2021. december 8. szerdaMária
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az afgán elnök hajlandó lenne tárgyalni a tálibok vezetőjével

2009. december 04. 14:02, utolsó frissítés: 14:02

Az afgán elnök hajlandó lenne tárgyalni a tálib lázadók vezetőjével az ország békéje érdekében, ha az Egyesült Államok és más nemzetközi partnerek is támogatnák ennek a párbeszédnek a megkezdését. Hamid Karzai az AP hírügynökségnek csütörtökön adott interjúban azt mondta, hogy "a nemzetközi közösség egyes részei - a közvetítők zaklatásával - korábban már aláásták a tálibok irányába tett ilyen jellegű kezdeményezéseket". Konkrét országokat vagy részleteket nem említett.


"Én személy szerint mindenképp hajlandó lennék tárgyalni Omar mollával. Államfőként megteszek bármit, ami megteremtheti a békét Afganisztánban" - jelentette ki Karzai. Hozzátette ugyanakkor: tisztában van vele, hogy ebben ő egyedül, a nemzetközi közösség támogatása nélkül nem járhat sikerrel.

Hamid Karzai nem sokkal a tálib rezsim 2001-ben történt megdöntése után tárgyalást javasolt Omar mollának, ám végül amerikai nyomásra kihátrált a kezdeményezés mögül. Azóta többször indítványozta párbeszéd folytatását azokkal a tálibokkal, akik hajlandóak felhagyni a lázadó tevékenységgel.

Ez volt Karzai első interjúja azóta, hogy Barack Obama kedden bejelentette új afganisztáni stratégiáját, amelynek keretében hamarosan 30 ezer újabb amerikai katonát vezényelnek az ázsiai országba. Obama úgy tervezi, hogy az Egyesült Államok 2011 júliusában megkezdheti csapatai kivonását Afganisztánból.

Az afgán elnök úgy vélte, hogy a majdani csapatkivonási céldátum megjelölése "ösztönzést és lendületet" adhat az afgánoknak, hogy vegyék kezükbe az irányítást a saját országukban. (mti/ap)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS