2020. szeptember 20. vasárnapFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Több ezer politikai foglyot engednek szabadon Mianmarban

2011. október 11. 16:23, utolsó frissítés: 16:23

Több mint 6300 foglyot enged el amnesztiával a mianmari (burmai) elnök – jelentette az állami befolyás alatt álló média, amely nem pontosított azzal kapcsolatban, ezek közül hányan raboskodtak politikai nézeteik miatt. A nyugati országok korábban szankciókat róttak ki Burmára a politikai foglyok bebörtönzése és egyéb emberjogsértések miatt.

A foglyok elengedését szerdán kezdik el. Becslések szerint a 6359 szabadon engedhetővé nyilvánított, az állam biztonságára veszélyt nem jelentő rab között mintegy kétezren vannak azok, akik újságírói tevékenységük, a kormány kritikája miatt kerültek börtönbe; valamelyik burmai kisebbségi csoporthoz tartoznak, akik nagyobb autonómiát követelnek közösségüknek; vagy demokráciát hirdető aktivisták, illetve szerzetesek voltak, akik részt vettek a 2007-es kormnyellenes tüntetéseken.

Burmában 15 ezer foglyot engedtek szabadon májusban, és hétezret még 2009-ben, ám jogvédők szerint nem igazán voltak köztük politikai foglyok, hanem köztörvényesek. Az országban a külső nyomásra válaszul létrehoztak egy emberjogi tanácsot, amelyben tudósok és volt hivatalnokok kaptak helyet; ez a tanács javasolta a kormánynak, hogy engedjék el a „lelkiismeret foglyait”. Burmában egy évvel ezelőtt voltak választások, ahol a katonai kormányzást felváltotta egy katonai körök által támogatott civil kormány. Az új kormány szabadon engedte Aung San Suu Kyi híres ellenzéki vezetőt, és tárgyalt is vele.

Hétfőn egy amerikai diplomata, Kurt Campbell azt nyilatkozta: az Egyesült Államok „folyamatban lévő, drámai fejleményeket” tapasztalt Burmában, és ha tényleg történik előrelépés a politikai foglyok ügyében, az USA „azonnali választ” ad. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS