2023. január 30. hétfőMartina, Gerda
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az ítélet, ami alapján másodrendű lehet Lengyelország és Magyarország az EU-ban

Bakó Bea 2021. december 28. 11:14, utolsó frissítés: 2021. december 29. 19:00

Az Európai Bíróság előtt az ügyet a korrupció elleni harc és a jogállamiság keleti 'bezzegországa", Romániának két bírósága kezdeményezte.


Pont Orbán Viktor karácsony előtti, a magyar Alkotmánybíróság döntésein lamentáló sajtótájékoztatójával egy időben hirdette ki az Európai Bíróság azon ítéletét, amivel ledobta az atombombát az EU-jog ellen lázadó alkotmánybíróságokra, sőt, jogalapot teremtett arra is, hogy ezen tagállamokat ne kezeljék egyenlően a többi tagállammal az EU-ban. A bírói függetlenség és az EU-jog nemzeti joghoz viszonyított elsőbbsége kapcsán ugyanis a bíróság jóval tovább ment annál, mint amiket az eddigi, lengyel ügyekben kimondott (leegyszerűsítve azt, hogy az EU-jog érvényesülése szempontjából nem mindegy, hogy egy tagállamban sértik a bírói függetlenséget, ez tehát nem lehet a tagállam érinthetetlen belügye).
Hogy az ítélet tényleg atombomba, azt szépen példázza az azt követő shitstorm az érintettektől. A lengyel kormánypárt elnöke, Jarosław Kaczyński egy interjúban már arról beszélt: az EU-szerződések tulajdonképpen érvényüket veszítették és ahelyett valójában az Európai Bíróság ítéletei diktálnak. (Mondjuk a szerződések autentikus értelmezője eddig is az Európai Bíróság volt, amelynek messze nem ez az első aktivista döntése.)

Kaczyński felháborodása az ő szempontjából nagyon is érthető, pedig ez kifejezetten nem is egy lengyel ügyként indult, hanem románként. Mégis, az ítéletet a konkrét ügyben érintett román alkotmánybíróság nem a lengyel ügyek alapján várható felfokozott hangnemben kommentálta, csak annyit mondott: oké, de ahhoz, hogy ez az ítélet érvényesüljön, módosítani kell a román alkotmányt, innentől kezdve ez a jogalkotó dolga, nem a mienk.

Miről van szó pontosan?

Az Európai Bíróság előtt az ügyet tehát az egyesek által valamiért – talán a külön korrupcióellenes ügyészség léte miatt (nekik ajánlom figyelmükbe a Recorder videós riportjait, például ezt és ezt) – a korrupció elleni harc és a jogállamiság keleti bezzegországának tartott Románia két bírósága kezdeményezte azok után, hogy többeket, köztük magas rangú politikusokat elítéltek korrupciós bűncselekmények miatt, majd ezen ítéleteket később a román alkotmánybíróság érvénytelenítette arra hivatkozva, hogy az eljáró bírói tanácsok összetétele nem volt megfelelő.



A konkrét EU-jogi probléma, ami felvetődött (ez kell ahhoz, hogy tagállami bíróságok az Európai Bíróság előzetes döntéshozatalát kezdeményezzék) az volt, hogy ilyenkor nem áll-e fenn a rendszerszintű veszélye annak, hogy az EU pénzügyi érdekeit érintő korrupciós bűncselekmények végképp büntetlenül maradnak, és megteheti-e egy tagállam rendesbírósága (mondjuk bármelyik random városi vagy megyei bíróság), hogy ilyenkor a vonatkozó alkotmánybírósági döntést figyelmen kívül hagyja, még akkor is, ha ez bírói fegyelmi vétségnek számít.

Az Európai Bíróság az alábbi főbb megállapításokra jutott:

1. az ilyenhez hasonló ügyekben fennáll a veszélye, hogy az alkotmánybírósági érvénytelenítés miatt végül addig húzódik a büntetőügy, hogy elévülés miatt büntetlenül maradnak az EU pénzügyi érdekeit érintő súlyos csalások;

2.az alkotmánybírósági döntések (általában véve) csak akkor köthetik az alsóbb bíróságokat (mint ahogy a legtöbbször kötik őket a legtöbb tagállamban), ha az adott alkotmánybíróság független a kormánytól és a parlamenttől;

3.EU-jogot sértő helyzet áll elő, amennyiben egy tagállam fegyelmivel fenyegeti a bírókat, ha nem követnek egy olyan (konkrét) alkotmánybírósági döntést, amely ellentétes az EU-joggal;

4.az EU ugyan köteles az alapító szerződés szerint a tagállamokat egyenlően kezelni, azonban ez csak akkor lehetséges, ha a tagállamok nem tudják egyoldalú intézkedésekkel (azaz például az EU-jogot kikerülő AB-döntésekkel) az EU-jog érvényesülését akadályozni.

A fenti megállapítások kicsit általánosnak hatnak, de ennek oka az előzetes döntéshozatali eljárások sajátosságaiban rejlik. Ugyanis bár ilyenkor egy-egy konkrét jogvita eldöntése kapcsán fordulnak a tagállami bíróságok az Európai Bírósághoz, az nem jogosult arra, hogy helyettük az ügyet el is döntse, hanem csak iránymutatást ad, hogy az „ehhez hasonló ügyeket” milyen szempontok alapján kell eldönteni.

Az ítéletnek tehát bőven a konkrét román ügyön túlmutató tanulságai vannak.

Miért fontos mindez?

Az előzetes döntéshozatali ítéletben megfogalmazottak a konkrét ügyben kérelmező tagállami bíróságot kötik, azaz, ha az Európai Bíróság nem is dönti azt el helyettük, nekik ennek megfelelően kell ítéletet hozniuk. Van azonban általánosabb folyománya is egy-egy előzetes döntéshozatali ítéletnek, ugyanis EU-s jogalkotáskor (és persze a szokásos „mélységesen aggódó” közlemények megfogalmazásakor) hivatkozási alapot jelent a különböző uniós intézmények, különösen a Bizottság számára, hogy az Európai Bíróság egy-egy ügyben általános elvi éllel mit mondott ki. Az persze, hogy mit mazsoláznak ki utóbb a hatalmas ítélkezési joganyagból, meglehetősen szelektív és az adott jogalkotási, politikai szándékot is tükrözi, így teljes bizonyossággal sosem lehet ezt megjósolni, azonban az évek óta tartó jogállamisági huzavona fényében erősen valószínűnek tűnik pár dolog.

Egyrészt a figyelmes Gemišt-olvasók emlékezhetnek arra a november eleji hírlevélre, ahol részletesen írtam arról, hogy pontosan miért is vannak az EU-ban egyre jobban kiakadva a lengyelekre a különböző bírósági reformok miatt. A rövid lényeg, hogy a Fidesszel jó viszonyt ápoló konzervatív-katolikus Jog és Igazságosság párt (PiS) vezette kormány – alkotmánymódosító többsége nem lévén – úgy próbált nagyobb befolyást szerezni, hogy haverokkal töltötte fel az alkotmánybíróságot, a rendesbíróságok önigazgatási szervébe a parlament által választott bírákat ültetett, a legfelsőbb bíróságon pedig különböző új tanácsokat hozott létre, amelyeket, hogy-hogy nem, szintén politikai kinevezettek vezetnek.

A dolog folyománya persze EU-s felzúdulás, 7-es cikkes eljárás és Európai Bíróság általi elmarasztalás lett több ügyben, a PiS pedig azzal fejelte meg a dolgot, hogy törvénybe írta: fegyelmi vétséget követ el az a bíró, amely egy másik lengyel bíró függetlenségét megkérdőjelezi – amire az EU-jog alapján köteles lenne az emlegetett EuB-ítéletek alapján –, vagyis a bírókat választás elé állította, hogy az EU-jognak, vagy a lengyel törvénynek felelnek meg. Ezen kívül a PiS-es haverokkal feltöltött alkotmánybíróság hozott egy olyan ítéletet, ami szerint az EU-szerződés egyes rendelkezései, például az EU alapértékeit, köztük a jogállamiságot deklaráló, valamint a bírói függetlenségre vonatkozó részek (amelyeket az EU-csatlakozással és a lisszaboni szerződéssel minden tagállam, így Lengyelország is elfogadott) ellentétesek a lengyel alkotmánnyal.

Ezek után eléggé nyilvánvaló, hogy a mostani román ítélet igazából egy hadüzenet – elsősorban a lengyeleknek, de talán nem csak nekik.


Az bizonyára nem véletlen időzítés, hogy pont az ítélet kihirdetésének másnapján jelentette be az Európai Bizottság, hogy újabb (immár lassan számlálhatatlanul sokadik) kötelezettségszegési eljárást indít Lengyelország ellen – ezúttal nem meglepő módon az említett, EU-jog ellen lázadó döntés miatt. (Érdemes összehasonlításként megjegyezni, hogy ilyen kötelezettségszegési eljárás egy jófiú-tagállam, Németország ellen is folyik éppen: a német AB viszont nem az alkotmánnyal felérő EU-szerződést, csak az Európai Központi Bank egyik határozatát nyilvánította alkotmányellenesnek, és gyakorlati folyomány ebből az EU-ra nem, csak a német parlamentre származott. Mindenesetre beszédes, hogy a Bizottság egy felsőbírósági döntés miatt egy kormány ellen indít kötelezettségszegési eljárást – a lengyel esetben kimutatható a kettő közt az összefüggés, de Németország esetében eddig az EU részéről nem merült fel, hogy a kormány kézivezérelné az alkotmánybíróságot.)

Magyarországnak is szól ez a hadüzenet?

A magyarországi fejleményeket követő olvasónak – és pláne a 2022-es győzelemre és utána alkotmányjogilag gyanús reformokra készülő ellenzéknek – nyilván érdekesebb az, hogy mi következik mindebből Magyarországra nézve. Budapesten az Alkotmánybíróság azért nem nyomta annyira fullba az EU elleni harcot, mint a lengyel kollégáik, de az biztos, hogy kinyitott egy kiskaput az EU-jog hiányos érvényesülésére való hivatkozással, lehetővé téve, hogy ilyenkor a magyar jogalkotó eltérjen az őt egyébként kötelező uniós szabályoktól. Ráadásul – bár a magyar AB annyira azért nem megy le kutyába a kormánynak, mint a lengyel – közkeletű és alapvetően sajnos megalapozott vélekedés Magyarországon, hogy a jelenlegi AB az ügyek jelentős részében vagy a Fidesz szekerét tolja, vagy legalábbis igyekszik halogatni vagy elmismásolni a politikailag kényes ügyeket.

Szóval akkor lehetne-e majd azért kirúgni az alkotmánybírókat a függetlenségük hiányára hivatkozva?

– kérdezheti egy, a feles alkotmányozás mámorában leledző lelkes ellenzéki.

Nem. Elsősorban azért, mert kirúgásról eleve nem is volt szó, legfeljebb arról, hogy az alsóbb bíróságokra ne legyenek kötelezők az AB ítéletei. De azért is, mert az EuB-ítélet arról is értekezik, hogy önmagában az, hogy egy alkotmánybíróság tagjait a parlament nevezi ki, nem vonja kétségbe a függetlenségüket, ha egyébként nem köti őket a parlament általi utasítás. Mivel a román alkotmánybírókat egyetlen, megújíthatatlan ciklusra nevezik ki és az alkotmány szerint függetlenek és elmozdíthatatlanok, így nem merül fel az EuB szerint, hogy sérülne a függetlenségük. Lényegileg megegyező státuszt ír le papíron a magyar Alaptörvény is, így elvileg a magyar testület esetén is hasonló következtetésre jutna az EuB, már ha következetes.

Az, hogy egyes konkrét, az EU-joggal ellentétes AB-döntések figyelmen kívül hagyhatók-e, már érdekesebb kérdés magyar vonatkozásban. A szóban forgó, karácsony előtt Orbán Viktor által is emlegetett döntés a menekültügyi eljárások szabályairól született, és bár konkrétan kábé a nagy semmit mondta ki, a kormány azt a tanulságot vonta le belőle – amint azt Orbán a kormányinfón kifejtette –, hogy a menekültügyi szabályokon fikarcnyit sem fognak változtatni, hiába kötelezett bennünket erre korábban az Európai Bíróság. Vagyis marad, hogy menedékkérelmet csak a tranzitzónában lehet benyújtani, az elbírálás ideje alatt a tranzitzónában őrizetben tartják a kérelmezőket és amennyiben elutasítják a kérelmüket és ez ellen fellebbeznek, annak sincs főszabály szerint halasztó hatálya, magyarán sokra mennek a fellebbezéssel, ha közben kitoloncolják őket.

Szóval akkor egy menekültügyben eljáró bíró ezektől eltérően befogadhatónak ítélhet egy menedékkérelmet, ha azt nem a tranzitzónában nyújtották be? Vagy elrendelheti, hogy ne toloncolják ki a kérelmezőt, amíg a fellebbezés és a másodfokú eljárás le nem zárult? – merül fel az Európai Bíróság ítélete után.

Szerintem automatikusan nem, ugyanis az AB fenti ítéletének nem a bíróságok elsősorban a címzettjei, hanem a jogalkotó, tehát ő alkothat a hiányosan érvényesülő EU-joggal ellentétes szabályt. Azonban megnéznék egy menekültügyben eljáró bírót, aki bírói kezdeményezés körében kiprovokálna egy neki címzett döntést az AB-tól, amiben az alkotmánybíróknak már tényleg állást is kell foglalniuk arról, hogy hiányosan érvényesül-e menekültügyben az EU-jog és akkor be kell-e tartani vagy nem. Egy ilyen AB-döntést a mostani EuB-ítélet alapján már figyelmen kívül hagyhatna az eljáró bíró.

Jön az uniós szinten támogatott bírói engedetlenség?

Ez persze káoszhoz is vezethet egyes tagállamokban, hiszen az Európai Bíróság azt tette lehetővé bármely városi vagy törvényszéki bírónak, hogy ha EU-joggal ellentétesnek ítéli az országa egyik legfőbb bírói szervének a döntését, akkor ne kövesse azt.

Vagyis a tagállami jogbiztonságot tette kockára az Európai Bíróság annak érdekében, hogy EU-s szinten megmaradjon a jogbiztonság, és az EU-jog minden tagállamban érvényesüljön. Ez szokatlanul direkt és belemenős lépés a luxembourgi bíróságtól és feltehetően nem is lépték volna meg, ha a lengyelek nem feszítik ennyire a húrt.

Egy másik aggasztó folyománya lehet a döntésnek a tagállamok egyenlőségére vonatkozó, EU-szerződésben foglalt kitétel mellé odabiggyesztett feltétel is, miszerint ehhez az kell, hogy abban a tagállamban egyoldalúan ne rontsák le az EU-jog érvényesülését (mint ahogy a covidjárványban számos EU-tagállamban meg az kell az egyenlőséghez, hogy beoltasd magad – a feltétel nélküli egyenlőség már a meghaladott múlt lett, úgy tűnik). Ebből az is következik, hogy ahol viszont ez történik, az a tagállam ne számítson egyenlő bánásmódra. A némely, állítólag jogállamiságvédő intézkedését eddig sem mindig jogállami módon keresztülvivő Európai Bizottságot ismerve egy ilyen gyakorlat jogi szentesítése nem sok jót vetít előre.

A szerző EU-jogász, a firenzei European University Institute kutatója. Az elemzés az Azonnali.hu korábbi főszerkesztője és újságírói által szeptemberben indított Gemišt hírlevélben jött először le. Mivel a szerzők fontosnak tartják, hogy a Transindex megmaradjon, ezért szolidaritásból itt is találkozhattok a cikkeikkel.

Címlapfotó forrása: az Európai Parlament honlapja

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS