Lukács Csaba: az újságíró minden körülmények között legyen ellenzéki
Ivácson András Áron 2018. december 03. 11:47, utolsó frissítés: 12:44A lapigazgatóval a Magyar Hang hetilap indulásáról beszélgettünk, aki elmondta: sok olvasójuk fél, ezért inkább a nagymama nevében fizet elő.
A Magyar Hang nevű újság fél éve működik és elért első évfolyamának huszonkettedik számához. A lap 490, illetve 450 forintért vásárolható meg. Az első félév kapcsán, a Magyar Nemzet korábbi újságírójával, Lukács Csaba főszerkesztővel és vezérigazgatóval beszélgettünk, aki beszélt a Magyar Hang indulásáról és a mögöttük lévő időszak nehézségeiről, örömeiről és a jövő kihívásairól.
Lukács szerint már amikor két éve bezárták a Népszabadságot, akkor nyilvánvalóvá vált számukra, hogyha "nem lép elég gyorsan az ember", akkor nagyon nehéz fennmaradni a sajtóban. Mint mondja: "Nagyon jó tanuláság volt ez, hiszen csodák nincsenek. A Népszabadság tragédiája az volt, hogy bíztak abban, hogy az egész csak valami félreértés és újraindulhat." A piac akkor azonban elkezdte felszedni azokat a kulcsembereket, akik jó szervezők és szerzők voltak és így csapat nélkül maradtak, véli Lukács.
Később, amikor Lukácsék is megkapták a felszólítást, hogy másnap jelenik meg a Magyar Nemzet utolsó lapszáma, akkor összeültek testületileg, és többek közt azt is megbeszélték, hogy meglátásukban a Népszabadság annak idején hol tévedett. Bár bennük is volt egy csodavárás, Lukács szerint sokkal inkább és sokkal hamarabb átlátták, hogy a tettek mezejére kell lépni. Annál is inkább, hogy voltak olyan híresztelések, amelyek szerint Ungár Péter megvette volna a lapot, és így az megmenekült volna, azonban már ezen az első megbeszélésen arra jutott a szerkesztőség, hogy egyszerre két úton kell elindulni: "Volt bennünk egy reménykedés, de elkezdtük már akkor szervezni, hogy legyen egy saját lapunk. Nagyon jól összetartotta a csapatot az, hogy úgy döntöttünk, hogy még megcsinálunk egy szamizdat Magyar Nemzetet."
Mint mondja Lukács, a kiadó ugyan nem tiltotta, de nem is igazán engedte volna, így gyakorlatilag még ott betördeltek és megírtak egy szamizdat Magyar Nemzetet. Ennek azért lett Szamizdat Magyar Nemzet a neve, mert akkor már a Magyar Nemzet nevet nem használhatták. Ekkor jött azonban az első csapás, ugyanis az a nyomda, amely a korábbi években intézte a lap nyomtatását, kapacitáshiányra hivatkozva visszautasította ennek a lapszámnak a sokszorosítását. Ezt követően öt további nyomda is elutasította a lapszám kinyomását.
Lukács szerint azért bízták meg ennek a feladatnak a megoldásával, mert "a baptista szeretetszolgálatnál végzett munkám miatt katasztrófa-látogató és logisztikai tapasztalatom van minden olyan téren, ahol lehetetlennek tűnő feladatokat kell megoldani. Ekkor jött az ötlet, hogy a környékbéli országok magyar sajtóskollégáit körbetelefonálva kerítsünk megoldást a problémára. Az Új Szós kollégák jelezték, hogy az ők nyomdájuk hajlandó vállalni a feladatot, és akkor a Szamizdat Magyar Nemzet húszezer példányát ott nyomták."
Közben került egy német érdekeltségű magyarországi nyomda is, akik szintén hajlandóak voltak nyomtatni húszezer példányt. Innen már csak "az a játék maradt", hogy fenn kellett tartani mindkét megoldást az olyan esetekre, amelyek beláthatatlanul bekövetkezhetnek, és esetleg egyik vagy másik helyszínen megakadályozzák az lapnyomtatást. Így készült el a negyvenezer újság, amely a Szamizdat Magyar Nemzet nevet viselte.
Lukács szerint fantasztikus élmény volt az emberek reakciója arra, hogy ezt ingyen osztogatták különböző tüntetéseken: "Emberek odajöttek, sírtak, bíztattak, hogy folytassuk. Kaptunk egy olyan lelki töltést, bátorítást is, ami azt jelentette, hogy érdemes ezt csinálni. Elvittem négy székelykalapot magammal arra gondolván, hogy aki akarja támogatni a lapunkat, annak legyen lehetősége rá. A négy kalapot folyamatosan kellett üríteni, mert megtelt aprópénzzel, sőt, sokszor még bankjeggyel is, és huszonhat kiló aprópénzünk lett, ami többszörösen is fedte a nyomtatási költségeinket."
Akkor döntöttek úgy, hogy ennek az összegnek egy részét rászorulóknak adományozzák, másrészt pedig sikerült megspórolni egy elkövetkezendő nyomdaszámlát, mert akkor már abban gondolkodtak, hogy be kell indítani egy új lapot. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: nem egészen egy hónappal azután, hogy megszűnt a Magyar Nemzet, kijött a Magyar Hang nulladik száma.
A visszajelzések erre a számra is olyan egyértelműen pozitívak voltak, mindenféle nehezítő körülmény ellenére, hogy a szerkesztőség úgy döntött, hogy folytatja a munkát. Olyasmire kell itt gondolni, mondja Lukács, hogy az első három számot még a tördelő nappalijában készítették el: "Ekkorra már létrehoztunk egy weboldalat, ahol volt egy bankszámlaszám, valamint egy kitölthető előfizetési lap és szép lassan elkezdtek jönni az előfizetések. Láttuk, hogy olyan szintű az érdeklődés, hogy ez valószínűleg működni fog és akkor elkezdtük szervezni magát az adminisztrációt: megkötöttük a szerződést a postával, a lapterjesztővel és így tovább. Ekkorra örököltem meg a lapigazgatói posztot, mert mondták a többiek, ha már elkezdtem, akkor csináljam."
Lukács fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy már a kezdettől fogva mindent maguk csináltak. A Magyar Nemzet egykori újságírói közül jött át huszonöt ember az új szerkesztőségbe. A kezdetek nagyon nehezek voltak, például a szerkesztőségi megbeszéléseket Lukács lakásán tartották, illetve azt mondták a munkatársaknak, hogy akinek van biztos állása, az fogadja el azt, mert a szerkesztőség akkori állapotában nem tudott semmi biztosat garantálni. "Nem akartunk játszani emberek megélhetésével, azonban akinek nincs más opciója, azt szívesen láttuk, még úgy is, hogy az első hónapokban nem tudunk fizetést adni, ami sajnos be is következett. Így azonban mindenki saját munkáját tudta belefektetni az új lapba."
Nem kértek pénzt a kollégáktól és egyébként is kevesen fektettek be anyagilag az új lap indulásába, azonban saját munkájukkal nagyon sokan beszálltak. Lukács szerint van viszont egy nagyon fontos dolog, amire ők hajlandóak voltak, sok újságíróval ellentétben, és egyébként minden újságírónak ajánlja, hogy legalább egyszer az életben próbálják ki: "Az első időszakban értelemszerűen nem volt készpénz, mivel a nyomda csak úgy vállalja a nyomást, hogy csak akkor hozhatjuk el a kinyomtatott példányszámokat, ha kifizetjük a számlát. Azonban a terjesztés úgy működik, hogy a terjesztő csak utólag hatvan nappal fizet. Fontos volt, hogy hiába érkeztek be előfizetői pénzek, ezeket megőríztük, hogyha esetleg a kísérletünk nem sikerülne, akkor tudjunk becsületesek maradni és visszaadni nekik a pénzt."
A kísérlet pedig abban állt, hogy mivel készpénzük nem volt, az előfizetői pénzekhez pedig nem nyúltak hozzá, arra kényszerültek, hogy kimenjenek terekre, piacokra, utcákra és személyesen árulják az elkészült lapszámokat, amelyek cikkeit ők maguk írták: "Ez egy olyan tapasztalat, amelyet minden újságírónak legalább egyszer az életben ki kell próbálnia. Személyesen próbáld meg az olvasónak eladni azt a terméket, amelyet létrehoztál. Ez egy nagyon nagy élmény, mivel egy nyilvános tér nem olyan hely, ahol csak az azonos módon gondolkodók járnak. Odajött az is, aki nem szeretett minket, azonban fizikai inzultus nem ért, nem vertek meg, vagy köptek le, de voltak beszólások. Emellett volt olyan is, aki bátorított, aki a 490 forintos újság helyett ötezret fizetett, vagy aki megölelt, és olyan is, aki sírt és elmondta, hogy emlékszik, hogy valamikor azt írtam, hogy... és azóta minden újságot megvesz, ahol én írok."
Teljes felkészültségben mentek ki az utcára. Arra is számítottak, hogy lesznek hatósági lépések, ezért mindenki úgy ment újságot árulni, hogy zsebében volt a hatályos törvénynek az a cikkelye, amely szerint Magyarországon a nyomtatott sajtó kiskereskedelmi eladásakor nem kell nyugtát adni.
Nagy segítség az is, hogy sok olyan szerző van, aki azzal segíti a lapot, hogy ingyen ír bele. Pedig Lukács elmondása szerint most már tudna adni a szerkesztőség honoráriumot a külső szerzőknek is. Sikerült oda is eljutni, hogy megfelelő bért adjanak a munkatársaknak is, igaz, Lukács szerint még mindig nem képesek a szokásos piaci bérben fizetni őket, viszont már ebben a tekintetben is látják a fényt az alagút vágán. Mint mondja, számára nagy büszkeség és nagy megvalósítás, hogy a magyar hetilapok piacán fél év alatt sikerült feljönni a második helyre is az eladások tekintetében. Erre még ő sem számított.
Annál is inkább, mert elmondása szerint egy olyan piacon kellett nekik "csodát csinálni", amelyen egyszerűen "meghalnak az olvasók", hiszen az egész világon zsugorodik a nyomtatott sajtó. Ebben a kontextusban őrült kísérletnek tűnt még a szerkesztőség számára is, hogy épp most indítsanak be egy nyomtatott újságot. Lukács szerint szerencséjük is volt azzal, hogy nem sokkal utánuk a Heti Válasz is megszűnt, így egyszerre örökölték meg két újság olvasótáborát.
A Magyar Nemzet kiadója korrekt volt abban, részletezi Lukács, hogy adott végkielégítést a munkatársaknak, amely a törvény szerint egytől három hónapig tartó bérrel ér fel, így a kollégák be tudták fektetni a munkájukat az új lapba az átmeneti fizetésmentes időszakban is. A kiadó viszont abban nem volt korrekt, mondja Lukács, hogy nem adta ki a Magyar Nemzet előfizetőinek a listáját: "Így nem tudtunk küldeni nekik sem levelet, sem próbaszámot, hogy ugyan a Magyar Nemzet megszűnt, azonban itt vagyunk mi, ugyanazok az emberek vagyunk. Ugyanígy nem kaptuk meg a Heti Válasz előfizetőinek a listáját sem. Még mindig találkozunk olyan olvasóval, aki úgy ír levelet, hogy valahol találkozott a lap huszonakárhányadik számával és ő erről miért nem tudott, illetve hogy szeretné megkapni visszamenőleg az összes lapszámot."
Jelenleg kilencezer fölötti példányszámban adnak el az újságból, azonban volt olyan lapszám is, aminek az eladása bőven meghaladta a tízezer eladott példányszámot is. Az üzleti terv szerint tízezer példányszám felett már képesek lesznek piaci fizetést adni a kollégáknak, így ez a célkitűzés hamarosan megvalósul. Ugyanakor az is a terv része volt, hogy nulla forint hirdetési bevétele legyen a lapnak, amit hosszú ideig sikerült is tartani. Azonban már megjelentek a hírdetők is, igaz, nem akkora számban, amekkorában a lap ismertsége megindokolná. Lukács megértő hiszen: "Magyarországon egy félelem vezérelte társadalom van, a hirdető is meggondolja, hogy megéri-e neki, hogy képbe kerüljön a NAV-nál." Azonban olyan egészen nagy könyvüzlet-hálózat is helyezett el egész oldalas hirdetést a lapban, mint a Libri.
A Magyar Hang egy másik nagyszabású projektbe is beleállt, amelyet egyrészt egy olvasó, másrészt egy külföldi kezdeményezés ihletett. Kapcsolatba lépett velük egy olvasó, aki indoklása szerint azért nem fizet elő, mert sokat utazik és így mindig máshol veszi meg a lapot. Felajánlotta azonban, hogy megvesz két egész éves előfizetést - ez meg is történt -, amit felajánl arra, hogy a szerkesztőség adja oda egy olyan személynek, aki igényli a minőségi nyomtatott magyar sajtót, azonban nincs pénze rá. Később vele egyeztetve ezt a két egyéves előfizetést felbontották nyolc negyedéves előfizetésre, és az volt az olvasók felé a szabály, hogy magának senki nem ígényelheti, de nézzenek szét a környezetükben, és ha van olyan, aki rossz anyagi helyzetben van, szívesen olvasna, de nincs pénze rá, annak fel lehet ajánlani. A kedvezményezett nem csak magánszemély, hanem civilszervezet is lehet, öregotthon például, akik ingyen megkapnák ezt az előfizetést.
Ez lett a "felfüggesztett előfizetés" projekt, amely során kifizeti valaki a díjat és az előfizetést egy rászoruló személy vagy civilszervezet kapja meg, akit és amelyet különböző módszerekkel válogatnak ki. Erre van példa a világban, például a felfüggesztett kávé, amikor az ember bemegy kávézóba és egy kávét iszik, azonban kettőt fizet, amely utóbbit oda lehet adni egy hajléktalannak vagy rászorulónak. Lukács elmondása szerint ugyanezt akarták megcsinálni előfizetés terén, és jelen pillanatban több felfüggesztett előfizetésük van, mint amennyit ki tudnak adni. "Ez egy fantasztikus dolog" - mondja.
A lap önmeghatározása szerint "polgári hetilap" és ennek a gyökerei eléggé messzire mennek vissza. Még a Magyar Nemzet korszakban is voltak elképzelések, mondja Lukács, csak a kiadó nem volt partner benne, hogy a Magyar Nemzet talán hetilap formájában működjön tovább, mivel a nyomtatott napilap egyre inkább halott médium. A Magyar Nemzet legerősebb terméke Lukács szerint a Hétvégéi Magazin nevű melléklet volt, és ezt kellene fenntartani hetilap formájában. A koncepció szerint magas minőségű hétvégi olvasnivalót kínál és ezért a magyar sajtóban szinten teljesen egyedülállóan akár kétkolumnás anyag is megjelenhet. Továbbá a megjelenés úgy van időzítve, hogy a lap pénteken kerül az olvasók kezébe, így a hétvége során nyugalomban, otthon végig tudják olvasni.
Újdonság azonban a Magyar Hangban a Hétvégi Magazinhoz képest, hogy abban szinten semmilyen formában nem fordult elő közéleti vagy politikai téma. Ezt azonban egy hetilap nem engedheti meg, így Lukács szerint az lett a koncepció, hogy a hetilap első felében vannak az aktuális közéleti témák és a politika, majd a második fele hangsúlyozottabban hétvégi olvasnivalót kínál: "Terjedelmesebb elemzések, színház- és könyvajánlók és így tovább."
Ami a szerzőket illet, Lukács szerint tudatosan törekednek arra, hogy ne álljanak bele a mindenhol megszokott lövészárkos hozzáállásba, vagyis felkérnek a "másik oldalon" lévő embereket is. Azonban problémát jelent, hogy már a Magyar Nemzettel sem álltak szóba egy idő után Fideszes politikusok. A hivatalos indoklásuk az volt, hogy az újság szerzői egy oligarcha kiszolgálói: "Most ez nincs így, mert a Magyar Hangnak nincs tulajdonosa, leginkább a munkatársak közösen a tulajdonosai. A tíz legnagyobb adományozónk, akik pénzt adtak, összesen együtt nem adtak egymillió forintot. Vannak támogatóink, de ezek kis támogatók, akik maximum öt-tízezer forintokat adnak. A jelenlegi legnagyobb támogatónk egy fotós, aki lemondott a Magyar Nemzetnél bent szorult honoráriumairól és ezt nekünk adományozta: ez 230 ezer forintnyi összeg volt."
Annak ellenére, hogy a tulajdonossal kapcsolatos korábbi vád már nem is áll fenn, a szerkesztőség még mindig nem kap választ a kérdéseire Fideszes politikusoktól. Az interjúfelkérésre nem kapnak választ, nem engedik be őket a kormányinfós sajtótájékoztatókra és más módszerekkel is megpróbálják ellehetetleníteni a szerkesztőséget: "Mi teljes mértékben a magyar sajtó páriái vagyunk ebből a szempontból."
Ez be is határolja a témaválasztásaikat, mondja Lukács. Különösen, hogy az olvasó nem köteles tájékozódni mindenről. Néha kapnak olyan olvasói leveleket, hogy ugyan miért nem szólítanak meg Fideszes politikust is. Ahogy Lukács fogalmaz: Dunát lehetne rekeszteni a Fidesz irányába kiküldött interjú- és nyilatkozat felkéréseikkel. Most már azonban a hivatalok sem válaszolhatnak: a minisztérium körleveleket küldött szét kórházakhoz, iskolákhoz, művelődési intézményekhez, hogy egyszerűen nem válaszolhatnak a kérdéseinkre, nem adhatnak interjút - mondja.
Lukács bevallása szerint a megjelentetés egyetlen kritériuma náluk a minőség: ha valaki minőségi szinten érvel, fogalmaz meg dolgokat, biztos helye van a Magyar Hangban, még akkor is, ha nem értenek egyet a megfogalmazott gondolatokkal: "Mi alapvetően egy polgári konzervatív beállítottságú újság vagyunk, én is konkrétan, most éppen párt nélkül, mert az a párt, akivel szimpatizáltam, megváltozott és eltávolodott azoktól az értékektől, amelyekben én hiszek. Mi ettől még nem változtunk, de az nem jelenti azt, hogy nem vagyunk kíváncsiak más nézetrendszerű emberek véleményére, és ezt fel is vállaljuk. Azt gondoljuk, hogy nem baj, ha egy lap tartozik valahová, ráadásul a piac ezen szegmensén nem maradt más újság, amely független lenne a kormánytól."
Még polgári konzervatívként is ellenzékiségbe szorul az ember, ami Lukács szerint sokat elmond a jelenlegi politikai berendezkedésről. Meglátásában az újságírónak mindig és minden helyzetben ellenzékinek kell lenni, hiszen az egyik feladata éppen a mindenkori hatalmi berendezkedés ellenőrzése és kritikája: jelenleg ez a Fidesz, amely nyolc és fél éve kormányoz. Aki pedig azt rója fel nekik, hogy bántják a kormányt vagy a "szegény Fideszt", a válasz egyszerű: mert ő van hatalmon és ő hibázhat, hiszen ő van olyan helyzetben. Lukács elképzelésében "a döglött oroszlánba lehet rúgni, de nincs értelme: ha megint Gyúrcsányozunk vagy MSZP-zünk, hát, nem ők vannak hatalmon mindjárt kilenc éve."
Így, mint mondja, csak azt teszik, ami a feladatuk, még akkor is, ha egyre nehezebb. Odáig fajultak a dolgok, hogy csak perek árán lehet információhoz jutni: "Ha majd az unokáinknak fogjuk mesélni egy jobb korban, lehet el sem fogják hinni, hogy volt egy olyan időszak, amikor hiába kérdeztél bármit. Van egy konkrét történet múlt hétről, ami nagyon jól mutatja, hogy hogyan működik a rendszer."
Egy bécsi bulvárlap közölt egy cikket arról, meséli a lapigazgató, hogy a különböző olajállamok milyen jó autókkal járnak. Egy ilyen egyszerű kis lábjegyzetben megemlítették, hogy egyébként van egy új Aston Martin, aminek az ára 250 ezer euró és a rendszám alapján egy magyar diplomata birtokában van: "Ezt kiszúrtuk és azonnal megkérdeztük a külügyminisztériumot, hogy mely bécsi magyar diplomata rendelkezik egy negyedmillió eurós luxuautóval. Akkor mi már tudtuk, hogy kié, de megkérdeztük őket. A külügyminisztérium azóta sem válaszolt a mi kérdésünkre, de másnap reggel az ATV-nek elmondta, hogy Perényi János volt bécsi nagykövet a tulajdonos. Lefolytattak egy vizsgálatot egy nappal a mi kérdésünket követően, megállapították a diplomáciai rendszám szabálytalan használatát és ki is rúgták az illetőt. De nem nekünk mondták el, hanem egy konkurenciának."
Ha nem kérdezik meg a külügyminisztériumot, akkor az Origótól, a Pesti Srácokon keresztül a 888-ig minden kormányközeli sajtófórumon az van, hogy a Magyar Hang meg sem kérdezte a minisztériumot. Azonban ha megkérdezik, a kormány a konkurenciának adja tovább a történetet: "Ez az aljas ebben az egész rendszerben, hogy nagyon nehéz úgy egyensúlyozni, hogy becsületes is legyél, de ne kerülj hátrányba."
Lukács szerint ma Magyarországon interjút adni a Magyar Hangnak felér egy ellenzéki kiállással, ami egy állami pénzen működő intézmény munkatársának adott esetben nem kis kockázat. Azt kell mérlegelje az illető, hogy lehet, hogy válaszol a lap kérdéseire, de akkor jövő héten könnyen munka nélkül találhatja magát.
A jövőt illetően a lapigazgató nevetve mondja, hogy egyik napról a másikra élnek, de ez így van jól a lap jelenlegi állapotában. Bíznak azokban a gesztusokban az olvasók felé, hogy négy oldallal növelik az újság hosszát, változatlan ár mellett. "Mindenképp próbálunk örülni és megerősödni, de nagyon kiszolgáltatottak vagyunk, mert nincs tőke. Ha egyszercsak meggyúl a kamion, ami hozza a lapszámainkat, nem biztos, hogy lesz pénzünk a következő nyomdaszámlát gond nélkül kifizetni. A váratlan eseményekre nincs egyelőre tartalékunk. Abban bízunk, hogy az olvasók egyre nagyobb számban mellettünk vannak."
Ez azért is fontos, mert mint meséli, nem csak a riportalanyok félnek, hanem az olvasók is. A lap jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy az olvasók nem mernek előfizetni, mert nem tudja és garanciát kér tőlünk arra, holott nincs ahogy adjunk, hogy a magyar posta adott esetben nem adja ki a NAV-nak a Magyar Hang előfizetőinek a listáját: "Emberek félnek attól, hogyha előfizetnek, akkor bekerülnek egy olyan adatbázisba, amelyből hátrányuk származik. Sokan a velük egy háztartásban élő nagymama vagy anyós nevére fizetnek elő."