hangsúlyozta.

A pápa szerint a világot "feszültséggócok és ellentétek uralják a gazdagok és szegények között növekvő egyenlőtlenség, az egoista és individualista szemlélet és a féktelen pénzügyi kapitalizmus, valamint a terrorizmus és a bűnözés más formái miatt is".

A történelem eseményei gyakran "értelmetlennek tűnnek és megdöbbentenek" fogalmazott a pápa hozzátéve, hogy sokan dolgoznak a békén, csak munkájukat "zaj nélkül" végzik.

A szentmisét követően XVI. Benedek Úrangyala imádságot mondott a szavait a Szent Péter téren hallgató tömeg előtt.

A térre érkezett meg a Szent Egyed közösség január elsején rendezett békemenete tízezer fővel. A Szent Péter téren ott volt a Taize Közösség Rómában zajló európai találkozóján résztvevő negyvenezer fiatal is, és jelen voltak a Családi Szeretet Mozgalom tagjai, akik szilveszter éjszakáján a Szent Péter téren imádkoztak a családok és nemzetek közötti békéért. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS