2020. aug. 13. csütörtökIpoly
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Feljelentették a Jobbikot egy EU-s zászló elégetése miatt

2012. január 16. 18:28, utolsó frissítés: 18:28

Megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentése azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik szombati budapesti demonstrációján elégették az Európai Unió zászlaját – közölte Fazekas Géza szóvivő hétfőn az MTI-vel.

Az ügyészségnek három nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a feljelentésről: eljárást indít, elutasítja azt, vagy feljelentés-kiegészítést rendel el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság két emberrel szemben tesz feljelentést garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészségen. Fazekas Géza hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy azért a főügyészség az illetékes az ügyben, mert a feljelentésben országgyűlési képviselő érintett.

A szombati demonstráción Vona Gábor, a párt elnöke az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta. A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be. Ők ketten együtt gyújtották meg és égették el az Európai Unió zászlaját, amelyet közben öngyújtóba való benzinnel locsoltak.

Az MSZP elnökhelyettese, Balogh András szerint nemcsak az Európai Unió zászlaját, hanem Magyarországét is égették a Jobbik képviselői a párt szombati demonstrációján. Az uniós zászló elégetése olyan, mint a magyar zászlót elégetni, vélte. Véleménye szerint a jobbikos politikusok Európai Unió elleni támadása valójában a magyar érdekek semmibe vétele. Az MSZP elnökhelyettese kifejtette: amikor az ország nemzetközi megítélése húszéves mélyponton van, egy ilyen cselekedet tovább erősítheti a Magyarországgal szembeni bírálatokat. Azt is mondta, feltűnő és sajnálatos, hogy a Fidesz és a kormány hallgat az ügyben.

A Demokratikus Koalíció felszólította Orbán Viktort, hogy álljon a közvélemény elé és valljon színt a köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanú és az uniós zászlót égető jobbikos képviselők botránya kapcsán – írta hétfői közleményében Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) felszólította a Jobbikot, hívja vissza európai parlamenti képviselőit. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes kiemelte: az IKSZ határozottan elítéli a Jobbik szombati, EU-zászlót elégető akcióját. Mint írták, az utóbbi időkben Magyarország nehezedő példátlan nemzetközi nyomást figyelembe véve rendkívül károsnak tartják, hogy egy- az Európai Parlamentben képviselettel rendelkező – magyarországi parlamenti párt képviselői ilyen "primitív módon nyilvánítanak véleményt egy nemzetközi szervezetről", amelynek Magyarország is tagja.

Hozzátették: a jelenlegi, igen kiélezett helyzetben a szélsőséges párt a magyar emberek jövőjével játszik felelőtlen módon; gátlástalan könnyelműségnek tartják, hogy egy ellenzéki párt a minden áron való feltűnéskeltés szándékával hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország szövetségesi pozícióját rombolja – fogalmaztak, hozzátéve: a Jobbik "primitív akciója minden kétséget eloszlat atekintetben, hogy az ellenzéki párt egy szélsőséges, a nyugati civilizációs normákat elfogadni képtelen botránypárt". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS