„Igazság, erő, felemelkedés” - magyar háborús propaganda 2020-ban?
Horváth-Kovács Szilárd 2020. október 06. 09:29, utolsó frissítés: 11:09Háborús propaganda? Veszélyes? Vagy egy drága, giccses, hazafias lelkesítő kampány? Katona Anikó segítségével szempontokat adunk a kérdések tisztázásához.
Az Alapjogokért Központ egy nagyszabású kampányt indított „Igazság, erő, felemelkedés” hívószavakból álló címmel. Elsőként a szervezet közösségi média felületén jelentek meg képek, majd augusztus 20. után útjára indítottak egy kisfilmet és egy honlapot is. Az utóbbinak felszólítás a webcíme: készüljetek.hu (ékezetek nélkül, persze). Az ezt követő időszakban az Alapjogokért Központ vezetője számtalan kormányközeli médiafelületen szerepelt a „szemléletformáló” kampány ismertetése ürügyén, nyomtatott és online sajtóban, de a köztévé csatornáin is. Nyilatkozataiból kiderült, hogy lesznek tévészpotok és köztéri plakátok is.
A magyarországi szabad sajtó ellenérzésekkel fogadta a kampányt, a közvélemény egy része értetlenül állt a jelenség előtt: nem volt világos a cél, az üzenet. Mások egyenesen fasiszta militáris mozgósításként értelmezték, háborús propagandaként tekintettek rá. Az akció elleni tiltakozását több értelmiségi is kifejtette publicisztikákban, illetve petíciót is indítottak ellene.
Egyes romániai magyar fórumokon is megjelent a kérdés, hogy akkor ez most mi: háborús propaganda? Veszélyes? Vagy csupán egy drága, giccses, hazafias lelkesítő kampány? Összeállításunkban szempontokat szeretnénk adni a kérdés tematizálásához, amelyben Katona Anikó, az első világháború vizuális propagandájának szakértője volt segítségünkre.
Előtte viszont igyekszünk kontextualizálni a kampány hátterét.
Gyanús háttér
Alapjogok?
Az Alapjogokért Központ nevű szervezet 2013-tól működik, és magát „jogi elemző- és kutatóintézetként” határozza meg. Az első gyanúra okot adó jel az, hogy a szervezet „a nemzeti identitás és szuverenitás, valamint a keresztény társadalmi hagyományok megőrzését tartja elsőrendű feladatának (…)”, illetve az intézetnek „nem titkolt célja, hogy ellenpólust képezzen a napjainkban az élet számos területén túlburjánzó emberi jogi fundamentalizmussal és politikai korrektséggel szemben.”
A probléma az, hogy az alapjog fogalma éppen ezzel a célkitűzéssel ellentétes, hiszen éppen a fundamentális, egyetemes emberi jogokat jelenti, amelyek a jogállamok alkotmányosan garantálnak. Kiss Barnabás alkotmányjogász, így foglalja össze lényegüket: „Az egyes államok alkotmányaiban és a különböző nemzetközi emberi jogi egyezményekben felsorolt, és ezáltal a tételes jog részévé vált jogokat alapvető jogoknak (fundamental rights) vagy más néven alapjogoknak (Grundrechte) nevezzük. Az alapvető jogok az egyént jogosítják az államot pedig kötelezik. Az egyén az állammal szemben ezekre a jogokra hivatkozhat, a bennük foglaltakat megkövetelheti, és adott esetben bírói úton érvényesítheti is.”
Az Alapjogokért Központ ezek szerint nem az alapjogok érdekében dolgozik: a nemzeti identitás, a nemzeti szuverenitás, és a keresztény társadalmi hagyományok nem alapjogok, sőt ezekkel részben ellentétesek: az élethez, az önmeghatározáshoz, a lelkiismereti szabadsághoz, a szólásszabadsághoz, a mobilitáshoz, az igazságszolgáltatáshoz, az oktatáshoz stb.-hez való jogaink az alapjogok, amelyeket nem írhat felül az állam.
Támogatás, fenntartó?
A szervezet a nyilvánosság előtt mint polgári társadalmi szervezet szerepel – azaz civil alapítványként, NGO-ként – viszont az Átlátszó 2015-ös cikkében rámutatott, hogy ez nem teljesen így van.
Ugyanis következtetésük szerint az intézmény „a kormánypártokhoz köthető munkatársakkal, (mindeddig) átláthatatlan pénzügyi háttérrel, fideszes pártpénzből működik, és az alapjogok helyett a kormányt védi.” A cikk feltárja, hogy a szervezet alapvetően támogatásokból működik, amelyeknek egy része – az akkor még partnerként megjelenő – Századvég Alapítvány és a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány felől érkezhetett. Az is kiderült, hogy a szervezet mögött egy cég is áll, a Jogállam és Igazság Kft., amelyet Szánthó Miklós, az intézet igazgatója jegyzett be. Az Átlátszó kutatásai szerint 40-50 milliós nagyságrendű kormánypárti támogatások érkeztek Alapjogokért Központhoz.
Jogi elemzések helyett médiabirodalom és kampányok?
Ennél is sokatmondóbb, hogy 2020-ban kiderült a Miniszterelnöki Kabinetiroda nyáron megjelent szerződéslistájából, hogy a minisztérium 3,5 milliárd forintos támogatást nyújtott a Batthyány Lajos Alapítványnak – amely már a tavalyi évre is megközelítőleg ennyi támogatást kapott –, amelynél egy 500 milliós nagyságrendű támogatáscsomaggal szerepel a Jogállam és Igazság Kft. támogatása. Hasonlóan egy 2019-es dokumentum szerint is jelentős támogatás jutott a Miniszterelnöki Kabinetirodától az Alapjogokért Központ háttércégéhez, így tavaly – más szervezetek mellett – egy 2 milliárd forintos támogatásból részesült (hogy mennyi, az nem derült ki a dokumentumokból). Harmadrészt egy oktatási programokra szánt támogatásból – amelynek összege 996 millió forint volt – további intézmények mellett ismét jelen volt az Alapjogokért Központ mögötti cég neve is (és újfent nem derült ki, hogy mekkora volt a támogatás nagyságrendje).
Ezek alapján kijelenthető, hogy annak ellenére, hogy közvetlenül nem szponzorálja a szervezetet a magyar kormány, alapítványokon és háttércégeken keresztül mégiscsak a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától kapja a a tevékenységéhez szükséges szubvenciókat, azaz a fenntartója nem más, mint Magyarország Kormánya.
Szánthó Miklós, az Alapjogok Központ igazgatója és a háttérben működő cég, a Jogállam és Igazság Kft bejegyzője, 2019 tavaszától a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának elnöke is egy személyben.
A KESMA alárendeltségébe tartozó sajtóorgánumokban pedig Szánthó „vendégszerzőként” – független jogászként vagy civil szervezet vezetőjeként – rendszeresen közöl olyan véleményanyagokat, amelyek kimondottan a magyarországi kormány álláspontját jelenítik meg.
Az általa vezetett „civil szervezet” az idén egy másik kampányt is folytat, „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” címmel, amely lényegében Orbán Viktor miniszterelnök politikai kampánya, ami mellett „Mi maradunk – Trianon 100” címmel Magyarország „eltiprása” ellen is felszólalt.
„Igazság, erő, felemelkedés – Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!”
Katona Anikó, mint vizuális politikai propagandával, plakátművészettel foglalkozó művészettörténész, elmondta, hogy elsőként a közösségi médián éppen az első világháborús képpel találkozott, és rögtön feltűnt neki, mennyire hasonló ez a „Nagy Háború” idején készült propagandaplakátokhoz. „Megdöbbenés volt az első reakcióm. Mintha egy háborús felhívás lenne, csakhogy nincs háború” – fogalmazta meg első benyomását a kutató.
A mai közvélemény a propaganda fogalmát általában a totalitárius rezsimekhez köti; ebben a térségben a kommunista diktatúra kommunikációja volt az, ami máig meghatározza az emberek tapasztalatát és a fogalom használatát. „A totalitárius rendszerek propagandája tényleg a lehető legjobban megszervezett, erősen központosított, felülről irányított, nagyon végiggondolt, rendszerszintű jelenség volt” – foglalta össze a szakértő a szakszerű propaganda alapvető jellegzetességeit. Rámutatott, hogy ma a közbeszédben főként vádként használják a szót, mivel erős negatív jelentése van: valami olyasmit sugall, hogy az érintett anyag hazugság és befolyásolni akar. Ezzel szemben a médiatörténeti kutatásokban jóval széleskörűbben használatos a fogalom: a szóban forgó kampánynál kevésbé „látványos” anyagokat is propagandaként lehet meghatározni.
A propaganda fogalmának nincs egyetlen és kizárólagos meghatározása, hiszen a propagandát kutató szakirodalomban többféle elmélet létezik, többféle diszciplína bonyolult szempontrendszerek mentén vizsgálja a jelenséget, így sokféle meghatározás és sokrétű fogalomhasználat jellemző a szakmai vonatkozásokban. (Például lásd az itt elérhető anyagot az alapfogalmakról, elméletekről.)
Tömegek mozgósítása: miért fontos az első világháború hagyatéka
A propaganda szó az ellenreformációban jelent meg: a 17. században volt egy római katolikus egyházi szervezet – a Sacra Congregatio de Propaganda Fide –, ami a protestáns hívek visszatérítésével, és az Európán kívüli hittérítéssel foglalkozott. A hittérítő, missziós tevékenység erőteljesen központosított, közvetlenül, felülről irányított szervezet volt, előrevetítve a jelenkori propaganda egy-két fontos jellemzőjét.
Az első világháború volt az a történelmi pillanat, amikor világméretekben megjelent és elterjedt a mai értelemben vett propaganda. „Lehet, hogy a háború elején ezt még nem vette tudomásul az összes hatalom, de a végére mindenki leszűrte azt az egyértelmű tanulságot, hogy alapvető, stratégiai-harcászati szempontból kulcskérdés, ki mennyire tudja uralni a közvéleményt. A háború után meg is születtek az első kutatások, elemzések, hogy itt egyáltalán miről is van szó, melyek a jellemzői, hogyan működik” – vázolta röviden a propaganda népszerűségének és a jelenség kutatásának okát Katona Anikó.
A szakértő elmondta, hogy a magyar vonatkozásokról 2015-ben – a Nagy Háború 100-ik évfordulóján – a Széchényi Könyvtárban szerveztek egy kiállítást a magyarországi korabeli propagandájáról. „A kiállításon kurátorként együtt dolgoztunk ifj. Bertényi Iván történésszel, és megvitattuk, hogy beletehetjük a kiállítás címébe a »propaganda« szót. Nem voltunk biztosak abban, hogy jó ötlet, mert a hétköznapi asszociációk mentén félreérthető, negatív lehet a »Propaganda az első világháborúban« cím. Aztán azért döntöttünk mégis mellette, mert a propaganda éppen ezzel a háborúval jelent meg, és ezt a jelenséget akartuk kiemelni, akkor is, ha Magyarországon nem mutatta az agresszív propaganda tipikus jellegzetességeit.”.
Katona Anikó felhívta a figyelmet arra, hogy az első világháborúban Magyarországon nem volt központi szerve ennek a tevékenységnek, míg pl. Angliában, Amerikában és sok más országban ezt központosítva, professzionálisan szervezték meg. Az Osztrák-Magyar Monarchiában viszont a háború négy éve alatt sem jutottak oda, hogy központilag irányítsák, lényegében felülről és alulról egyaránt jövő kezdeményezések eredménye volt: a központi szervek kisebb kampányai (pl. hadikölcsönjegyzés) mellett önjelölt civil szervezetek, különböző társadalmi mozgalmak vagy arisztokraták lelkes munkájából állt össze a propaganda.
„Nem az a fajta propaganda jelent meg, ami szerint az államhatalom felülről ráerőlteti a nézeteit a lakosságra. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy a városi középosztályban volt egy jelentős háborús lelkesültség (legalábbis az első két évben), és tényleg mindenféle alulról szerveződő kezdeményezések hirdették, ismételték a propaganda üzeneteit.” – jelentette ki Katona Anikó. Minden olyan alkotást – plakát, röplap, film, képzőművészeti alkotás, újságcikk – amely azt a politikai üzenetet hordozta, hogy a háború jó, jogos, áldozatot kell hozni érte, folytatni kell, azt szakmai indokkal a propaganda alá sorolták a kiállításon, függetlenül attól, hogy ki adta ki.
„Nagyon érdekes a mostani kampány vonatkozásában, hogy akárhogy nézzük, ez a lobbi ugyancsak abban a szerepben akar megjelenni, hogy nem állami-kormányzati propaganda, és ezt a szervezők nyilatkozataikban is hangsúlyozzák, civil egyesületként megszületett kampányként akarnak feltűnni” – mutatott rá egy furcsa vonatkozásra a szakértő.
Hasonlóan a magyar helyzethez, az első világháborúban a német propaganda sem volt központi irányítás alatt, és éppen ez volt a gyújtópontja a háborút követő sok elemzésnek, kutatásnak, és a győztes és vesztes oldalról is arra a következtetésre jutottak, hogy a háború kimenetelében kulcskérdés volt a propaganda. Németországban erre a belátásra vezethető vissza, hogy Hitler kiemelt figyelmet fordított a jelenségre, és Goebbels irányításával létrehozták a propagandaminisztériumot, és nagyon erőteljesen alkalmazták a tanulságokat.
Természetesen az angolszászok is levonták a következtetéseket, hiszen a brit és az amerikai propaganda kiválóan működött az első háború alatt. Az alapkérdés első sorban az, hogy hogyan lehet befolyásolni a közvéleményt, a széles tömeget egy bizonyos cél iránti mozgósítás érdekében. Ennek ma már nagyon gazdag a szakirodalma, és a gyakorlatban nagyon sokféle szabály és elv mentén működik a propaganda.
Háborús helyzet és mozgósítás: pátoszformula
Egyik lényegi alapelv, hogy megjelenik egy háborús helyzet, akkor is, ha nincs háború. Ilyen volt a hidegháború korszaka, amikor nem voltak harcok, csaták, de „háborús helyzet” volt: folyamatos volt az atomfenyegetés, a készültség, és a propaganda biztosította, hogy „munkára, harcra” készek legyenek az emberek. A szakértő szerint a mostani kampány is egyértelműen ezt a készültséget célozza, és megpróbál létrehozni egy háborús helyzetet – akkor is, ha nincs háború.
„A jó háborús plakát mobilizálni szeretne, mindenképpen valami aktivitásra buzdít” – mutatott rá a háborús propaganda egy másik jellegzetességére a szakértő. Ilyenek a toborzó plakátok, amelyek arra buzdítanak, hogy lépjünk be a hadseregbe – ilyen propaganda főként az angolszász területeken volt jelen, ahol önkéntes haderő volt az első világháború alatt, vagy Amerikában a második alatt is. Ezek a legagresszívebb, leginkább megszólító erejű plakátok egy háborús helyzetben.
„De ugyancsak erőteljesek azok a plakátok, amelyek a nem besorozható hátországnak szólnak: mert ott is mobilizálni kellett, pénzadakozásra, a rászorulók segítésének megszervezésére, hogy jegyezzenek hadikölcsönt, és így tovább” – mutatott rá Katona Anikó a mobilizációs felszólítás szélesebb vonatkozására. A nagyon konkrét mobilizációs célokon túl egy érzelmi mozgósítás is történik, ami által a lakosság támogatását várják a valós, vagy képzelt háborút illetően. Ehhez vizuálisan az erős dinamizmust használják, például egy olyan figurát, aki erőteljes mozgásban van egy hősies helyzetben.
„Ezt »pátoszformulának« nevezzük a művészettörténetben, ami Aby Warburg művészettörténész fogalma, aki éppen a háborús propaganda tapasztalata alapján kezdte rendszerezni a képzőművészetben használt mozdulatokat, gesztusokat” – vezetett be egy fogalmat a szakértő. „Az előrelépő, előreugró, előretartott kezű, heves mozgásokat végző alak pátoszformuláját gyakran használja a képzőművészet (például: Delacroix képe, A szabadság vezeti a népet). Ez a formula nagyon sok háborús plakáton megjelenik, mivel erős érzelmi hatása van. Gyakori eljárás az is, hogy a kép hátteréből előjön a figura a néző terébe, akár egy kimutató, kiugró gesztussal” – elemezte a propaganda által is használt pátoszformulák megjelenési módjait Katona Anikó.
Álláspontja szerint a mostani kampányban nagyon hasonló formulákkal találkozunk. „Szinte mindegyik plakát ilyen kép, de a kisfilm is mintha mozgó plakátok sorozata lenne. Egyértelmű az első világháborús jelenetnél a dinamizmust kifejező pátoszformula használata. A korabeli propaganda is gyakran a lövészárokból kiugrás jelenetét használta. De tudjuk, hogy egy olyan fegyvertűzzel szemben ugranak ki, hogy a nagy részük nem élte túl, és azt is tudjuk, hogy hónapokig csak ültek a lövészárkokban: vagyis ritka és sokaknak végzetes pillanat lehetett egy ilyen kitörés. Ezért mai szemmel nézve ezt nem csak heroikusnak lehet látni, hanem borzalmasnak is” – mutatott rá arra, hogy a propaganda más hatást is kiválthat.
Katona Anikó rámutatott, hogy a propagandában jellemző motívum az is, amely az ’56-os plakáton megjelenik: azt a pillanatot választják, amikor dobják a Molotov-koktélt. A dobás lendületes gesztusa is megfelelt a háborús propaganda retorikájának, gyakran találkozunk gránátot hajító ábrázolásokkal, ugyanilyen intenzív mozdulattal, dinamikus testhelyzetben. A figura dinamizmusa itt is a néző mobilizálását célozza.
„A felugró ló, az előrelendülő lovas is jellemző ábrázolás, mint ahogy a többi is a háborús propagandából ismert előre mozgó figurák toposzát használja. A propaganda jellemző fogása volt a történelmi idők megidézése is; a páncélos lovagok, lovasok figurája például” – tette hozzá, utalva a Rákóczit és a Hunyadit ábrázoló plakátokra, jelenetekre. Ezt a motívumot szinte minden fél használta az első világháborúban. Például az angoloknál a lovag figura Szent György volt, a sziget védőszentje, amint megküzd a sárkánnyal, a németeknél pedig nagyon elterjedtek voltak a történelmi utalások, a „dicső múltra”, mint saját kultúrájukra akartak hivatkozni: még a régi jellegzetes középkorias német gót betűt is visszahozták – mutatott rá a művészettörténész, majd hozzátette: „De a magyar propagandában sem voltak ritkák a páncélos lovasok, köztéri, úgy nevezett szögelőszobrokként is megjelentek a korban, mint »az ezer éves, nagy és dicső, nemzeti múltunk« emlékművei”.
A szakértő szerint a páncélos lovag motívum, és hozzá kapcsolódó retorika egyik funkciója, hogy leegyszerűsíti a nagyon összetett és bonyolult helyzetet a jó és a rossz küzdelmére: „van a jó lovag és a gonosz sárkány, ennyi. Ez a fekete-fehér szemlélet is jellemző a háborús propagandára” – emelt ki egy másik jellegzetességet. A lovagok kultuszához kapcsolódik általában a szakralitás is, és például az első világháborúban az egyházak is egyértelműen beálltak a háborús lelkesítésbe. Ezen keresztül – ha a lovas egy védőszent, akkor a jó-rossz, fehér-fekete ellentétet abszolúttá, és feloldhatatlanná teszi. „Az abszolút értelemben vett gonosszal harcolunk, és persze, mi állunk az abszolút jó oldalon” – mutatott rá a mechanizmusra a szakértő, kiemelve, hogy ebből a perspektívából az ellenség totálisan elvetendővé, elítélhetővé válik: katonailag, morálisan, emberileg.
A most zajló kampányban a magyar történelem egy ilyen abszolutizált, egyoldalú megközelítésben jelenik meg, velünk van a lovas (Rákóczi), a páncélos lovag (Hunyadi) és a védőszent (Szent István): e szerint dicső múltunk van, és nekünk mindig igazunk volt, az igazság mindig-mindig a mi oldalunkon volt, és az ellenség mindig az abszolút gonosz volt.
Sorscsapások, tragédiák
Katona Anikó felhívta a figyelmet, hogy a korabeli magyar propaganda egyik sajátossága volt a középkori lovag mellett a huszár-kultusz megjelenése és ezen keresztül egy másik fontos toposz is: az 1848-as szabadságharc. A nemzeti múltnak ez a rétege a mostani kampányban is érvényesül: megjelenik Petőfi és a világosi fegyverletétel, mint vesztesség.
A szakértő elmondta, hogy a háborús propaganda inkább a győzelmekről szólt, s kevésbé a veszteségekről. A nemzeti tragédiák felidézése inkább az 1918 utáni területvédő, majd az 1920 utáni revíziós propagandára volt jellemző. „Már 1918-tól hangsúlyos szerepet kapott a magyar kálvária, a magyarok szenvedéstörténete, mint propaganda-téma, illetve az a technika, hogy ezeket a sérelmeket, tragédiákat történelmi távlatokba helyezzük” – mutatott rá a veszteségábrázolás mechanizmusára. A korabeli közbeszédben létrejött egy Trianon-Mohács párhuzam, és az első világháború utáni terület-visszaszerzést célzó propaganda kiemelt motívumává vált. „Mivel a mostani kampány Trianon évfordulójához kapcsolódva készült, így ezek a területvédő propaganda-utalások biztosan tudatosak – ezt igazolja az is, hogy nem Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéről beszélnek” – jelentette ki Katona Anikó.
Amikor 1918 novemberében a hadseregek letették a fegyvert, és elindultak a béke-tárgyalási folyamatok, már voltak félelmek az új határokkal kapcsolatban: már akkor ősszel megjelent a „Nem, nem soha!” feliratú Jeges Ernő plakát. „Ez azért fontos, mert ez volt az első kép, amelyen a térkép válik a propaganda fő szimbólumává. Jeges úgy ábrázolta az országot, mintha egy márványtömb lenne, ami széttörik – és letörnek róla az elcsatolandó részek –, ettől kezdve Nagy Magyarország térképe nagyon sokat használt szimbólum lett.” A mostani kampányban ez is megjelenik, és bár nem hangsúlyosan, de benne van, amikor a békeszerződéssel pirossal megrajzolják az új határokat – amit az Alapjogokért Központ képként is használ.
„A kampányban konkrétan nem nevezik meg az ellenséget, de a területvédő és a revíziós propaganda elemek használata mellett jó kérdés, hogy mit jelenthet a »velünk élő népekkel együtt« szintagma” – mutatott rá egy ellentmondásos helyzetre a szakértő.
Akkor ezt most miként lehet értelmezni?
„A propaganda mindig egy komplex jelenség” – mondta a szakértő –, „a plakátok mellett nagyon fontosak az újságokban megjelenő hirdetések, a röplapok, a számolócédulák, azaz már az első világháborús propagandában sokféle médium volt jelent. És már akkor is kiegészítette ezt mindenféle más csatorna: az írott sajtónak az első világháborúban legalább akkora szerepe volt, mint a plakátoknak, mivel sokan, sokféle újságot olvastak akkoriban.”
Katona Anikó azt is kiemelte, hogy már 1910-es években létezett film, és a filmszínházakban híradókat vetítettek, amelyek gyakran propagandisztikusak voltak. Ma annyiban más a helyzet, hogy létezik az internet, amelyen belül még nagyon sok forma megjelenik, ma a lehető legkomplexebb propaganda-kampányok valósíthatóak meg. Mindez jól látszik a szóban forgó kampányban: van egy honlapjuk, terjed a közösségi médiában, van film, vannak plakátok, újsághirdetések, televíziós beszélgetések, tévészpottok.
A mostani kampány egyértelműen egy mozgósító, agitációs propaganda. (Megkülönböztethető az agitációs propaganda, amely egy adott helyzet megváltoztatására irányul, ezért cselekvésre buzdít; és az integrációs propaganda, ami a fennálló rend fenntartását célozza). „Az agitációs propaganda mindig erőteljesebb, hatásosabb, mindig több érzelmet vált ki. A kormányzati kommunikáció – most már van erről a rendszerről elég tapasztalatunk – szinte mindig az agitációs propagandát használja, viszont általában megjelenik valamilyen ellenség-kép is, akik lehetnek a menekültek, akiket migránsoknak hívnak, vagy lehetnek a liberálisok, lehet Soros György, vagy lényegében bárki, bármi, például Brüsszel” – fejtette ki szakmai véleményét Katona Anikó, aki szerint egy folyamatos, újra és újrainduló agitációs kampány zajlik a kormány részéről. Meglátása szerint ez a mostani is egyértelműen ebbe a sorba illeszkedik – mobilizáló, agitációs propaganda ez is. „Csak éppen nincs megnevezve ellenség, és az sem derül ki, hogy mire mozgósít: készüljetek! De mire?” – mutatott rá miért vált ki sokakból értetlenséget a kampány. A szakértő szerint az akár pozitív is lehetne, hogy hazaszeretetre buzdít egy kampány, de ennek most nem egyértelmű a célja, csak homályos szavakat kapunk: „felemelkedni”, vagy „naggyá tenni a Kárpát-medencét”.
A propaganda elleni védekezés hiánya
„Amit mi kutatókként tenni tudunk, az az, hogy minél pontosabban megpróbáljuk megismerni a múltunkat, feltárni a propaganda működését, a vizuális retorika eszközeit, a hatalmi szervezetek nyomásgyakorlását, az ideológiák jelenlétét az művészet intézményeiben, és nyilvánossá tenni ezt a tudást” – válaszolta Katona Anikó arra a kérdésünkre, hogy mit lehet tenni a propaganda hatása ellen.
A szakértő véleménye az, hogy ebből a tudásból minél többet be kellene vinni az általános oktatásba. „Szerintem komoly probléma, hogy nincs, illetve hiányos a vizuális kultúra és műveltség oktatás az iskolákban, és minimális a képzőművészeti nevelés. Ha ez nincs, akkor az emberek nem is érthetik a képek, a vizuális kommunikáció működését, nem is veszik észre a képi manipulációkat, nem tudják beazonosítani az utalásokat: s így kivédeni sem tudják a befolyásolási szándékot” – utalt arra, hogy a magyar társadalom nincs felkészítve a hatások kivédésére. Ami azért furcsa Katona számára, mert a vizuális kommunikációnak ma óriási szerepe van, folyamatosan manipulálnak minket a képek – és nem csak a politikai befolyásolásról van szó, hanem mindenféle kereskedelmi reklámról, hirdetésről stb.
„Örülnék, ha minél több szó esne a médiában ezekről a problémákról, hogy az emberek megértsék az ilyen kampányok működését. Így talán azok a részek, amelyek tudatalatti hatásokat céloznak, tudatosodnának, és akkor reflektálni lehetne rájuk” – mondta a propagandaplakátokkal foglalkozó művészettörténész, aki szerint alapvető lenne, hogy értsük az ilyen kampányokat, attól függetlenül, hogy egyetértünk vagy sem a magyar kormánnyal, vagy a kampány tartalmával.
Mert ez a kampány biztosan nem megnyugtató, és megdöbbentő az agresszivitása, ami a háborús asszociációk miatt erőteljes. „Veszélyesnek azért nem érzem, mert nem nevez meg konkrét ellenségeket, akik ellen hergelne. A menekültek ellen hergelő gyűlöletpropagandát veszélyesebbnek láttam, mert ott konkrétan megnevezett élő emberek ellen mozgósítottak” – felelte arra a kérdésünkre, hogy veszélyes vagy sem ez a kampány.
Mi több, szerinte a nemzeti gondolat, egy nemzeti érzés, akár még pozitív is lehetne, ha egy pozitív kötődést alakít ki, vagy közösségi tudatot hoz létre. „Csakhogy ez a fajta nacionalista mozgósítás már nem az összetartozásról szól, hanem mások kizárásáról. Amikor meghatározzák, hogy kik a »magyarok« és kik vannak ebből kizárva, vagy kikkel szemben van igazuk, akkor az már veszélyes is lehet” – fejezte ki aggodalmát a szakértő. Hozzátette, hogy ha például konkretizálódik a kizárandó, azaz, ha a „magyar” szembeállítódik a liberális magyar emberekkel, vagy a politikai ellenzéki emberekkel, akkor az már ijesztő.
Másrészt veszélyesnek tartja a kampányban a „nekünk mindig igazunk volt” alapgondolatát.
„Úgy vélem ezért kerülte el a kitalált történelmi narratíva nagy ívben a második világháborút – az első világháború után ’56 következik – mert az rettenetes lenne. Hiszen, hogyan illeszkedik a »mi igazunk« azzal, hogy a saját állampolgárainkat deportáltuk, kivégeztük, a Dunába lőttük? És ha ezzel nem nézünk szembe, ha ezt kihagyjuk a történelmünkből, akkor nem tanulunk belőle. És akkor bármikor elkövethetjük újra” – mutatott rá a kampány hátborzongató vonatkozására Katona Anikó.
Az első világháborús plakátokat az Országos Széchényi Könyvtár, Térkép, Plakát- és Kisnyomtatványtár osztályának engedélyével közöljük, a közléshez való hozzájárulásukat ez úton is köszönünk.