2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Varázslatok, járványok, missziók”: Afrikát megjárt erdélyi orvossal beszélgettünk

Horváth-Kovács Szilárd kérdezett: Horváth-Kovács Szilárd 2020. március 12. 18:42, utolsó frissítés: 20:20

A koronavírus-járványról és a menekülthelyzetről is kérdeztük Turóczi Ildikót, az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezete tagját.


Turóczi Ildikó Kézdivásárhelyen született, orvosi diplomáját Temesváron szerezte meg. 2011-től Afrikában dolgozott, Kamerunban, Észak- és Dél-Szudánban önkéntesként, ahol egészségügyi központot is alapított. Afrikai élményeit és kutatásait három könyvben dolgozta fel: Változó idők Kamerunban (Fehér gyógyítóként a hegyi királyságban), Boszorkányok, sámánok, varázslók (Esuföld, Kamerun), majd tavaly jelentkezett a Varázslatok, járványok, missziók c. kötetével. Jelenleg az Orvosok Határok Nélkül (MSB) nemzetközi szervezet orvosa és azért kerestük meg, hogy Afrika súlyos gondjairól és az ottani tapasztalatokról beszélgessünk vele.

Hogy került Afrikába romániai családi orvosként?

- 2011-ben, 25 év orvoslás után úgy döntöttem, hogy ebből elég volt, én orvosként nem adminisztrációs munkára tanultam és készültem. Ezért kiléptem a hazai egészségügyi rendszerből, és egy idő után érdeklődni kezdtem a nemzetközi segélyszervezetek felől. Végül kiválasztottam egy szervezetet, ahol azt mondták, szükség lenne orvosokra Kamerunban.

Nem sikerült azzal a csapattal elmenni, de jelezték, hogy vegyem fel a helybéli, kameruni csapattal a kapcsolatot. Később kiderült, hogy gyakorlatilag ez a helyi csapat egy emberből áll. Így jutottam el Észak-Nyugat Kamerunba, egy 30 ezres létszámú közösségbe, ahogy magukat nevezték: egy törzsbe. Itt töltöttem a legelső két hónapot, mindenféle szempontból erős tapasztalat volt. Majd hazatérve átgondoltam, hogy van ott munka bőven, így visszamentem még többször is, hosszabb – féléves – időtartamokra. Ezzel kezdődtek az afrikai orvosi tapasztalataim, és úgy lett vége ennél a törzsnél a munkámnak, hogy az a térség is konfliktusos, háborús zónává alakult: már nem volt egyáltalán biztonságos, főként egy fehér embernek.


Ezután itthon dolgoztam ismét családorvosként egy évet, ami teljesen megerősítette bennem azt, hogy tényleg nem ez az, amit én az alapellátás szerepéről, helyéről gondolok. Jelentkeztem az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi humanitárius szervezetnél, és már ennek keretén belül voltam Dél- illetve Észak-Szudánban.

Európában, és főleg Romániában, nagyon kevesen figyelünk oda, hogy mi történik Afrikában – vagy éppen Közel-Keleten – így a szélesebb nyilvánosság egyszerűen nem tudja, hogy nagyon erőszakos, éles konfliktusok zajlanak jelenleg is, nagyon nagy az orvoshiány. Kamerun például mennyire van ellátva orvosokkal – valahol olvastam, hogy egy orvosra 5 ezer ember jut.

- Ennél több, inkább több 10 ezer emberre jut egy orvos. Abban a térségeben, ahol én voltam, a 2012-2015 közötti periódusban a 30 ezer emberre csak én egyedül voltam. Onnan úgy 20-30 kilométerre, egy másik helységben, aminek a lakossága nagyobb mint 30 ezer, ott volt még orvosi ellátás, ott 5-6 orvossal működött egy kórház.

Ezek a térségek mennyire felszereltek, felkészültek egészségügyi szempontból?

- Fontos látni, hogy a városi és a vidéki térségek között nagyon éles különbségek vannak – legalábbis ahol én jártam. Kamerun lakosságának több mint fele vidéken él. Nos, vidéken egyáltalán nincs semmiféle orvosi felkészültség, felszereltség, ellátás. A harmadik kameruni utam során lehetőségem volt nemcsak az észak-nyugati, hanem a dél-nyugati térséget is bejárni, ott is ez volt a helyzet. Egyszerűen döbbenetes volt, hogy így is léteznek közösségek, így is lehet élni.

Sőt érdemes hozzátenni, hogy a nemzetközi segítségek keretében rengeteg pénzt költöttek például arra, hogy új kórházakat építsenek: és ezek a kórházak teljesen üresen állnak. Nagyon sok feleslegesen elköltött pénzről van szó, egy mértéktelen pazarlásról, mert a vidéki egészségügyi ellátás zéró, gyakorlatilag nincs. Ezek a közösségek nagyon keresnek orvosokat, nagyon nagy a hiány. Egyszerűen nincs jelentkező.

Durva párhuzam, de ilyesmivel most már nálunk is találkozunk: az elmaradottabb vidéki térségekben. Romániában, Erdélyben rengeteg üresen maradt hely van, a vidék már nem vonzó egy családorvos számára, mert a városi közösségekhez viszonyítva nincs infrastruktúra, nincsenek befektetések, jóval szerényebbek a lehetőségek stb..

Visszatérve Kamerunra, és az Ön kérdésére, mondok egy példát, ami illusztrálja a helyzetet. Mikor elmentem, az itthoni rendelőm felszerelésének egy részét elvittem magammal. Így vittem egy EKG készüléket is. Ott mondtam a törzsi királynak, a közösség vezetőjének, hogy jó lenne feltérképezni az emberek kardiovaszkuláris állapotát – akkor még naiv voltam –, van is egy EKG, és akinek szüksége van rá, jöjjön, mert ingyen végzünk szűrővizsgálatokat. Kihirdették, és másnap rengeteg ember jött, és nem értettük, hogy miért. Kiderült, hogy az emberek annyit értettek, hogy egy olyan gépet hozott a fehér orvos, hogy akit azzal megérint, az boldog lesz. Tehát nemhogy műszerek és felszerelések nincsenek, hanem az alapvető fogalmak tisztázásával, egyértelműsítésével kell kezdeni.

Amikor megszerveztük az egészségellátó központunkat (semmi nem volt), amit kórháznak hívtunk, volt néhány diagnosztikai gyorstesztünk és egy mikroszkópunk. Ez fontos eszköz, hiszen a maláriát csak azzal tudtuk beazonosítani. Ezen kívül vittem magammal a vércukorszint-mérőt, sztetoszkópot, volt egy kis sebészeti eszköztárunk – igazából nem nagyon rendelkeztünk egyebekkel. Egy komolyabb orvosi beavatkozást lehetetlen volt elvégezni, ehhez át kellett küldeni a beteget a városba. Ami problémás volt, mert esős évszakban csak motorbiciklivel lehet elhagyni a helységet a sár miatt, a „taxik” csak száraz évszakban közlekedtek.

Ott az emberek miből, hogyan élnek?

- Ahol én voltam, ott megosztott lakosságú közösség volt, egy részük – kb. a lakosság fele – a többnyire már keresztény őshonos lakosságból állt, a másik rész pedig Nigériából, a törzsi háborúk elől ide vándorolt fuláni muszlimok voltak. A két csoport között cserekereskedelem alakult ki, mert az őslakosok leginkább növénytermesztéssel foglalkoztak, földműveléssel, a muszlim fulánik pedig állattenyésztéssel: konkrétan a nagy fehér fuláni marhát tenyésztették. Múlt időben mondom, mert ma már alig van ott még valami az erőszakos fegyveres konfliktusok miatt. De addig jól működött a cserekereskedelem. Pénz nem is igazán volt, de nem is igazán használtak.

Fuláni porta. Fuláni porta.


Pénz úgy került be a közösségbe, hogy a férfiak bejártak városra dolgozni, és ők küldtek néha haza. Ez azért volt szükséges, mert az iskoláztatás és az egészségügyi ellátás sehol sem ingyenes, mindenhol mindenért fizetni kellett. Mindegy, hogy sürgősségi eset, vagy krónikus, vagy bármi, ha nem volt pénze a betegnek, akkor nem kapott semmilyen ellátást, tehát konkrétan: ha nincs pénzed, meg is halhatsz, nincs mit keress egy kórházban.

Az oktatási rendszer ott mit jelent?

- Iskolába járni élmény, egyféle kiváltság, szinte luxus, hiszen elég sokba kerül és nem engedheti meg mindenki magának, ezért egyféle státuszt is jelent.

Abban a 30 ezres közösségben 13 iskola volt, amelyek között voltak „elemi iskolák”, ez ott az első 6 évet jelenti, a többi a 7-ik osztálytól kezdődő második oktatási fokozat. Amikor az elemi osztályokba bejártam, akkor számomra nagyon meglepő volt, hogy a gyerekek nem tudnak írni, nem tudnak olvasni. A nagy kérdés az volt, hogy tudnak így második tagozatra felvételizni? Kiderült, hogy a tanáraik segítségével, mert hát az elemi sikeres befejezéséről szóló bizonylat kell az oktatási statisztikához. Ezzel együtt, ha sikerült a második tagozatos felvételijük, akkor már nagyon-nagyon szorgalmasan és keményen tanultak, mert már megjelent az egyetemi vagy főiskolai továbbtanulás célja, reménye. Nagyon hamar behozták a lemaradást, tényleg elképesztő gyorsasággal. Az utolsó két évben már teljesen versenyképesek voltak.

És hadd emeljem ki, hogy a saját térségi-törzsi nyelven kívül az angolt és a francia nyelvet, az egykori gyarmatosítók nyelveit beszélik szinte anyanyelvi szinten (a hivatalos állami nyelv a francia, az észak- és dél-nyugati angol nyelvterületű térségekben pedig beszélik az angol nyelvet is). Tehát mire befejezik a 12 osztályt, két világnyelvet beszélnek folyékonyan, ezeken a nyelveken vizsgáznak – ekkor már tanári segítség nélkül. Óriási előny.

Elemi és felső tagozatos diákok.Elemi és felső tagozatos diákok.


Afrikának azoknak a vidékein gyakoriak a járványok. Az ottani viszonyok között mit jelent egy járvány?

- Elsősorban a malária jelenik meg járványosan. Afrika endémiás terület maláriára, ami időnként megjelenik, az esős és a száraz évszakok váltakozását lekövetve. A malária elenni védettség antigén-specifikus, azaz kifejezetten arra a kórokozóra jellemző, amelyik éppen abban a közösségben van jelen. Ez azt jelenti, hogy egy adott területen, adott közösségben élőkben ha ki is alakul a védettség az adott területre jellemző kórokozóval szemben, ez nem érvényes máshol, tehát könnyen megfertőződnek, de jelentheti azt is, hogy vírushordozókká alakulnak, vagyis bár tünetmenetesek, terjeszthetik a betegséget.

Szudánban két különböző helyen voltam, az egyik egy kala-azar („fekete láz”) betegséget gyógyító központ. Ez egy olyan betegség, ami ha megtámadja az összes szervet, akkor menthetetlenül halálos, 100%-os a halálozási ráta. Itt is meghatározó volt az a tapasztalat, hogy előbb fogalmakat kell tisztázni, közös nevezőre kell jutni, hogy valamit tenni lehessen. Megdöbbentő volt látni, hogy akár több 10 kilométerről is eljöttek kezelésre. Igaz, abban a kórházban ingyenes volt a kezelés, de másként ezt nem is lehet, hiszen egy kezelés ára betegenként olyan 500-1000 euró között mozog. Ezt nálunk, Romániában is nagy gond lenne kifizetni, ott lehetetlen lett volna. Éppen ezért végül a megelőzésre fektettünk nagyon nagy hangsúlyt, nagyon sokat dolgoztunk, viszonylag jó eredménnyel.

Kéthetes esős időszak után viszont kezdődött a kolerajárvány, és akkor ott dolgoztam néhány hétig. Ebben a meghatározó tapasztalat az volt, hogy kicsit betekintést engedett a statisztikák készítési módjába: kiderült, hogy az eléggé nyilvánvaló klinikai tünetek jelenléte csak egy lázas hasmenés diagnózishoz elég, kolerának csak pozitív laboratóriumi tesztelés után nevezhető, erre pedig nem igazán van lehetőség egy sürgősségi központban, így reális képet sem nyerhettünk a kolera valódi, hivatalosan is elismert elterjedéséről.

Dél-Szudánban pedig egy menekülttáborban dolgoztunk, az egy nagyon nehéz helyzet volt, ott mindenféle fertőző betegség, járvány jelen volt, ami csak lehetséges és elképzelhető. Csupa legyengült immun- és idegrendszerű, kilátástalan helyzetű emberrel találkoztunk. Ez egy többezres menekülttábor volt, de pontosabb adatom nincs, mert ez lényegében egy sürgősségi ellátóhely volt, az emberek folyamatosan érkeztek, továbbálltak, sokan meghaltak, folyamatosan cserélődött a tábor lakossága. A tábor lényegében a Nílus egyik szigetén volt, így minket kis helikopterekkel szállítottak oda s vissza. A helyiek, a menekültek, pedig kis csónakokkal, kis hajókkal közelítették meg, amivel tudtak, azzal érkeztek és távoztak.

Gondoljunk bele, mikor a két Szudán közötti határvidék kőolajmezőit koncesszionálták, akkor onnan gyakorlatilag a lakosságot elüldözték. Itt 100 ezres nagyságrendű, kényszerített menekültáradatról beszélünk. Nagyon sok ilyen, vagy hasonló migrációs folyamat történt: egész törzsek voltak kénytelenek elhagyni a lakóhelyeiket, amit súlyosbítottak a nagyon éles belső, vallási, etnikai, politikai, ideológiai, törzsi konfliktusok, háborúk, mondhatni teljes a bizonytalanság az egész országban.

Kamerun ebből a szempontból hogy áll?

- Ott jelenleg nagy gondot okoz az amúgy óriási kiterjedésű terület tulajdonjoga. Egyrészt a letelepedett fuláni törzsek követelik a legelők tulajdonjogát, másrészt az eddig törzsi tulajdonban levő területek, erdők, ültetvények és az állami tulajdonban levő területek közötti határok sem tisztázottak.

Hadd mondjak egy konkrét példát. Amikor jöttünk-mentünk a térségben, egyik kollégám mutatta, hogy ez a terület az övé, az a terület az övé stb. Rákérdeztem, hogy van erről írásos, hivatalos dokumentuma? Kiderült, hogy nincs, hiszen tudja ezt a falu főnöke, a lakosság, őrzi ezt a tudást a kollektív emlékezet, mondta ő. Most kiderült, hogy ez nem így van, mert aki hivatalos okmánnyal ezt nem tudja bizonyítani, azt az állam nehezen vagy egyáltalán nem ismeri el tulajdonosnak. Ebből az alaphelyzetből rengeteg más jellegű konfliktus és probléma született és születik folyamatosan, tehát egyrészt mindenféle fegyveres csapatok fenyegetik az emberek életét, másrészt pedig elveszítik azt a földrészt, amin és amiből addig éltek, ez pedig állandó létbizonytalanságot, félelmet, rettegést és agressziót szül.

Ezek a fegyveres konfliktusok nagyon sokrétű és sokszintű következményt hordoznak. Ott van az egészségügyi ellátás, a járványok terjedése, gazdasági felfordulás, de szokások, hagyományok, kultúrák mennek tönkre, vagy artikulálódnak másképpen. Most már csak nagyon megközelíthetetlen helyeken élnek olyan közösségek, amelyekről a kulturális antropológia írt, és ezek egyre ritkábbak.

Ami még ide tartozhat: a háborús konfliktusok miatt Afrika-szerte nagyon megugrott a HIV fertőzöttek száma. Most már 100 ezres nagyságrendekről beszélhetünk, olyanokról, akik önhibájukon kívül lettek fertőzöttek, hiszen a nők megerőszakolása mondhatni háborús eszközzé vált – hogy ennek a jelenségnek a további, például kultúraromboló hatásairól most ne is beszéljünk.

Mindezt befolyásolja a fokozódó klímaválság, éghajlatváltozás is. Erről mi a tapasztalata?

- Nem vagyok a téma szakértője, de az éghajlat-változás tény, ami hozzájárulhat például számunkra szokatlan, ismeretlen járványok megjelenéséhez. Mondok egy konkrét példát. A malária terjesztője egy szúnyog, ami csak adott természeti-környezeti feltételek mellett tud szaporodni, és mikor egy nagyon meleg évszakra hirtelen rátevődik egy váratlan, a szokottnál korábban jelentkező esős időszak – ami egyre gyakrabban fordul elő – akkor minden lehetőség adott ennek a szúnyogfajnak a robbanásszerű szaporodásához, és a malária járványszerű megjelenéséhez. Hasonlóképpen, egy adott földrajzi zóna hőmérsékletének akár néhány fokos emelkedése megfelelő feltételeket teremthet egy addig ismeretlen kór megjelenéséhez.

Közelebbi példa a nyugat-nílusi vírus, ami újabban már nálunk is problémát okoz. Hogy ezt megállítja a hideg tél? De hiszen nincs már olyan hideg tél, másrészt, ha a hordozó szúnyog megtalálja azt a megfelelő helyet, ahova leteheti a petéit – amint ezt tanulmányok bizonyítják – akkor a petékből kikelő új generáció is fertőzött lesz és fertőzést okoz. Tehát ez a vírus már itt van.

Most már itt van a koronavírus is, és látható, amint inkább összevissza fejveszett akciókba kezdünk, ahelyett, hogy betartanánk azt a néhány minimális közegészségügyi, higiéniás szabályt. Úgy tűnik, itt is nagyon nehéz az elméletet a gyakorlathoz közelíteni, s most a közvetlen környezetemről is beszélek, nem kell ehhez Afrika… Mindenki betéve tudja az olyan alapvető dolgokat, mint tüsszentéskor, köhögéskor tégy magad elé zsebkendőt, mossál alaposan kezet, lázasan ne menj közel másokhoz, s így tovább, és közben folyamatosan azt látjuk, hogy ez jórészt elmélet marad és valahogy nehéz átültetni gyakorlatba. Gyakran hallom, hogy „ nekem egy kis lázam van, kicsit köhögök, már hogy ne ülnék le a családdal vacsorázni?”, „csak egy kicsit vagyok beteg, be tudok menni (vagy esetleg be kell mennem) dolgozni”.

A romániai koronavírus jelenlétéről konkrétabban mit gondol?

- Ezen a télen itthon dolgoztam, és azt tapasztaltuk, hogy az influenzajárvány kicsit másként jelentkezett mint eddig, éspedig éppen azokkal a tünetekkel, amelyeket a koronavírus (is) okoz. Ha az influenzát már a kezdet kezdetétől megfelelőképpen kezeljük, akkor 6-7 nap alatt szépen ki is gyógyulunk belőle, ebben az évben viszont gyakori volt az újrafertőződés.

Az influenza diagnosztikai gyorstesztek fizetősek, úgy 50 lejbe kerülnek, és ez nem mindenkinek zsebpénz, viszont influenzával csak az diagnosztizálható, akinek erre pozitív a tesztje.

Másrészt pedig ugyancsak elgondolkodtató a néhány járványzónából érkező, koronavírusra pozitívan tesztelt, ugyanakkor tünetmentes eset, de a karanténra kötelezettek monitorizálása is. Mert mire lehet a tünetmentességből következtetni? Például arra, hogy ez a vírus valamiért nem bántja a fertőzött egyént, nem okoz nála tüneteket. Akkor hát vírushordozó? Vagy…? Ez elég jól hangzik, de érdemes lenne kutatni is, hogy mi is történik, mert úgy gondolom, még nagyon sok a nyitott, megválaszolatlan kérdés. És még nem is említettük a vírus mutációjának problémáját. Tekintve Olaszország példáját is, lesz ezen mit tanulmányozni.

Az influenza kimutatására alkalmas diagnosztikai gyorsteszthez hasonló, a koronavírus kimutatására szolgáló gyorsteszt tudtommal nem áll rendelkezésünkre.

A jelenlegi menekültválságról mi a véleménye?

- Erről csak az alapján mondhatok bármit, amit olvastam – itt azokra a forrásokra gondolok, amelyeket hitelesnek tartok. Szerintem súlyos a probléma, és égetően fontos erre megoldást találni, hiszen Törökország gyakorlatilag kitoloncolta őket, bár a „kitoloncolás” lehet kicsit erős megfogalmazás, de mindenképpen teljesen félrevezette menekültek ezreit, akik elindultak. Valamerre. Valami fele. Közben most már szembesültek azzal, hogy amerre indultak, az nem egy reális opció, nem egy lehetőség.

Gyakorlatilag most a határok között, a senki földjén vannak megrekedve. És nem egy-két emberről van szó, tudjuk. Nemrég olvastam egy tanulmányt (az MSF által közölt Crash mellékletben), amely szerint kb. 20 évnyi idő kellene ahhoz, hogy az Európa felé tartó menekültáradatot biztonságosan lehessen elhelyezni. Ez nagyon sok idő.

Szörnyű helyzet. Gondoljunk bele: közvetve vagy közvetlenül a háborús konfliktusok vagy ennek a következményei, hatásai miatt indultak el, és többnyire egész családokról van szó. Semmijük sincs, még csak reménységük sincs, még a másnapot illetően sem, egyik napról a másikra élnek. Ha ilyen helyzetben emberek ezreinek felcsillantod a reményt, és ők ebben csalódnak, ha rádöbbennek, hogy becsapták őket, akkor… akkor ez újabb és újabb agressziót vált ki. Nem vagyok szakértő, és csak arra alapozom a véleményem, amit tapasztaltam és olvastam, de az ilyen helyzeteket borzalmasan nehéz kezelni.

Kameruni katonák 2019-ben, az észak-nyugati térségben. Fotó: WikipediaKameruni katonák 2019-ben, az észak-nyugati térségben. Fotó: Wikipedia


Ennek a sokféle konfliktusnak Ön szerint mi lehet az alapja?

- Szintén az általam tapasztaltak és olvasottak alapján, azok a nagyhatalmi törekvések és világpolitikai, világgazdasági törekvések, amiknek mindannyian tanúi vagyunk; az afrikai kontinens társadalmi-politikai-gazdasági struktúráiba való beavatkozás, azok az altalaj kincsek, kőolajmezők, bányák, esőerdők, bambusz, termőföld, olcsó munkaerő stb., amik mágnesként vonzzák a befektetőket és amiknek például a járványtani következményei előreláthatatlanok.

Ezekhez nyilván hozzájárulnak a kontinensre jellemző, generált vagy sem, vallási és etnikai konfliktusok is. Gondoljunk arra, hogy a vidéki Afrikának az 50-60%-a írástudatlan, helyenként ez 70-80% is lehet és szegény. Ezek az emberek nagyon-nagyon kiszolgáltatottak és nagyon könnyen befolyásolhatóak, manipulálhatóak. Elég egy fanatikusabb vallási vezető, vagy egy magát vezetőnek kikiáltó valaki, és terjeszthet bármilyen tant, ideológiát.

Többnyire olyan zárt közösségekről beszélünk, akiknek a jól kialakult szokás- és hagyományrendszerét teljesen megzavarták, ellehetetlenítették, megsemmisítették, lakóit elűzték, és a helyébe lépő bizonytalanság pedig alapot és tápot adott további konfliktusoknak. Egy olyan helyzet alakul ki, amelyben az emberek elvesztik összes tulajdonukat, jövedelmi forrásaikat, de a gyerekeket iskoláztatni kellene valamiből, a család egészségügyi ellátásához is pénz kell…ilyen esetben például nagyon könnyű zsoldosokat toborozni, hiszen ez aránylag biztos jövedelmet is jelent, fegyvert, ez pedig hatalmat. Ezeket a folyamatokat nagyon könnyen lehet kívülről szítani, generálni, és manipulálni.

Már nem az a kérdés, hogy mi lehet a megoldás, hanem hogy egyáltalán lehetséges-e bármiféle megoldás? Nem vagyok a téma szakértője, de az elmúlt évek tapasztalata alapján nem hiszem, hogy ezt meg tudjuk oldani. Hiszen látjuk, hogy itthon, Romániából, Erdélyből is elmennek az emberek külföldre egy biztosabb és nagyobb jövedelem, vagy akár egy élhetőbb, kevésbé korrupt létforma reményével, és ez egy olyan valós probléma, ami nem biztos, hogy a vendégmunkásokkal lesz megoldható.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS