2021. december 5. vasárnapVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Beszélgetés Szent-Iványi István liberális EP-képviselővel

kérdezett:K. A. 2009. február 25. 08:24, utolsó frissítés: 12:49

Arról, hogy a Néppártiaknál olyan pártok tudnak befolyással bírni, “akik belpolitikai okok miatt nagyon idegenkednek a kisebbségi vagy nemzetiségi jogok elismerésétől”.



Hogy ítéli meg, az RMDSZ számára melyik stratégia lenne középtávon kifizetődőbb, a jelenlegi kiszámíthatóságra, biztonságra törekvő, ami Néppártiságot jelent, vagy egy bonyolultabb, kiszámíthatatlanabb, de maximalizáló “többfrakciós”?

Nekem ebben egy nagyon határozott és kialakult álláspontom van, én úgy ítélem meg – természetesen nem akarok beavatkozni az RMDSZ belügyeibe – hogy a leghasznosabb stratégia ez a befolyás-maximalizáló stratégia, amelyik arra épül, hogy minél több helyen legyenek jelen az RMDSZ képviselői az Európai Parlamentben és minél több csatornát, kapcsolatrendszert tudjanak használni.
Amit eddig használtak, az működik, de nagyon sok korláttal.

Azt látni kell, hogy az RMDSZ képviselői részei a Néppártnak, ezen belül a román delegáció tagjai, ez a helyüket is kijelölte a Néppárton belül is meg a román delegáción belül is. A román delegációnak a kisebbségi tagjai, tehát a kevésbé jelentős pozíciókhoz tudtak csak hozzáférni, a jobbakat a román Néppárti kollegák vitték el előlük, másrészt pedig egy olyan politikai közegben tevékenykednek, ahol nem kifejezetten érzékeny a kisebbségi kérdés.



Itt meghatározott pártok vannak, akik nagyon idegenkednek a kisebbségi vagy nemzetiségi jogok elismerésétől, belpolitikai okok miatt. Most nem csak a román Demokrata Pártról beszélek, hanem ilyen a spanyol Néppárt, ilyen a francia UMP, Sarkozy pártja – ezeket emelném ki elsősorban. Nem a magyarokkal van bajuk, nem is értik, nem is ismerik ezt a problémát.

A spanyoloknál a baszk és a katalán kérdés határozza meg a viszonyt, a franciáknál a breton és a korzikai, de vannak görögök is szép számmal. Tehát olyan képviselők, akiknek nem elvi ügy a kisebbségi jog, hanem egy nagyon is élő belpolitikai probléma, és ők azt gondolják, hogy ennek az megoldása az, hogy a kisebbségeknek semmi extra jogot, vagy többletjogosítványt nem kell adni, hanem tagozódjanak be, asszimilálódjanak, integrálódjanak.

Ez nem minden frakcióra igaz. Nem akarok reklámot csinálni a liberálisoknak, de aki ismeri az Európai Parlamentben a liberálisok működését, tudja, hogy a liberálisoknak az emberi jogokkal kapcsolatban és ezen belül a kisebbségi jogokkal kapcsolatban is egy kifinomult álláspontjuk van. Úgy ítélik meg, hogy ahhoz, hogy valaki meg tudja élni az emberi élet teljességét, ahhoz biztonságot kell szolgáltatni, és egy kisebbség számára, aki eleve hátrányos helyzetben van a többséggel szemben, bizonyos többletjogosítványokkal kell ezt biztosítani, beleértve a kollektív jogokat is, az autonómiához való jogot, a kollektív cselekvéshez való jogot.

Nem véletlen, hogy a liberálisoknál vannak nagy számban a kisebbségek képviselői: katalán, baszk, osztrák, horvát képviselők, tehát itt érzékelhető, hogy van egy nagyfokú érzékenység a probléma iránt. De nem csak erről beszélek: a Zöld Pártiaknak is van egy vonulata, akik kisebbségek képviseletét vállalták fel a parlamentben. Azt hiszem, hogy akkor járna el a leghelyesebben az RMDSZ, ha mindenütt lenne képviselője, vagy legalábbis a Liberálisoknál és a Néppártnál egyaránt lenne képviselője.


Van-e precedens hasonló, többideológiájú betagolódásra?

Több precedens is volt, elsősorban éppen etnikai pártok esetében, mert ugye ha egy etnikai párt működik egy országban, az világnézetileg nem egységes, mert a kisebbséghez tartozó emberek is sokfélék: konzervatívak, liberálisak, szociáldemokraták, és így megosztják magukat.

Nem etnikai pártok esetében is volt erre példa, például egy olasz liberális, keresztény-demokrata pártalakulatnak a liberális része nálunk van, a másik része pedig a Néppártban, tehát ezt semmi nem tiltja. Erre van tapasztalat, az én frakcióvezetőm egyébként ezt komolyan szorgalmazta is, nagyon szerette volna, mert számunkra ez egy komoly elvi kérdés is, szeretnénk minél határozottabban fellépni a kisebbségek érdekeiért.


Tegyük félre az illúziókat. Mekkora reális mozgástere lehet néhány tucatnyi, a kisebbségi jogok iránt elkötelezett EP-képviselőnek?

A kisebbségi témákat bevinni a plenáris ülés napirendjére nagyon nehéz. Éppen ezért volt fontos, hogy a nagy frakciók, a konzervatív, szociál-demokrata és liberális, támogassák, vagy legalábbis a háromból kettőnek támogatnia kell ahhoz, hogy egyáltalán napirendre kerüljön. Ebben kulcsszerepet játszott a kisebbségi INTERGROUP.


Van ennek a csoportnak súlya? Milyen magyar politikusok dolgoznak még az INTERGROUP-ban?

Ez egy nagyon fontos csoport, mert itt folyik érdemi műhelymunka és előkészítés, frakcióközi lobbizás annak érdekében, hogy ezeket a kérdéseket föl tudjuk vetni. Célunk az, hogy tartalommal töltsük meg azt a nagyon fontos mondatot, ami a Lisszaboni Szerződésben szerepel, és reméljük, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadásával kötelező joganyaggá válik az EU-ban, hogy az Európai Unió tiszteletben tartja a kisebbséghez tartozó személyek jogait.

Ez egyelőre üres. De fontos, mert ez azt jelenti, hogy ezen a jogalapon már a luxemburgi Európai Bírósághoz lehet fordulni. Bárki, aki úgy érzi, hogy az EU-ban nem biztosították neki, mint kisebbséginek a kisebbségi léthez tartozó jogait, az oda fordulhat. És a Bíróság ítéletei fogják kijelölni, remélem, pozitív módon – tehát ebben van egy kockázat, de reméljük, hogy a Bíróság méltányos módon fogja meghatározni, hogy XY-nak, mint kisebbséginek a jogegyenlőséghez és diszkriminációmentes élethez való jogát biztosította-e az adott ország vagy nem.

Fontos az, hogy amennyiben kiderül, hogy nem biztosította, akkor azt is előírja, hogy hogyan kell biztosítani. Például nyelvhasználattal, szabad iskolaválasztással, iskolák létrehozásával. Tehát ez attól a pillanattól kezdve működik, ha a Lisszaboni Szerződés életbe lép.

A csoport elnöke Tabajdi Csaba, magyar szocialista képviselő, ebben fejt ki tevékenységet Gál Kinga Fideszes képviselő, illetőleg Tőkés László és Sógor Csaba is tagja. Bauer Edith Szlovákiából is résztvesz a munkában. Én a csoport egyik alelnöke vagyok.


Mi folyik kisebbségi téren az EP-ben, egy hősies barikádharc utolsó csatái zajlanak vagy hosszas, keserves szalámi-politikára kell berendezkednünk? A romániai magyarok úgy tekintik, hogy a dolgok nagy része már meg van oldva, de ez valójában nem becsapás-e?


Egyetértek ezzel a megközelítéssel, mert nem szabad senkit becsapni és áltatni. Világosan meg kell mondani, ez egy nagyon hosszú menetelés és nagyon nehéz küzdelem, amit itt folytatunk, és valóban, a többség részéről jó esetben közönyt, sok esetben ellenségességet tapasztalunk. Ez nem úgy van, hogy ideállunk, elmondjuk, hogy mit kellene csinálni, és mindenki lelkesen bólogat.

Európa tele van félelemmel. Nyugat-Európában a kisebbségi kérdés óhatatlanul összekeveredik a bevándorlók kérdésével, és azt semmiképpen nem akarják, hogy a bevándorlóknak olyan jogaik legyenek, amelyeket szerintem egy hagyományos kisebbség jogosan igényel magának. Egész más azoknak a közösségeknek a helyzete, akik az erő, a kényszer miatt lettek kisebbségiek, mint azoknak, aki a saját akaratukból lettek azok, úgy döntöttek, hogy odamennek. Más egy bevándorló ország, és más egy többnemzetiségű ország.

Lehet szélmalomharcnak minősíteni, és kétségtelen, hogy már ötödik éve csináljuk, és az eredményeink nem világraszólóak. Viszont hazug beállítás, hogy semmit nem értünk el, hogy semmit nem mozdult a dolog, és lefegyverző beállítás, mert akkor ez mire ösztönöz?

Kemény, szívós munkával valamelyest előreléptünk. Például elértük azt, hogy a Bécsi Alapjogi Ügynökségnek az eredeti statútumában nem volt benne, hogy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, ma benne van. Ez egy Európai Uniós ügynökség. Foglalkozik – panasz esetén – kisebbségjogi ügyekkel.

Nagyon kemény nyomás alá helyeztük az – egyébként éppen román – többnyelvűségért felelős biztost, Orban urat, hogy foglalkozzon a több nyelv használatával. Elértük azt, hogy elkezdett ezzel foglalkozni, nem vagyok elégedett azzal, hogy mire jutott, de eredetileg mit mondott? Hogy neki az a feladata, hogy az Unió intézményeiben biztosítsa a többnyelvűséget, hogy a tolmács és fordítószolgálat jól lássa el a feladatát, és a felszólalásokat minden nyelvre lefordítsák. Innen indultunk.

Aki gyors sikereket akar, az ne vágjon ebbe bele, mert ezt nem lehet 24 óra alatt megoldani. Annak szabad csak belevágnia, akiben van kitartás, erő, és tudja, hogy ez egy hosszú munka, és a kis eredményeket is meg tudja becsülni. Tudom, hogy vannak várakozások egyes képviselőkkel kapcsolatban, emlékszem, hogy az előző választásoknál is volt olyan romániai képviselő – nem pártszínekben indult – aki azt mondta, hogy majd ő eljön és megoldja az autonómia problémáit.

Ezzel nem kell számolni, ez nem egy tisztességes megközelítése a problémának. Nem tudja egy képviselő megoldani. Mi 30-an, 40-en dolgozunk keményen, és mi se tudjuk egyik napról a másikra, nagyon hosszan eljuthatunk oda, hogy az önkormányzat, a szubszidiaritás, a decentralizáció – csúnya fogalmak, tudom – de ezeken keresztül valahogy eljussunk odáig, hogy az autonómiából valamit elérjünk.


A SZDSZ szavazóbázisa számára a romániai magyarok helyzete meglehetősen periferiális probléma. Nem tartozik az SZDSZ nagy identifikációs témái közé, amiből az is következhet, hogy egyenesen zavaró lehet, de maradjunk annyiban, hogy nem fontos…

Beszéljünk őszintén a dologról. Ha most csak és kizárólag politikai haszonelvűség vezérelne, akkor azt mondanám, hogy nem fontos. Mert a magyarországi liberális választói közösség számára ez nem lényegtelen, de nem igazán releváns és szavazatokat meghatározó tényező. Ha egyenként megkérdezi a választókat, akkor a többségük azt mondja, hogy persze, ez fontos. De alapvetően nem ezt tekintik identitásképző kérdésnek.

Kovács Kálmánnak, Fodor Gábornak, nekem és még jó néhány SZDSZ-es politikusnak két szempontból fontos ez a problémakör. Egyrészt azért, mert mi olyan emberi jogi felfogásban gondolkodunk, amiben a kisebbségi jogoknak kitüntetett szerepe van.

Az itteni tevékenységemben – bár előtérben volt természetesen a határon túli magyarság, de azért nagyon sokat foglalkoztam a kínai emberjogi kérdésekkel, az ujgurok, egy elnyomott kisebbség kérdéseivel, Észak-Koreával, tibeti kisebbségi kérdésekkel, finnugor kisebbséggel Oroszországban, számtalan kezdeményezésem volt, azt kell mondjam, hogy bizonyos értelemben sikeresebb is volt, mint a határon túli magyarok tekintetében. Pénzforrásokat tudtam megmozdítani, például – először az Unió történetében – a finnugor kisebbségek számára.

Tehát nekünk ez egyrészt egy nagyon fontos elvi kérdés, a kisebbségi jogok elengedhetetlen részét képezik az emberi jogoknak, másrészt pedig magyarok vagyunk, tehát természetesen van egy szolidaritási érzés, sokunknak barátai vannak, nekem még rokonaim is élnek Erdélyben, tehát számukra ez nem teher, nem egy hóbort, de nem politikai haszonlesés vezet minket.

Ezt nem lehet elmondani minden politikai pártról. Mert vannak olyan pártok, akik ebben a “bizniszben” utaznak, ha szabad így fogalmaznom. Akik látják, hogy az ő táborukban ez egy kifizetődő vállalkozás, mert ezt elvárják. Pont a liberális szavazóréteg számára ez nem egy releváns terület. Senki nem mondja, hogy ez lényegtelen, de olyan erős elvárást sem éreztem, hogy ezzel kell foglalkozni.

Örömmel kijelenthetem, hogy nagyon sok SZDSZ-es barátom büszke arra, hogy mi ezen a téren mit tettünk, és ez nagyon jól esik, akkor is, ha nem egy nagyon hálás terep, ezt hadd mondjam el, nagyon sok szidalmat kapunk elsősorban magyarországi politikai ellenfeleinktől, akik minket hazaárulónak, érzéketlennek, kisebbségi ügyet elárulónak neveznek, és sajnos néha határon túli magyaroktól is halljuk. Azoktól is, akik használják az internetet, amit Kovács Kálmán biztosított számukra, használják azokat az ösztöndíjformákat, amiket Magyar Bálint talált ki.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS