2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Erősödik a keresztények üldözése a világban

2011. január 07. 12:38, utolsó frissítés: 12:38

Mintegy százmillió keresztény szenved üldözést vallása miatt a világon – derül ki egy keresztény missziós és emberjogi szervezet statisztikájából, amelyet csütörtöki számában ismertetett a Die Welt.

A keresztények leginkább azokban az országokban vannak nehéz helyzetben, amelyekben az iszlám az uralkodó vallás. A vallásszabadságot leginkább elnyomó, illetve korlátozó tíz állam közül nyolcban a lakosság többsége az iszlám követőjének számít.

A kelkheimi székhelyű Open Doors szervezet 0 és 100 közötti skálán helyezte el a világ országait: 0 a teljes vallásszabadságot jelenti, a 100-as érték pedig a maximális elnyomást. A lista élén Észak-Korea található 90,5-es pontszámmal. Mivel a kommunista diktátor, Kim Dzsong Il sztálinista személyi kultusza kizár bármiféle vallási tevékenységet, az elszigetelt kelet-ázsiai országban évtizedek óta módszeresen üldözik a keresztényeket. Egy-egy mise, istentisztelet, közös imádkozás részvevőit bármikor letartóztathatják, deportálhatják, sőt akár meg is ölhetik. 2010 májusában ez történt egy lakóépületben működő templom híveivel, amikor fölfedezte őket a rendőrség. A közösség 23 tagját halálra ítélték, további húsz főt munkatáborba hurcoltak.

A lista második helyét Irán foglalja el 67,5-es mutatóval. Jól jellemzi a hatalmas iszlám országban élő keresztény kisebbség helyzetét a teheráni kormányzó keddi bejelentése. Morteza Tammadon közölte, hogy a hatóságok letartóztatták misszionárius tevékenységet végző keresztény közösségek több vezetőjét. Egyúttal megerősítette, hogy az iráni hatóságok a jövőben is "keményen lépnek fel" mindazok ellen, akik a keresztény hitre való áttérésre próbálnak rábírni muzulmánokat.

A frissített jegyzék harmadik helyén 66-os pontszámmal Afganisztán található, amely tavaly még csupán a hatodik volt a sorban. Ez arra utal, hogy a közép-ázsiai országban egy év leforgása alatt jelentősen romlott a keresztény vallásúak helyzete. Ennek oka nem csupán a fundamentalista tálibok sűrűsödő támadásaiban rejlik, hanem abban is, hogy az afgán állam egyre keményebben lép fel az iszlámot elhagyó "kitért" emberekkel szemben.

A keresztényeket üldöző államok jegyzékén összesen 50 ország szerepel. Közöttük csak elvétve akad olyan, amelyben nem az iszlám az uralkodó vallás. Ilyenek például Kína (13. a rangsorban), India (32.) vagy Oroszország (50.). A hivatalosan szekuláris berendezkedésű Törökország a 30. helyen található.

Az Open Doors szakemberei elmondták: üldözésről nem csak azokban az országokban lehet beszélni, amelyekben az állam hitük miatt börtönbe csuk, bántalmaz, megkínoz vagy megöl embereket. Az "üldözés" címszó alatt a missziós szervezet tekintetbe veszi a munkahelyen, oktatásban megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetést éppúgy, mint a vallással kapcsolatos tevékenység korlátozását, például a templomépítés vagy a hittérítés tilalmát. Ebbe a kategóriába tartozik olyan erőszakcselekmények állami eltűrése, amelyeket magánszemélyek követnek el keresztények sérelmére.

A keresztény vallást leginkább üldöző államok élcsoportja a következő: Észak-Korea (90,5 pont), Irán (67,5), Afganisztán (66), Szaúd-Arábia (64,5), Szomália (64), Maldív-szigetek (63), Jemen (60), Irak (58,5), Üzbegisztán (57,5), Laosz (56). A teljes jelentést lásd itt. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS