2022. aug. 19. péntekHuba
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„A törvény a szexuális edukációt olyan kontextusba helyezte, amiről az egyszerűen nem is szól”

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. augusztus 16. 17:16, utolsó frissítés: 2021. augusztus 17. 11:36

Gyerekvédelmi szempontból miért problémás a törvény, és a magyar kormány melegellenes kampánya? Bárdossy-Sánta Nóra gyerekjogi szakértővel beszélgettünk.


Nemzetközi társadalmi felháborodást és vitát váltott ki a magyar kormány által elfogadott gyerekvédelmi „pedofilellenes” törvény, miután az LGBTQ+-kisebbség ellen hangolták. Mivel az EMNP és az AUR is hasonló törvényt szeretne látni itthon is, illetve mivel a RMDSZ támogatja az erdélyi kettős állampolgárok részvételét az ehhez kapcsolódó magyarországi referendumon, fontosnak tartottuk körbejárni a témát.



Kezdjük ezt a beszélgetést távolabbról, tudatosítva, hogy a gyerekek jogi és társadalmi helyzete változó volt a történelem során. Mást jelentett gyereknek lenni a XX. század elején, mást a rendszerváltás előtt, és mást a XXI. században. Tisztázzuk: mi ma Európában a gyerekek jogi helyzete? Illetve ezt mi alapozza meg?

- Hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, ahhoz az Egyesült Nemzetek Szövetségének Gyerekjogi Egyezményével kell kezdenünk, amit 1989-ben fogalmaztak meg. Ez az az alapokmány, ami a gyerekek jogait nevesíti, azaz felsorolja azt, amire egy gyereknek szüksége van az élete első 18 évében, és mindazt amitől ez idő alatt óvni kell.

Az Egyezmény azért jelentős, mert ez alapozza meg mindenhol a világon a gyerekek jogi helyzetét. Ezt a jogi dokumentumot elfogadta az összes állam, egy kivétellel: az Amerikai Egyesült Államok, ahol bár végül Obama idejében aláírták, a mai napig nem ratifikálták. Románia és Magyarország viszonylag korán aláírta és törvényi szintre emelte, 1990, illetve 1991-ben. Ez azt jelenti, hogy azóta a gyerekjogi dokumentum cikkelyei jogszabályban rögzítve vannak.

Azért is fontos ez a dokumentum, mivel az, hogy kit tekintünk gyereknek és mi a jogi helyzete, folyamatosan változott. A Gyerekjogi Egyezmény elfogadása viszont ezt egyértelműen és konkrétan rögzítette, azaz, hogy egy 18 év alatti személyt milyen jogok illetnek meg.

Ehhez képest számos államban, így a magyarországi jogi szabályozásban is vannak „anomáliák”, amennyiben különböző életkorokat is meghatároz. Például a 14. életév a korlátozott cselekvőképesség korhatára, vagy a 16. év, ami a tankötelezettség határa, vagy például a büntethetőség határa 12, illetve 14 év (mivel a gyerek büntethetősége függ a bűncselekmény típusától). Ezek az életkorhatárok jogilag relevanciával bírnak, de ezzel együtt általánosan ki lehet jelenteni, hogy mindenkit, aki még nem töltötte be a 18-ik életévét, megilletnek azok a gyerekjogok, amelyeket az Egyezmény kimond. Emellett minden országban vannak még további speciális gyerekvédelmi törvények, amelyek további védő rendelkezéseket garantálnak számukra.

A szélesebb nyilvánosság még mindig nincs kellő mértékben tisztában a gyerekek jogaival. Melyek ezeknek az alapjai?

- Nagyon fontos alapjogi normákat ír elő az Egyezmény. Például, hogy minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a saját családjában nevelkedjen, megfelelő oktatásban részesüljön, hozzáférjen a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, joga van a játékhoz, a szabadidőhöz, a pihenéshez. Emellett a gyerekeknek joguk van a számukra megfelelő információkhoz, a tájékozódáshoz, mint ahogy ahhoz is, hogy a véleményüket elmondhassák és figyelembe vegyék azt minden őket érintő kérdésben.

A dokumentum egyik legfontosabbnak tekinthető cikkelye a harmadik, amely kimondja, hogy minden gyereket érintő kérdésben a gyerek egyéni, mindenek felett álló érdekére kell elsősorban tekintettel lenni. Ez vonatkozik az intézményekre, az állami hatóságokra, a gyerek szüleire, az iskolai pedagógusokra: amikor a gyerek hogylétéről (jóllétéről) van szó, akkor mindig az ő érdekét kell figyelembe venni, mérlegelni, és az alapján kell döntést hozni. Ez jelentős felelősséget helyez a gyerek körül lévő felnőttekre, akiknek kötelességük felismerni és megállapítani, hogy adott helyzetben mi a gyerek legfőbb érdeke, és aszerint viszonyulni ehhez.

Térjünk rá a gyerekvédelemre: mi egy gyerekvédelmi törvény lényege?

- A vonatkozó törvények és jogszabályok azt rögzítik, hogy mitől és milyen eszközökkel kell megvédeni a gyerekeket az első 18 évük alatt.

Kiemelném az bántalmazástól való védelmet: az Egyezmény egyértelműen kimondja, hogy a gyerekeket minden típusú erőszaktól meg kell védeni, azaz a gyerekeket érő mindenfajta erőszak ellen mindent meg kell tennie az államnak, a társadalomnak – és nyilván, ahogy szűkül ez a kör –, a gyerek körül lévő felnőtteknek (pedagógus, orvos, stb.), és a szülőknek, hogy a gyereket ne érje semmiféle bántalmazás.

Ehhez képest érdekes módon Magyarországon csak 2005 óta van jogszabályban a gyerekbántalmazásra vonatkozó zéró tolerancia elve, egy passzusban konkrétan szerepel. (Szerk. megjegyz.: Romániában 2004-ben jelent meg hasonló törvény, de tételesen nem szerepel benne a zéró tolerancia, csak majd a 2012-ben megfogalmazott családi bántalmazással foglalkozó kormányhatározatban jelenik meg.)

Az Egyezmény lényegében három irányelvre alapoz, amelyeket már érintettünk: a szükségletek, a védelem és a részvétel jogok általi biztosítása (ez a 3P, azaz a Provision, Protection és Participation). Ezek között milyen hatás-összefüggés van?

- Nagyon mély összefüggés van ezek között, ami egyrészt egy holisztikus-egységes szemléletet kellene megalapozzon a különböző általános és speciális törvények, rendelkezések és határozatok között.

Másrészt a működésükben is erőteljes belső összefüggés van, erre mondanék egy negatív példát. Magyarországon mi, gyerekjogokkal foglalkozó szakértők, azt tapasztaljuk, hogy nagyon kevés gyerek tud arról, hogy őt milyen speciális jogok illetik meg, vagy egyáltalán, hogy neki vannak jogai. Ez nyilvánvaló összefüggésben áll azzal, hogy a gyerekekkel szemben a felnőttek (és az intézmények) általában a kötelezettségeket emlegetik és érvényesítik, a jogokról kevésbé van szó. Így viszont nem működhet hatékonyan a jogérvényesítés: egy nehéz helyzetbe került gyereknek alig lehetséges segítséget kérnie, ha bántalmazás éri, mivel nem biztosították neki a tájékozódáshoz való jogát. Nem tudja, hogy sértették a jogait, és ezért nem is tudhat segítséget kérni.

Mondok egy pozitív példát is, amely a hosszú távú hatásra világít rá. Azok a gyerekek, akiknek megtanítják a felnőttek (szülők, pedagógusok, stb.), hogy milyen jogokkal rendelkeznek, felismerik, hogy mi a bántalmazás, a visszaélés, és arra is fel vannak készítve, hogy hová tudnak segítségért fordulni, azok felnőttként is jól tudnak adaptálódni különböző váratlan helyzetekhez, nekik lesz jó érdek- és jogérvényesítő képességük. Mert bennük már gyerekkori alaptapasztalat, hogy vannak jogaik, és azt is megtapasztalták, hogy az ő jogaik odáig terjednek, ahol egy másik személy jogai kezdődnek.

Romániáról is elmondható, hogy a gyerekek nincsenek tisztában a jogaikkal, és sok esetben a felnőttek ódzkodnak erről beszélni. Ennek mi lehet az oka, magyarázata?

- Amikor iskolákba megyünk gyerekjogi órát tartani, olyankor gyakran találkozunk a felnőtteknek azzal az attitűdjével, hogy „jaj, nehogy beszéljünk a gyerekeknek a jogaikról”, mert szerintük már így is annyira tisztában vannak azzal, hogy mi az amit meg lehet csinálni velük, és mi az amit nem, hát még mi történik, ha tisztában lesznek a jogaikkal! Ilyenkor mindig el szoktuk mondani, hogy attól, hogy egy gyerek tisztában lesz az őt megillető saját jogaival, nem lesz „rosszabb” gyerek, nem fog „elkanászosodni”. Mert ettől fél nagyon sok felnőtt, és ezért inkább nem beszélnek a gyerekjogokról.

És pontosan azt kell elmagyarázni, hogy a jogtudatosság eredménye éppen az, hogy a gyerekek tisztában lesznek azzal, hogy mi az, amit ők gyerekként még megtehetnek, és mi az, ami velük szemben elvárható, illetve hol sértik meg az ő jogaikat, például visszaéléssel. Ezt a gyerekek meg tudják érteni, és akár egy gyerekközösségben, akár olyan közösségben ahol gyerekek és felnőttek is vannak, vagy otthon a családban meg is tudják élni. Így felnőtt korukban fel lesznek készülve az elkerülhetetlen problémás helyzetekre is.

Térjünk rá a Magyarországon újonnan elfogadott és immár hatályba lépett „pedofilellenes” gyermekvédelmi törvényre, amelyre a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány korábban állásfoglalással is reagált. Vázoljuk fel a törvény történetét, létrejöttének kontextusát, hiszen ez Erdélyben eléggé ismeretlen.

- A törvény első – még módosítatlan – megjelenésekor mindenki, aki gyerekjogokkal, vagy a gyerekekkel szemben elkövetett bántalmazásokkal küzd, nagyon örvendett ennek a kezdeményezésnek. Ez egy szigorító törvénycsomag volt, amelyben például megjelent, hogy egy gyereket bántalmazó személyt a jövőre nézve kötelezően tiltsanak el a gyerekekkel való foglalkozástól. Mindeddig amikor valakivel szemben büntetőeljárás indult gyermekbántalmazás vádjával, az ítélet meghozataláig nem volt kötelező felmenteni a munkavégzés alól, illetve lehetősége volt – egy akár elítélt személynek is – gyerekekkel kapcsolatba kerülni későbbi munkavégzése során is.

Fontos kiemelni még a jogszabállyal kapcsolatban, hogy magasabb büntetési tételeket határozott meg bizonyos gyerekekkel szembeni bűncselekmények kapcsán, amihez mindeddig alacsony büntetés volt hozzárendelve, így nem igazán volt visszariasztó: például a gyerekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények esetében.

A tavaly a Kaleta-ügy kapcsán robbant be a köztudatba, hogy mennyire alacsony ez a büntetési tétel. A bíróságnak egyszerűen nem volt lehetősége, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményért magas büntetési tételt szabjon ki. Nem volt erre vonatkozó jó törvényes szabályozás. Tehát vannak ennek a törvényalkotásnak olyan szigorításai, amelyekkel egyet lehet érteni, és szakmailag elismertek.

De ezzel együtt a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények esetén nagyon nagy a látencia. A kutatások szerint 100 esetből mintegy 10 derül ki, és ebből a 10 esetből csak 1 esetben indul büntetőeljárás, és születik ítélet. Így bár a törvény szigorítása indokolt, messze nem elegendő, nem várható tőle valódi gyerekvédelmi változás. Ugyanis a törvények szigorítása mellett alapvető szükség lenne a látencia csökkentésére, ami a szexuális neveléssel lenne megvalósítható, ami mind a gyerekekre, mind a felnőttekre vonatkozna. Ebben a keretben az lenne alapvető szempont, hogy a gyerekek és a felnőttek felismerjék a határvonalat a bántalmazás és nem-bántalmazás között, és segítséget biztosítsanak az áldozatok, a bántalmazás túlélői számára.

A vonatkozó törvénykezdeményezést már egy hozzáillesztett résszel fogadták el, ami éppen a szexuális nevelést, felvilágosítást érinti, aminek értelmében nem szabad gyerekeknek ismertetni, „népszerűsíteni” a homoszexualitást, illetve a nemváltó műtéteket. Ha jóhiszeműen értelmezem, akkor ebben is az a félelem tér vissza, hogy a tájékoztatással „elrontjuk” a gyerekeket. Ezzel szemben szakmailag ismert, hogy a tájékozottság védetté tesz. Ha meg nem jóhiszeműen értelmezem, ez sima politikai propaganda, ami a szexuális kisebbségek ellen irányul.

- A tájékozottság, az információhoz való megfelelő hozzáférés valóban a védelem forrása, és sosem veszély a gyerekekre. Ez így igaz. Sőt, bármilyen témának a tabusítása, elkerülése, betiltása, kizárása az, ami veszélybe sodorhatja a gyerekeket. A tájékozatlanság sérülékenységet okoz, az biztos.

A törvénycsomagnak ez a módosítása minden olyan munkát korlátozhat, ami tájékoztató, edukáló jellegű. Mivel ez a kitétel a szexuális edukációt, de a drogprevenciót, és akár az online biztonságra vonatkozó oktatási tartalmakat is korlátozza, a gyerekek mentális, fizikai, szellemi, lelki jóllétére negatív hatással lehet.

A törvény elfogadott változata szerint ezeket a munkákat kizárólag olyan szervezetek kezébe adja, amelyek regisztrálni fognak, nyilvántartásba kerülnek, és amelyekről majd döntés születik, egyelőre még számunkra is ismeretlen kritériumok szerint. Így jó kérdés, hogy melyek azok a civil szervezetek, amelyek elmehetnek egy iskolába és beszélhetnek a gyerekeknek a bántalmazásról, a szexualitásról, a drogokról, az online biztonságról.

A törvény súlyos problémája, hogy a szexuális edukációt olyan kontextusba helyezte, amiről az egyszerűen nem is szól. Mert a szexuális nevelés lényege, hogy a gyerekek korának, érettségi szintjének megfelelően minden olyan témát tárgyaljon, ami a gyerekek testi-, lelki-, szellemi egészségéről szól. A célja pedig az, hogy a gyerekek olyan egészséges kapcsolatokat tudjanak kialakítani, amelyben a saját testükkel kapcsolatos döntéseiket felelősen tudják meghozni.

A törvény erre vonatkozó problémájából a magyar kormány éppen ezeket a vonatkozásokat kiemelve – homoszexualitás és nemváltás – nemzeti konzultáció, illetve referendum megszervezését lengette be.

- Pontosan, és éppen ezekkel nagyon erőteljesen azt sugallják, hogy a szexuális nevelés a homoszexualitás vagy a nemváltó műtétek népszerűsítéséről szólna, amit mindenféle „gender-szervezetek” csinálnának. Ez nagyon megnehezíti azoknak a szakmai szervezeteknek a munkáját, akik tevékenységük során a gyerekek kérdéseire igyekeznek információt adni. Ebben a formában ez a jogszabályi rendelkezés azt lehetetleníti el, hogy a gyerekek az életkoruknak megfelelő módon férjenek hozzá az őket érdeklő információkhoz.

Egy szexuális nevelés óra nem arról szól, hogy a szexuális orientáltságokat „népszerűsítse”, „propagálja”, hanem a gyerekekben felmerülő kérdésekre kell megfelelő válaszokat adni. És tapasztalatból mondhatom, hogy a gyerekeket leginkább olyan kérdések foglalkoztatják, mint a testi változások, a kapcsolatok, a barátság, az érzelmek, a család, a szexualitás… Azaz lényegében a szexuális edukáció nagyok sok mindenről szól, s csak egy része kimondottan a szexuális kapcsolatokról. A most kialakított megvilágítás ezt nagyon leszűkíti. Ez komoly probléma ezzel a narratívával.

Ezek szerint nincs valós alapja annak, hogy ezeket a témákat előtérbe állították.

- Nincs. A népszavazási kérdésekkel pedig az a baj, hogy azt a látszatot keltik a társadalomban, hogy ezek a komoly, valós problémák a gyerekvédelemben. Egyértelműen kijelenthető, hogy nem ezek.

Valós probléma például, hogy minden 10. gyerek veszélyeztetett ma Magyarországon – így valamilyen bántalmazásnak van kitéve, fizikailag bántalmazzák, vagy el van hanyagolva. Az is valós probléma, hogy tavaly szinte az év minden napjára jutott egy szexuális bántalmazással, -kihasználással kapcsolatos bűntény. Komoly probléma a gyerekpornográfia, a gyerekek szexuális kihasználása és az ezzel való kereskedelem, a 2020-as éveben 349 gyerek volt szexuális bűncselekmény áldozata az egységes bűnügyi rendszer statisztikája szerint. Az is probléma, amit az előbb érintettünk, hogy a gyerekekkel szembeni bántalmazások 80 százalékát a gyerek bizalmába férkőző ismerősök követik el, mint ahogy az is súlyos és reális kérdés, hogy milyen magas azoknak a gyerekeknek a száma, akik gyerekként szülnek.

Ezek a valós gondok teljes mértékben összefüggenek a szex-edukációval, és a szexuális felvilágosítással. Ez lehetne a megelőzés, ott tanulhatnák meg a jogaikat, például azt, hogy hol vannak a határok, és mikor kell és hogyan nemet mondaniuk, hogy milyen védekezési módok vannak, hogy mikor lépjenek vagy ne lépjenek szexuális kapcsolatba valakivel.

Ennek fényében irreális a nemváltó műtétek kérdése, vagy az a vélelem, hogy valami homályos, gyanús civil szervezetek miket népszerűsítenek óvodákban.

Eddig sem mehetett bárki csak úgy egy oktatási intézménybe…

- Nem, az eddig is le volt szabályozva. Bármilyen oktatási tevékenységhez, vagy információ-adáshoz, tájékoztatáshoz, ami közvetlenül gyerekekhez szól hozzá, és az érintett személy nem az iskola pedagógusa, az előzetes engedélyezéshez volt kötve. Eddig is kellett a szülő és a tanintézmény engedélye, hogy bármilyen szervezet bemehessen egy iskolába, és előadást tartson vagy beszélgessen a gyerekekkel.

Annak sincs sok realitása, hogy a civil szervezetek sorban állnának, hogy bejuthassanak az iskolákba. Minket is vagy szülők, vagy a pedagógusok, vagy az intézmények kerestek meg és hívtak meg, mert érzékelik, hogy bizonyos témákban nincsen elegendő információjuk, eszközük, hogy ezekről a témákról beszélgessenek, legyen szó gyerekjogokról, szexuális nevelésről, bántalmazásról, vagy az online biztonságról. A mostani törvény szerint csak az mehet be, aki majd szerepelni fog abban a bizonyos létrehozandó nyilvántartásban. Ez nem könnyíti meg a munkánk.

Ugyanakkor a kormány kommunikációjában az is problémás, hogy azt az álláspontot képviselik, hogy a szexuális nevelés elsősorban a szülők feladata. Ellenben a gyerekektől pont azt a visszajelzést kapjuk, hogy a szülőkkel éppen ezeket az érzékeny (testi, lelki, szexuális) témákat nem tudják megbeszélni, és sokkal szívesebben beszélgetnek ezekről idegenekkel. Mert azt érzik, hogy a szüleik is zavarba jönnek, tabusítanak, nem adnak kielégítő válaszokat a kényes kérdéseikre – már ha sikerül nekik feltenniük.

Ráadásul az utóbbi évtizedekben jelentős változás az online megjelenése – amire nagyon rásegített a pandémia is. Közhely, hogy digitális kérdésekben a gyerekek tájékozottabbak lehetnek a szüleiknél. Ebben a helyzetben is felelőtlenség a szülőkhöz utalni a gyerekeket tájékozódás kapcsán.

- Az biztos, hogy ez a törvény senkinek a helyzetét nem könnyíti meg: sem a gyerekekét, sem a szülőkét, sem a pedagógusokét, sem a szakértőkét. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy ma sok gyerek 13 évesen már túl van az első szexuális élményén, miközben a Nemzeti Alaptanterv szerint az iskolában egyáltalán a testi változásokkal, menstruációval jóval később találkozhat. Az is súlyos anomália, hogy a törvény szerint 12 éves kortól a gyerekek beleegyezhetnek közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatba más 18 évnél fiatalabb személlyel – azaz ez nem számít bűncselekménynek –, de a tanterv szerint csak 9. osztályban hallhat először arról, hogy mi az, hogy fogamzásgátlás.

Mint említettem, Magyarországon 2005 óta zéró tolerancia van hatályban a gyerekekkel szembeni bántalmazás minden formájával szemben, de a vonatkozó jogszabály semmit nem mond arról, hogy ha nem szabad „pofonnal”, ordibálással, veréssel rendszabályozni, nevelni egy gyereket, akkor mivel is kellene. A törvénykezés nem mutat fel alternatívát, csak tilt, és „oldd meg valahogy”, magára hagyja a szülőket. Ezért van az, hogy 10-ből 6 szülő ma is azt gondolja, hogy gyereket megütni szabad, és 10-ből 5 gyerek azt mondja, hogy az rendben van, hogy otthon a szülei verik. Holott ezt egyértelműen törvény tiltja már 15 éve, mivel ez a bántalmazás egyik formája. A mostani törvény ezt a hiányosságot megismétli: a tájékoztatás felelősségét a szülőkre ruházza, de nem ad semmiféle tájokozódást, segítséget, hogy ezt miként és hogyan is csinálják. Szülők számára nem biztosítanak edukációs anyagokat, támogatást. Hogyan kell beszélgetni kényes témákról, például szexuális kapcsolatról a gyerekekkel, ha már a szülők felelőssége lett? A szülők nem fognak tudni minden további nélkül ezzel megküzdeni, és akkor a gyerekek valóban az interneten keresnek válaszokat a kérdéseikre. Vélhetőleg egyenesen pornográf tartalmakba, és nem releváns információkba fognak belefutni, és nem valóban őket segítő, és életkoruknak megfelelő tartalmakba.

Tehát lényegében a törvény magára hagyja a szülőket és a gyerekeket is.

- Az európai kutatásokban az is egyértelműen látszik, hogy minden ötödik gyerek találkozott már kéretlen pornográf tartalommal, ami nem felelt meg az életkorának, mivel megjelennek egyes hirdetési felületeken, és közösségi médiaoldalakon. Így számos gyerek jut olyan információhoz, amivel egyedül nincs mit kezdjen, nem érti, zavarba hozza. A tapasztalat szerint, ha egy gyerek otthon elmondja, hogy látott valamilyen pornóképeket, és rákérdez, hogy mi is az, akkor általában a szülők nem azzal reagálnak, hogy akkor üljünk le és beszélgessünk róla, hanem felelősségre vonják, sőt nem egy esetben meg is büntetik a gyereket, mert pornót nézett. Nem adnak információt, nem válaszolnak meg kérdéseket, és nem oldják fel a gyerekben keletkezett zavart. Ami a tiltásba és a tabusításba tereli a gyereket, aki többet nem fog ezzel kapcsolatban kérdezni. S ha majd az online térben tőle kérnek meztelen képet, vagy ezzel megzsarolják, akkor nagyon nehéz helyzetben lesz.

Következtetésképpen, mikor a szülők felelősségére hárítja ezt a kérdéskört a kormány, az olyan veszélyeket rejt magában, amibe szerintem nem gondoltak bele.
Egy minél hamarabbi átgondolás nagyon szükséges. Mert csak remélhető, hogy ennek nem az lesz a következménye, hogy még több gyerek esik bántalmazás áldozatául.

Szintén problémásnak tűnik számomra, hogy a magyar kormány olyan politikai kampányba kezd, amelynek egyik fő komponense a gyerek, ráadásul egy nagyon szexualizált kontextusban. Romániában is számos eset van, amikor a politikusok a kampányban gyerekeket használnak.

- Nagyon sokszor előfordul, hogy egy politikai kampány gyerekeket érint, hiszen nyilván egy választás lehetőséget ad arra, hogy különböző állampolgári és nevelési, meg társadalmi értékeket illető kérdéseket felvessünk, megismerjünk, megismertessenek. De ez szintén nyilvánvalóan arra is lehetőséget ad, hogy egyes politikusok a saját céljaikra felhasználjanak gyerekeket, mintegy biodíszletként, tárgyiasítva, eszközként. Közismert, hogy ez hatékony lehet egy-egy választó érzelmi befolyásolására, rájátszva a meggyőzésre. Mert egy gyerek olyan érzéseket indít el egy nézőben akarva-akaratlanul, amin keresztül szimpatikusabbnak érzékeljük az adott közéleti szereplőt.

A törvény tiltja, hogy a politikusok éppen a legkiszolgáltatottabbakat, a gyerekeket használják a saját céljaikra: politikai célokra semmi esetben sem használhatók gyerekek.

De ez nem jelenti azt, hogy a politikai szereplők akár tudatosan, akár tudattalanul ezt át is gondolják, és felelősen cselekszenek. A jelenlegi kampányban az a probléma, hogy úgy van beállítva politikai szempontból egy helyzet, mintha az a gyerekek érdekében történne. Miközben ez egyéni, családi szinten komoly károkat tud okozni, azáltal, hogy elvonja a figyelmet a valódi problémákról.

Ennek pedig hosszútávon súlyos társadalmi hatásai is lehetnek.

Nyitókép: Fotó: Vitolda Klein / Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS