Országok, ahol nem akarnál élni 2.
összeállította:Bakk-Dávid Tímea 2008. június 13. 12:48, utolsó frissítés: 12:29Tilos internetezni, néha csak úgy kényszerlakhelyre költöztetnek, nincs munka, se kaja. Ja, és emigrálni se szabad, aki megteszi, azt kivégzik vagy megkínozzák a börtönökben.
A Freedom House független amerikai civil szervezet minden évben megvizsgálja az emberi jogok és a civil szabadságjogok helyzetét; a szervezet 2007-es évre vonatkozó, legfrisebb elemzésében nem szabadnak minősül 43 ország és nyolc terület.
Az elnyomásnak is vannak azonban szuperlatívuszai: az emberi jogokat a leginkább Burmában, Kubában, Észak-Koreában, Szomáliában, Szudánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban nyomják el. Csecsenföld és Tibet lakói hasonlóképpen állandó állami kontrolltól és elnyomástól szenvednek.
>> Worst of the Worst: a Freedom House különjelentése .pdf-ben itt letölthető >>
A Freedom House a 193 ország és 15 vitatott hovatartozású vagy éppen függetlenségért küzdő terület értékelését követően összeállította azon országok listáját, amelyek a lehető legrosszabb pontszámot érték el a civil szabadságjogok és politikai jogok mértékét vizsgáló szakértők szerint.
“Ezen országok és területek lakosait valósággal fojtogatja a rendszer, amiben élnek. Ezek a rezsimek semmibe veszik állampolgáraik alapvető emberi jogait, és minden lehetséges eszközzel igyekeznek életük minden aspektusát ellenőrzésük alá vonni, beleértve mozgásszabadságukat, politikai tevékenységüket és vallásos hitüket” – mondta el ezekről az országokról Jennifer Windsor, a szervezet ügyvezető igazgatója.
>> Visszavonulót fújt a világszabadság: országok, ahol nem akarnál élni
Előző cikkünkben Mianmart, a tavalyi békés tüntetések vérbefojtóját és az utolsó európai diktatúraként számon tartott Fehéroroszországot mutattuk be a Freedom House feketelistásai közül. Összeállításunkat Kuba és Észak-Korea orwellinél is sötétebb rezsimjeinek bemutatásával folytatjuk.
Kuba
Politikai jogok: 7
Civil szabadságjogok: 7
Fidel Castro gyengélkedése alatt 2007-ben fivére, Raul menedzselte az országot (aki amúgy idén februártól hivatalosan is Kuba elnöke). Jó pont, hogy a politikai foglyok száma ebben az időszakban 250 alá esett, vagyis 20 százalékkal kevesebben voltak ideológiai okokból kifolyólag bebörtönözve, mint 2006-ban.
Castro 1959-ben ragadta magához a hatalmat, és hamarosan egypártrendszerű diktatúrává változtatta a függetlenségét 1898-ban elnyerő dél-amerikai országot. A Szovjetunió felbomlását követően a diktátor teret engedett néhány külföldi befektetőnek, ám az amerikai dollár 1993-as bevezetése után a gazdasági egyenlőtlenségek kiéleződtek: egy szűk kisebbség a külföldi pénzküldeményekből vagy a turizmusból származó külföldi valutából jól élt, de a nagy többség továbbra is pesóban kapta jövedelmét, és kevesebb mint tíz dollárból kell megélnie havonta.
Az ellenzéki hangok elfojtása továbbra is állami prioritás. 2003 márciusában például 75 személyt, köztük 27 független újságírót, 14 független könyvkiadót és más demokráciapárti aktivistákat ítéltek egynapos tárgyalást követően átlagosan 20 évi börtönre. (Az elítéltek feleségei és hozzátartozói, a Nők Fehérben ellenzéki mozgalom 2005-ben Szaharov-díjat kapott az Európai Parlamenttől.)
A Castro-Castro hatalomátvétel napjaiban a nagyobb városokban megnövelték a hadsereg létszámát, hogy elejét vegyék a nyilvános tüntetéseknek. 2007 februárjában öt disszidenst tárgyalás nélkül két év börtönre ítéltek, egy katolikus üzletet, a Vitralt pedig bezárták. Emberjogi szervezetek szerint a disszidensekkel való bánásmód nem javult ugyan, de a politikai foglyok száma csökkent: a 2003-ban letartóztatott ellenzékiek közül 16 személyt feltételesen szabadlábra helyezték, ketten pedig elhagyták az országot.
Az Egyesült Államok folyamatosan támogatja a kubai ellenzéki csoportokat, Bush elnök emellett számos szankciót vetett be a Castro-kormány destabilizálása érdekében. Ezzel egyidőben Kuba még inkább közeledett Venezuela felé, Fidel Castro Hugo Chávezzel többször is találkozott 2007 folyamán, de diplomáciai kapcsolatfelvétel történt Hondurasszal, Spanyolországgal, az együttműködés pedig folytatódott Kínával és Oroszországgal.
A gazdaság növekedett – külföldi elemzők szerint mintegy 7 százalékkal –, mégsem sikerült túl sok reformot életbe léptetni: a tejtermékpiac liberalizációja és a feketén taxizók időszakos ellenőrzése valósult meg csupán.
Kubában minden hatalom az államfő kezében összpontosul, ő az egyetlen párt elnöke, a hadsereg főparancsnoka, a miniszterek tanácsának vezetője, az államtanács elnöke. 2002-ben helyhatósági, 2003-ban nemzetgyűlési (képviselőházi) választásokat szerveztek, utóbbin például 609, a kommunista párt által támogatott jelölt “versenyzett” és nyerte el a 609 tisztséget.
Minden politikai szervezetet betiltottak a kommunista párton kívül. A rendszerbírálat szóban vagy írásban egyaránt súlyosan büntetendő cselekedetnek számít. A korrupció burjánzik, az illegalitás kultúrája létezni engedi a magánvállalkozások tevékenységét is az államiak mellett.
A sajtót a kommunista párt befolyásolja, a független sajtótermékeket betiltották. A független újságírókra állandó nyomás nehezedik, gyakran kényszermunka, vagy az állami biztonsági erők állandó zaklatása az osztályrészük. A külföldi hírügynökségek csak az állami médiában dolgozó újságírókat bérelhetnek fel. A 2003-ban letartóztatott újságírók többsége azóta is börtönben van, ahol fizikai és lelki kínzásnak vetik alá őket, de hozzátartozóik sem mentesülnek a hatósági megtorlás alól.
Az internet-hozzáférés szigorúan elenőrzött, az otthoni nethasználat tilos. Állami netkávézókban, nagyobb városokban csupán jól szűrt speciális tartalmat – és igen drágán – kaphatnak az érdeklődők. Csupán kivételezett közigazgatási pozíciókban dolgozók e-mailezhetnek. Az egyetemek és iskolák tananyagában kötelezően szerepelnek hivatalos ideológiai tartalmak.
A gyülekezési jog csak olyan esetekben érvényesülhet, amikor a szerveződő csoport nem szándékozik bírálni vagy támadni az állami berendezkedést. Háromnál több személy ha összegyűl engedély nélkül, minimum háromhavi börtönnel büntetik. A független szakszervezetek tagjaira elbocsátás és “örök munkanélküliség” vár. A fekete (afrokubai) populáció ki van zárva a dolláralapú gazdaságból.
Észak-Korea
Politikai jogok: 7
Civil szabadságjogok: 7
2007 folyamán számos jel arra utalt, az észak-koreai rezsim nyit szomszédai felé: februárban beleegyeztek a nukleáris leszerelésbe. Az atomreaktorok bezárási folyamata azonban lassabban ment a tervbe vettnél. Októberben Dél- és Észak-Korea csúcstalálkozó volt, ahol a prioritás az volt, hogy egy majdani békeszerződés alapjait lefektessék – az emberjogi kérdésekről kevés szó esett, és az ország nem mutatott önszántából fejlődést e téren.
A kettéosztott sziget északi része 1948-ban Demokratikus Koreai Népköztársaság néven alakult meg, 1950-ben pedig lerohanta Délt, hogy egyesítse a szigetet kommunista uralom alatt. A háborúban legkevesebb 2,5 millióan haltak meg, a két Korea között azóta is fegyverszünet van, és nem köttetett békeszerződés.
A Nagy Vezér, Kim Ir Szen négy évtized alatt tökélyre fejlesztette a totalitarizmust: az országot elszigetelte, gyakorlatilag rabszolgaságnak megfelelő kényszermunkát vezetett be, kollektív büntetéssel sújtotta a lázadókat, a marxizmust pedig az extrém nacionalizmus, idegengyűlölet és állami terror egyvelegével, az úgynevezett dzsucse (angolul Juche) ideológiával helyettesítette.
Halála után Örökös Elnökké nyilvánították, és fia követte a “trónon”, Kim Dzsongil.
A kilencvenes években a gazdasági izoláció és a számos árvíz miatt éhínség tizedelte meg a lakosságot, egyes becslések szerint kétmillióan haltak meg ebben az időszakban. Az ország ezt követően rengeteg külföldi segélyt kapott, mégis 2005-ben kiutasította az ENSZ világélelmezési programját.
Burjánzó korrupció, csupán papíron garantált szólás- és sajtószabadság, szigorú cenzúra, csupán néhány ezer személy fér hozzá az internethez, a külföldi website-okat blokkolják – a feketepiac jóvoltából azonban megjelentek az alternatív információtechnológiai eszközök is, például a mobiltelefon, a kalózvideók és DVD-k Kínából.
A gyülekezési jog felfüggesztve, az állambiztonság pedig hihetetlenül óriási apparátussal és besúgóhálózattal dolgozik. Az ENSZ számtalanszor elítélte Észak-Koreát az emberi jogok durva megsértése – kínzás, nyilvános kivégzések, kényszermunka, politikai okokból történő büntetések és halálos ítéletek, rengeteg fogolytábor fenntartása – miatt. Többezer politikai fogoly embertelen körülmények között él, családjával együtt.
Családjuk a rezsimhez való hűsége mértéke függvényében az állampolgárokat 53 alcsoportra osztják, ez a besorolás gyakorlatilag meghatározza az egyén sorsát a születésétől a haláláig. Bevett gyakorlat az állampolgárok kitelepítése és kényszerlakhelyre költöztetése, a mozgásszabadság amúgy korlátozott, Phenjanba például szigorúan tilos a belépés, hiszen ott az orvosi és az élelemellátás, a lakáslehetőségek jobbak, mint az ország többi részén.
Emigrálni tilos, de sokan szöknek át Kínába, főleg nők. Egy részük emberkereskedők áldozatául esik, egyébként a disszidenseket Kína a nemzetközi tiltakozás ellenére rendszeresen hazapakolja, annak ellenére, hogy tudvalevő: kínzás, hosszú börtönévek vagy éppen kivégzés vár rájuk. Az ENSZ emberjogi bizottsága olyan eseteket is regisztrált, amikor az erőszakkal repatriált terhes nőket abortuszra vagy gyermekgyilkosságra kényszerítették.
Ami az országban jelenleg a leginkább probléma, az az 1995-ös periódust idéző éhezés
>> The Hub of North Korean News: Dailynk.com >>
A Good Friends dél-koreai szervezet hírlevele szerint egyre több földműves hal éhen, egy hadiüzemben sok munkás nem megy be dolgozni, mert egész egyszerűen túlságosan legyengültek ahhoz, hogy munkába álljanak; a kormányzat “alternatív élelmiszerként” fűből készült ételeket oszt. Az éhezők a fűtől és egyéb romlott vagy nem emberi táplálkozásra alkalmas ételektől sorra halnak meg.
A kínai határ mellett titokzatos járvány tizedeli a gyerekeket, az orvosok madárinfluenzára vagy száj- és körömfájásra gyanakszanak. Mivel nincs amivel trágyázni a földeket, a kormány emberi ürüléket gyűjt be fejkvóta szerint mindenkitől.
Már a középosztályhoz tartozó észak-koreaiakat is elérte az éhezés, de nekik van mit eladniuk: először tévéiktől, hűtőszekrényüktől szabadulnak meg, hogy élelmet vehessenek a pénzből. Hogy mennyire rossz a helyzet, az is mutatja, hogy a kormány megnyitotta a Kína felé vezető határt az élelembeszerzők előtt, és hogy már a hadseregnek sem biztosított az élelmiszer-ellátása.
Phenjanban jobb a helyzet, de ahogy terjed a szóbeszéd az élelmiszerellátás akadozásáról más területeken, úgy rohamosan csökken a bizalom a rezsimben. Egy phenjani illetékes szerint hacsak július-augusztusig nem érkezik az országba külföldről élelmiszer, megjósolhatatlan számban halnak éhen az emberek, és ez az éhínség súlyosabb lesz, mint a kilencvenes évekbeli.
Forrás: freedomhouse.org, freekorea.us, dailynk.com