2020. aug. 15. szombatMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fél évük van felkészülni a szerkesztőségeknek a médiatörvény alkalmazására

2011. január 06. 16:56, utolsó frissítés: 16:56

A magyarországi médiatörvénynek a sajtótermékekre és internetes lapokra vonatkozó hatósági szabályai csak júliusban lépnek hatályba, így a médiatanácsnak és a szerkesztőségeknek is fél évük van felkészülni a jogszabály alkalmazására – hangsúlyozta Koltay András, a médiatanács tagja egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által szervezett beszélgetésen Koltay András elmondta: a médiatörvény pozitívumának tartja, hogy a jogszabály egyes rendelkezései csak fél év elteltével lépnek hatályba. Így fél év van annak a vitának a lefolytatására is, hogy a regisztrációs kötelezettség blogokra is vonatkozzon-e, és ha igen, melyekre – tette hozzá.

Hivatalosan kezdeményezte csütörtökön az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Martin Schulz, hogy az EP polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága indítson vizsgálatot a magyar médiatörvény ügyében. Brüsszelben kiadott közleményében Schulz kiemelte, hogy egy ilyen vizsgálat akár szankciókat is eredményezhet, tekintettel az EP szerződéses jogosítványaira.

A frakcióvezető azt is jelezte, hogy a hónap közepén, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bemutatja a magyar EU-elnökség prioritásait az EP strasbourgi plenáris ülésén, kérdésekre kell számítania ebben a témában. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS