2020. június 1. hétfőTünde
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Világjárvány van, „világállam”, amely kezelhetné, nincs: társadalomtudósok a pandémiáról

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. május 14. 17:44, utolsó frissítés: 2020. május 16. 03:10

Összeomlóban a modern liberalizmus paradigmája? Totális kudarc a koronavírussal való szembenézés? Milyen jövőképet látnak a társadalomtudósok? Róna Péter és Böröcz József a pandémia kapcsán beszélgettek a világ problémáiról.


„Az emberiség nagy része most karanténra van ítélve: ülünk otthon, és várjuk, hogy legyen valami fejlemény. De ez lehetőséget ad arra is, hogy elgondolkodjunk a világ dolgain. Mik azok a nagy kérdések, amelyeken most el kellene gondolkodnunk?” – tette fel a nagy kérdést moderátorként Pogátsa Zoltán az Új Egyenlőség főszerkesztője a keddi problémafelvető beszélgetésen.

Az Élet a koronavírus-járvány után c. panelbeszélgetést az említett lap mellett a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány budapesti fiókja szervezte. A szervezet vezető munkatársa, Molnár János bevezető beszédében jelezte, hogy most nem az éppen aktuális politikai, társadalmi és gazdasági problémákról lesz szó, hanem a pandémia hosszútávú – vagy akár azt megelőző –, és a társadalmat alapjaiban érintő jelenségekről. A beszélgetés a moderátor és a közönség kérdései mentén formálódott, viszont a két jeles meghívott, Róna Péter, az Oxfordi Egyetem tanára, jogász, közgazdász és Böröcz József, a Rutgers Egyetem tanára, kutató szociológus válaszaiból egy-egy jellegzetes álláspont rajzolódott ki.

A modern liberális paradigma vége

Róna Péter kifejtette, hogy azért a történelmi fejlődés nem éppen úgy történik, hogy „az emberiség fogja magát és elgondolkodik azon, hogy mi legyen”. Szerinte alapvetően két felfogás van a történelmi változásról, az egyik szerint az emberiség fejlődik, alakul, formálódik, és ezt a folyamatot az „emberiség vezetői” irányítják.


A másik gondolatmenet azt képviseli, hogy a történelem a paradigmák egymás utáni megjelenése, amelyek egymástól nagyon eltérőek, akár ellentmondásosak is lehetnek. Megjegyezte, hogy amikor paradigmaváltások szoktak bekövetkezni, azok ugyanakkor meglehetősen drasztikusak tudnak lenni, fájdalmasak, kegyetlenek, illetve meglehetősen gyorsan lezajlanak. Három példát hozott fel a paradigmaváltásra: a cári Oroszország gyors szétesését, a rövid kaotikus időszakot, amire jön a szovjet rendszer; összeomlik a klasszikus felvilágosodás eszmevilága, kitör a francia forradalom, jön a káosz, majd Napóleon; vagy amikor összedől a közép-európai monarchista rendszer, kezdődik az első világháború, majd jönnek a náci, fasiszta és egyéb diktatúrák.

Élet a koronavírus járvány után. Meghívottak: Böröcz József és Róna Péter, moderált: Pogátsa Zoltán.Élet a koronavírus járvány után. Meghívottak: Böröcz József és Róna Péter, moderált: Pogátsa Zoltán.


A szakértő a paradigmát úgy határozta meg, mint az a fogalmi és intézményes rendszer, amely a társadalom kérdéseire, gondjaira érvényes és kielégítő válaszokat tud szolgáltatni. Róna Péter szerint amit most tapasztalunk, az nem más, mint a jelenlegi paradigma vége.

„Nem arról van szó, hogy akkor most ezt a paradigmát szidjuk vagy dicsérjük – mint ahogy nem lehet azt mondani, hogy a reneszánsz egy rossz dolog volt: de véget ért.” Most is ez a helyzet, bontotta ki a problémát a közgazdász-jogász, a liberális paradigma véget ért és a végére, sajnos, beütött ez a nagy jelentőségű és horderejű járvány. A járvány pedig a paradigma végén jelentkező zavart, nehézségeket, kaotikus helyzeteket tovább súlyosbítja, mélyíti.

A „liberalizmus halála” viszont nem éppen az, amire a magyar nyilvánosság annak mentén gondol, ami szerint Orbán Viktor meghaladta a liberalizmust és illiberális politikai álláspontot képvisel. Hiszen – mutatott rá – a liberalizmusnak számtalan árnyalata és történelmi formája létezik a 19. századtól napjainkig. Viszont álláspontja szerint a liberalizmus alapeszméje a szabadság és az egyenlőség iránti igénybe van lehorgonyozva. A 19. század második felétől e két igény mellé „belopakodott” a tőke szerepének a jelentősége, vagyis az az elgondolás, hogy a szabadságot és az egyenlőséget a leghatékonyabban a tőke mozgása és hatékony felhasználása fogja biztosítani.

Ennek következtében a kortárs liberalizmus – ami a második világháború után alakult ki, a neoliberalizmus mint paradigma – markánsan előtérbe helyezte a tőke hatékonyságának a fogalmát. Eszerint az a jó, ami gazdasági szempontból hatékonyan kielégítő. Ezzel a lépéssel viszont, mutatott rá a problémára Róna, „háttérbe szorította a méltányosság és az igazságosság fogalmát, amely két fogalom vezető szerepet játszott a keresztény nyugati civilizáció történelmében”.

S mivel a tőkének ez a hatékonyságot biztosító szerepe egyre kevésbé tudott működni az utóbbi évtizedekben, ezért három forrást kezdett használni.

Az első forrás az eladósodás. Az eladósodás mértéke és kiterjedése sosem volt akkora, mint az utóbbi 15 éveben. „A 2008-as válság után a világgazdasági eladósodás történelmi precedenseket messze meghaladó mértékben nőtt” – mondta a közgazdász, megemlítve, hogy a világeladósodás mértéke meghaladta a világgazdaság kibocsátásainak mértékét. A másik forrás amire támaszkodik a rendszer ebben a helyzetben, az a likviditás bővítése: „mivel az eladósodás a határait közelítette – amit már nem igazán lehetett tovább növelni – akkor a jegybankok azt mondták: nyomtassunk pénzt”, azaz a pénzkibocsátással próbálkoztak, hogy mentsék a helyzetet. A harmadik forrás pedig „a környezet szétverése és lerablása” volt.

Róna Péter elmondta, hogy más szakértők nem szokták, de ő ehhez a hármas listához még hozzáteszi a méltányosság és az igazságosság hátraszorítását, „tehát a világ bizonyos részének és a társadalom bizonyos részének a fokozott kizsákmányolását.”

Ezek a források viszont kimerültek, már nem igazán lehetséges – racionálisan – ezekre támaszkodni: az adósságot nem nagyon lehet tovább növelni, a likviditás bővítése egy rossz gondolat, és egyértelműen megmutatkoztak a határai, a környezet lerablása pedig nem mehet tovább, hiszen nagyon súlyos következményekkel kell máris számolni: gazdaságilag, környezetileg és társadalmilag egyaránt. „A méltányosság és az igazságosság kérdése szerintem fokozott figyelmet fog igényelni, mert a világban az emberiség elégedetlensége azért nő.” Az szerinte kérdéses, hogy az elégedetlenség hogyan és miként jelenik meg, de a határait erősen feszegetjük.

Álláspontja szerint kimondható, hogy a modern liberális paradigma éppen összeomlóban van, elérte és feléli végső forrásait. Így tapasztalhatóan nem képes továbbra érvényes válaszokat adni a társadalom égető nehézségeire, problémáira. A világjárvány ebben a pillanatban csapódott be, és ezt mélyítette tovább, súlyosbítva a helyzetet. A problémát fokozza, hogy nincs új paradigma, ami átvehetné a helyét, ezért kérdéses a koronavírus utáni jövő – de éppen ezért bőven akad gondolkodni való.

Kolozsvár belvárosa és gettója, Patarét. Fotók: Transindex / Actualdecluj.Kolozsvár belvárosa és gettója, Patarét. Fotók: Transindex / Actualdecluj.


A totális kudarc: globális piac, lokális közhatalmak

Böröcz József jelezte, hogy társadalomkutatóként jobban szeret beszélni a jelenről, arról, ami van, és annak is a valamilyen módon megragadható aspektusairól, ezért számára nagy kihívás, hogy a jövőről mondjon valamit.

„Úgy érzem magam, mint kis srác koromban, amikor rákaptam a sci-fi irodalomra, ahol mindenféle hihetetlen dolgokról van szó – például az emberiség találkozik a földönkívüli idegenekkel.” Beszámolója szerint egy ilyen hihetetlen helyzetben az a nagy kérdés, hogy milyen geopolitikai helyzet lenne a legalkalmasabb ahhoz, hogy az emberiség racionálisan felvegye a kapcsolatot a földönkívüliekkel.

„Természetesen nem földönkívüli a vírus, de nagyon hasonlónak találom a helyzetet” – mondta –, hiszen a járvány lényege szerint egy globális probléma, amit nem lehet nemzeti síkon megoldani. És ahogyan, ha megérkeznek a földönkívüliek, nem tudják, kihez kell apellálni, mert nincs egy központi hatalmi forma, ami az emberiséget globálisan, intelligensen képviselné, úgy most sincs: nincs központi racionalitás, hatékony beavatkozási fórum. Azaz: világjárvány van, de nincs „világállam”, ami kezelhetné, ilyen formáció nem létezik.

Megjegyezte, hogy tudja, hogy az a szó, hogy „világállam” a magyar közbeszédben különböző visszatetszéseket vagy izgalmakat kelt, viszont az államiság sok mindent jelenthet – és „elég fura, hogy 2020-ban ez így ki kell jelentenem – egy ilyen struktúrának vannak pozitív funkciói is.”

A szociológus elmondta, hogy a koronavírus okozta pandémia kapcsán az Európai Uniót nem kívánja bántani, viszont ami történt, az az unió tehetetlenségének a beismerése. Hiszen amint kiderült, hogy globális járvány van, abban a pillanatban szétesett és különböző nemzeti szintű válaszok születtek – egyből lezártak minden államhatárt. Ugyanakkor belátja, hogy ez nem csak az EU problémája, hanem a világunké, „ami mögött egy reális probléma van. Nevezetesen az, amit Wallerstein úgy fejezett ki, hogy a világgazdaság globális, amíg a világ közhatalmi rendszere nem az.”

Böröcz József szerint a globális problémákkal csak akkor tudnánk valóban hatékonyan szembenézni, ha valódi szupranacionális és szupraregionális nagy szervezeteket építenénk ki. Persze létezik az ENSZ, a WHO, de nyilvánvaló, hogy ezt a funkciót nem tudják betölteni, mivel nem engedik a globális hatalmi viszonyok.

Olyan szervezetek kellene képviseljék globálisan az emberiséget, „amelyeknek ütőkártya van a kezükben”, tehát amelyek felül tudnák bírálni a nemzeti politikákat, a legnagyobb és leggazdagabb hatalmak tevékenységét is. Megoldás, ha van, akkor talán az, hogy ilyen intézményeket építünk ki és nagyon gyorsan. Valamiféle jóléti világállamot, hogy annak milyen lenne a formája, politikai irányultsága, az még kérdés.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy azt a problémát, hogy nincs az emberiségnek globális intézményes eszköze – ami miatt mint globális közösség egyszerűen nem tudunk megfontoltan és racionálisan viselkedni – eddig is tudtuk. „Nem kellett ehhez világjárvány, a környezeti katasztrófa esete is tökéletesen ezt példázza, mint ahogy a minden eddiginél élesebb globális egyenlőtlenség is ezt mutatja.”

A szociológus felhívta a figyelmet egy másik problémára is a járvány kapcsán. Georg Simmelre, a modernitás paradigmájának egyik jelentős teoretikusára utalt, aki szerint a városi, polgári társadalmi berendezkedés egyik alapvető eleme az, hogy egymással nem szükségszerűen közeli társadalmi kapcsolatban élő emberek azonos térbe vannak összezárva. „E szerint a modernitás lényege az, hogy egymás számára idegenek azonos fizikai térbe vannak összenyomva” – fogalmazott másként, majd rátért a jelenlegi helyzetre. „Bizonyos értelemben a vírus azt csinálta, hogy egymással különösen nem közeli kapcsolatban álló embereket fizikailag elválasztott egymástól.” Azaz, ha a modernitás lényege a különböző emberek összezártsága volt, a jelenlegi helyzetben az egymástól való elszigetelődés a meghatározó.

Az emberi kapcsolatok megszűnésének egyik következménye az is lehet – ha nem tudunk visszaállni a fizikai kapcsolattartásra, hiszen nyitott kérdés, hogy meddig kell még korlátozottan, kijárási tilalmak, karanténok, lezárt határok között élnünk – hogy az emberiség egy jelentős része elveszti a szociabilitását. „Például elszoknak az emberek attól, hogy hogyan kell közös, nyilvános térben viselkedni” – mutatott rá az elszigeteltség kockázatára, amely lehetetlenné teszi a közös vitát, a párbeszédet.

Példaként megemlítette, hogy vannak és lehetnek a szolidaritásra, a közösségi összefogásra szép példák, viszont, ha a korlátozások és elszigetelődés nem három hónapig, hanem például három évig is eltart, akkor például a gyerekek nem tudnak majd egymással játszani. És éppen a szociális fejlődésük meghatározó időszakában. „Nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen helyzetben ők szociálisan ugyanolyan emberek lesznek, mint mi. Persze, ez nem jelenti azt, hogy mi olyan jók lennénk” – vázolt fel egy lehetséges hosszútávú kimenetelt a szociológus.

Böröcz azért nem tud optimista lenni, mert úgy véli, hogy a járvány után is az fog bekövetkezni, ami a legnagyobb hatalommal rendelkező államok, tőkecsoportok, vagy más hatalmi alakzatok közös érdeke. Ha pedig ez a közös érdek azt diktálja, hogy az emberek „alacsonyabb értékűnek” vélt részét esetleg leírják, akkor szerinte ezt akár meg is teszik.

Ugyanis szembe kell nézni a ténnyel, hogy a globális racionalitás ma a tőke racionalitása: „ez pedig nem érdekelt abban, hogy az "emberség" fennmaradjon” – jelentette ki egyszerűen és drámaian. Hiszen az emberiség morális integritása – az emberség, emberiesség –, nem tartozik a tőke érdekeinek a középpontjába, árnyalta a kijelentését. A tőke és az emberiség érdekei tehát nem esnek egybe, és nem hozhatóak összhangba szerinte, mivel nem egy dimenzióban mozognak.

Böröcz szerint óriási és kulcsszerepe lesz a fent felmerült problémák kapcsán annak, hogy meg tudjuk-e lépni azt, hogy radikálisan visszafogjuk a fogyasztást, ráadásul egyenetlenül: hiszen a fejlett államok, a gazdag emberek kellene radikálisan visszafogják magukat, mégpedig „minden szinten”. Mert ezt nem várhatjuk el a szegényebb társadalmi rétegektől, régióktól. A munka, a fogyasztás, a közösségiség, a hatalmi kontroll újragondolása nélkül pedig a világjárvány után nem számíthatunk semmi jóra az emberiség problémái kapcsán. A járvány csupán egy újabb kudarc, ami rámutat, hogy nem tudjuk kezelni a globális kihívásokat.

A beszélgetésen még szó esett a munkáról, az egészségügyi és szociális jogokról, a tudományos paradigmaváltásról. A közönség kérdései mentén téma volt még Kína és Amerika globális térben betöltött helyzete, a válság miatt megjelenő elszegényedési hullám, a tőke hitelességének a problémája, a politikai aktorok felelőtlensége, de érintették a beszélgetésben a közéleti kommunikáció problémáit is, illetve a magyar politikai aktualitások mentén a baloldali ellenzék elégtelenségéről is szót ejtettek.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:


Nyitókép: @matherystudiomathery.it/unsplash.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS