2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Veszélyes vagy előrelendítő a magyar EU-elnökség? Német kommentárok

2011. január 04. 12:38, utolsó frissítés: 12:38

Európa ereje és Magyarország kamaszévei címmel közölt vezércikket hétfőn a Die Welt. A német konzervatív újság korábbi főszerkesztője, Thomas Schmid megállapítja: a tehetetlen, a felbomlás szélén tántorgó Belgium után egy erőtől duzzadó Magyarország veszi át az EU soros elnökségét.

Májusi hivatalba lépése óta a kormány határozottan arra törekszik, hogy oly módon alakítsa át az országot, amely nem illik az öreg EU-módihoz.


Vajon veszélyt jelent-e Magyarország az Európai Unióra nézve?

– teszi föl a kérdést a cikkíró. Szerinte ezt a feltevést "erősíti a médiatörvény, amely sérti a szabadelvű alapokon álló társadalmak egyik elvét: a hatalmi ágak megosztásáét. Hogy ezzel az előző kormányok is próbálkoztak, az nem teszi jobbá a dolgot. Mindez azt mutatja, hogy Magyarország még nem hagyta maga mögött a tekintélyelvű hagyományt... A médiatanács, amelynek tagjait ráadásul kilenc évre nevezik ki, olyan ellenőrző szervet jelent, amely túlzott hatalmat biztosít az államnak a média fölött. Ha a médiát a 'kiegyensúlyozottság' és a 'nemzetbiztonság' (tiszteletben tartására) akarják kötelezni, az kitárja a kaput az önkény előtt".

Schmid nyugtalanítónak nevezi "Orbán galoppját. Bevezette az alacsony adókulcsot, a nyugdíjpénztár tartalékát átirányította az állami költségvetésbe, elindított egy nemzeti-katolikus irányba mutató alkotmányreformot, magyar állampolgárságot biztosított a világban élő magyaroknak, és igen sok posztot saját Fidesz-pártjának tagjaival töltött be. Mindez nem illik a brüsszeli Európához. De mit lehet tenni?" – kérdezi a cikkíró.

Európaiak közötti bizalmatlanság címmel közölt első oldalas vezércikket Magyarországról a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Georg Paul Hefty, a konzervatív újság rovatvezetője a magyar kormányfővel szembeni "széles EU-körökben osztott bizalmatlanságban"


pártpolitikai taktikázást lát.

"Vajon milyen következményekkel járt volna a baloldalnak az a követelése, hogy tíz nappal a soros elnökség átvétele előtt fosszanak meg az ehhez fűződő törvényes jogától egy tagállamot?" – tette föl a kérdést Hefty. Szerinte a Fidesz „Európa-szerte azért szálka a szociáldemokraták és baloldali liberálisok szemében, mert kétharmados parlamenti többsége azt dokumentálja, hogy a magyar szocialistákba és szabad demokratákba vetett bizalom elvesztése után a nép többsége nem a szélsőjobboldalhoz pártolt át, hanem a jobbközépet segítette kormányképes többséghez."

A német főváros tekintélyes liberális újságja, a Der Tagesspiegel vezércikkében Hermann Rudolph, a lap szerkesztőbizottságának tagja megállapítja: az Európai Unió soros elnöksége előrelendítheti bizonyos kérdések megoldását. Magyarország például kiemelten kíván foglalkozni a roma kérdéssel és a Duna-térség stratégiájával.

Orbán Viktor miniszterelnök váratlan döntésekkel és szokatlan szigorúsággal arra használta ki az akkor megszerzett kétharmados többséget, hogy felszámolja és aláássa a demokratikus ellenőrzés mechanizmusait. Nem kétséges, hogy alapos munkát végez. Viszont a polgároknak arra a többségére támaszkodhat, amely erős emberre és nemzeti hozzáállásra vágyik. Azt is látni kell persze, hogy Orbánnak ég a lába alatt a talaj. Annak érdekében ugyanis, hogy az országot kivezesse az adósságcsapdából, kalandos, inkább 'balos' dirigista intézkedésekhez folyamodott. Ez problémákat okozhat neki: nemrég egy sor beruházó frontot nyitott ellene" – jegyzi meg a Der Tagesspiegel. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS