2020. szeptember 20. vasárnapFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elengedték Gyurcsányt és néhány más ellenzéki képviselőt

2011. december 23. 15:28, utolsó frissítés: 15:28

A rendőrség összesen 26 embert állított elő az Országgyűlés épülete előtt pénteken tartott demonstrációról, az ő elszámoltatásuk és a jogállásuk tisztázása folyamatban van – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek délután a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint az Országgyűlés épülete elé péntekre, több helyszínre bejelentett demonstráció résztvevői és a hozzájuk csatlakozók közül többen leláncolták magukat a Parlament kapui elé, ezzel megakadályozva a be- és a kiléptetést, az Országgyűlés ülésének zavartalan megkezdését. A demonstráció fő szervezője a cselekménytől elhatárolódott – tette hozzá.

A rendőrség úgy fogalmazott: tekintettel arra, hogy a demonstráció résztvevői akadályozták a személyek szabad mozgását, és a rendőri felszólításoknak nem tettek eleget, alapos gyanú merült fel arra, hogy megvalósítják a személyi szabadság megsértése bűncselekményét. Amikor az Országgyűlés a demonstrálók magatartása miatt valamennyi bejáraton keresztül megközelíthetetlenné vált, a rendőrség közbeavatkozott, és összesen 26 embert előállítottak – áll a közleményben.

Péntek reggel LMP-s képviselők és aktivisták láncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához, így az Országház ülésére érkezők nem tudtak autóval behajtani a területre. Az "Elég volt!" feliratú táblát tartó politikusok a Házban pénteken szavazásra váró jogszabályok, elsősorban a pénzügyi stabilitási és a választójogi törvény ellen tüntettek.

A rendőrség dél körülre a Parlament északi és déli kapujánál is feloszlatta a demonstrációt. Az MSZP frakció körülbelül 10 tagját, köztük Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetőt, Ujhelyi Istvánt az Országgyűlés alelnökét és Lendvai Ildikó volt pártelnököt is előállították a rendőrök az LMP pénteki demonstrációján, miután a szocialista politikusok megpróbálták megakadályozni a tüntetők elszállítását. A rendőrök több LMP-s és velük szolidáris MSZP-s képviselőt, valamint a Demokratikus Koalíció több tagját, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is előállították a helyszínről. Azóta több előállított politikus – így Gyurcsány Ferenc is – elhagyhatta a Gyorskocsi utcai épületet. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS