2020. szeptember 20. vasárnapFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem az iszlám és a Nyugat közt van kibékíthetetlen ellentét

Simon Mária Tímea 2015. október 19. 16:54, utolsó frissítés: 2015. október 23. 08:55

Hanem az iszlám fundamentalisták és a nyugati fundamentalisták között – mondta Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem rektora kolozsvári előadásán.


A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesterképzésének részeként az iszlám civilizáció történetével és a Közel-Kelet mai konfliktusaival ismerkedhetett meg a hallgatók mellett a szélesebb közönség is Rostoványi Zsolt iszlám-kutató csütörtöki és pénteki maratoni előadásán. A budapesti szakértő előadásában az arab tavaszról, az Iszlám Államról és a szíriai polgárháborúról is beszélt.



Új ellenségkép a hidegháború után

Rostoványi az előadás első felében azt próbálta felvázolni a hallgatóságnak, hogy napjainkra miért alakulhatott ilyen éles törésvonal a nyugati világ és a között az iszlám között, amely nélkül az európai kultúra sem ilyen lenne. Rostoványi megítélése szerint a nyugati civilizáció keresztény-zsidó-muszlim gyökerű, hiszen az iszlám nagyon sok mindent hozzátett az egyetemes kultúrához és a nyugati kultúrához egyaránt. Gondoljunk csak arra, hogy egyes görög filozófiai munkák szír és arab fordításban maradtak fenn, vagy az orvostudomány és a természettudomány terén elért felfedezések is ide sorolhatóak – fogalmazott az előadó.



Civilizációk összecsapása?


Samuel P. Huntington, a civilizációs paradigma megalkotója még 1996-ban fogalmazott úgy, hogy a hidegháború utáni világban nagy jelentőségre tesznek szert a zászlók és a kulturális identitás más jelképei, így a kereszt, a félhold, sőt a fejfedő is, mert a kultúra válik mérvadóvá, és a kulturális identitás az, ami a legátfogóbb tartalommal bír a legtöbb ember számára. Az emberek régi-új identitásokat fedeznek fel, régi-új zászlók alatt menetelnek, melyek régi-új ellenségek ellen vívott háborúkat eredményeznek. Huntington civilizációs paradigmáját az azóta eltelt időszak eseményeinek hatására sokan önbeteljesítő próféciának tartják, különösen ami a nyugati és az iszlám civilizáció szembenállását, úgymond háborúját illeti. Ezt az álláspontot látszanak alátámasztani az elmúlt több mint két évtizedben iszlám civilizációs hátterű személyek és szervezetek által elkövetett erőszakos akciók 2001. szeptember 11-től az Iszlám Állam fellépésein és a Charlie Hebdo elleni merényleten át egészen az ankarai robbantásokig. A Nyugat háborúban áll az iszlámmal – mondta Geert Wilders, a hollandiai szélsőséges Szabadság Párt vezetője a párizsi merényletet követően.



A Nyugat és az iszlám kibékíthetetlenségének egyik fő teoretikusa volt Bernard Lewis brit-amerikai történész, az orientalisták doyenje, aki a „totalizáló” iszlámfelfogás képviselője, amely az iszlámot zárt rendszernek tekinti. Lewis volt az, aki elsőként használta a „civiliziók összecsapása” kifejezést. Lewis The Roots of Muslim Rage című tanulmányában a muszlimok „dühének gyökereit” vizsgálja, és egy olyan monolitikus iszlámot mutat be, amely fenyegetést jelent a nyugati világra nézve. Lewis úgy véli, hogy az iszlám és a Nyugat között egy „14 évszázados állandó konfrontáció” zajlik, annak ellenére, hogy az 1400 év nagy része egyáltalán nem volt konfliktusos. Ennek ellenére az elmúlt két évtizedben egyre többen gondolták úgy, hogy a Nyugat legnagyobb ellenfele az iszlám lett. Ezen az állásponton volt Willy Claes is, a NATO főtitkára a kilencvenes években, aki az iszlám fundamentalizmust éppen olyan veszélyesnek ítélte meg a Nyugatra nézve, mint a kommunizmust. George W. Bush amerikai elnök a 9/11-es események után keresztes háborúnak nevezte az iraki katonai beavatkozást, míg Francis Fukuyama egyenesen iszlamo-fasizmusról beszélt.

Dinamikusan növekvő, de nem egységes iszlám civilizáció

Az iszlám világ a Föld egyik legdinamikusabban növekvő népessége, több mint másfél milliárdan vannak. Harminchárom országban vannak többségben, és további több mint tíz országban a lakosság több mint egyharmada muszlim. Az Európai Unióban 15 és 25 millió közé tehető az iszlámhívők száma, és folyamatosan növekszik. Rostoványi az előadásában eloszlatta azt a tévhitet, hogy a legnépesebb muszlim népességű államok a Közel-Kelet térségében levő arab országok, hiszen a tíz legnépesebb muszlim ország sorába Egyiptom és Irán fért be hetedikként és nyolcadikként Indonézia, Pakisztán, India, Banglades, Törökország és Nigéria után.



Ha viszont arra a kérdésre keressük a választ, hogy létezik-e egységes iszlám civilizáció, arra az előadó igennel és nemmel is felelt. Ha az iszlámot mint életmódot, világlátást nézzük, vagy civilizációs “szövetként” értelmezzük, akkor igen. Ugyanakkor nem beszélhetünk egységes iszlám civilizációról, ha figyelembe vesszük a vallási és kulturális alrendszereket is. Rostoványi hangsúlyozta, hogy az iszlám rendkívüli módon differenciált, állandó interpretációs folyamatok jellemzik. Az egyik ilyen értelmezés szerint az iszlám, mint vallási-kulturális rendszer, teljes mértékben meghatározza a muszlimok életét, míg a másik felfogás szerint nincs egységes iszlám, hanem a világ különböző részein egymástól eltérő iszlámok léteznek.

Arab tavaszból iszlamista télbe

Az iszlám elméleti hátterének felvázolását követően napjaink legtöbbet vitatott aktuálpolitikai kérdéseire kaphatott választ a hallgatóság. Történetesen, hogy a biztató forradalomnak induló, politikai reformokat sürgető kormányellenes megmozdulásokból miért az Iszlám Állam és a fundamentalista, iszlamista csoportok tudtak a legtöbbet profitálni.

Tunéziában 2010 végén egy helyi árus öngyilkosságát követően utcai megmozdulásokra került sor az ország több városában. A “jázminos forradalom” hatására az arab világ több országában is zavargások törtek ki, amelyeknek egy részét a helyi politikai vezetés elfojtotta, de több helyen a tüntetők megdöntötték az évtizedek óta uralkodó autokratikus rendszereket.

Az arab országokat a kétezres évek végére egy permanens modernizációs válság, egyre mélyülő társadalmi egyenlőtlenség és politikai korrupció jellemezte. Az embereknek elegük lett a korrupt, despotikus vezetőkből, akik nem tudták megakadályozni a középrétegek elszegényedését, és akik az olajból származó bevételeket saját kleptokráciájuk jólétének fenntartására költötték.

A túlnépesedés problémájával küzdő államokban egyre nagyobb méreteket öltött a munkanélküliség, főként a 15 és 25 év közötti fiatalok körében, akiknek az aránya jelentősen megnőtt az aktív dolgozó réteggel szemben. A statisztikai előrejelzések szerint az arab népesség 2020-ra elérheti a 460 millió főt, ugyanakkor a lakosság 40%-a 14 alatti gyermek. Ezekben az országokban nem vagy csak nagyon vékony szociális háló létezett, és egyre nagyobb rétegeket érintett az elszegényedés. Egyiptom lakossága például 10 havonta egy millió fővel gyarapodik – tudtuk meg az előadáson.

Az okok közé sorolható még, hogy az arab országok a nemzetközi munkamegosztás rendszerében alárendelt, függő helyzetben voltak, hogy ezek a gazdaságok csak felemásan tudtak bekapcsolódni a globális folyamatokba. Ez elsősorban a nem következetesen végrehajtott reformok következménye volt.

A térségben az “arab tavaszt” megelőzően is voltak lázongások és katonai puccsok, ezen a téren nem volt változás – fogalmazott Rostoványi. A reformok és a demokratizálás iránti igény azelőtt is létezett, hogy utcai zavargásokat eredményezett volna. Ami mégis újszerűvé tette a Facebook-forradalomnak is nevezett felkeléseket, az a zavargások egyidejűsége, az autokratikus vezetések megrendülése és a rendszer megdönthetőségének az érzése volt. Ugyanakkor nagyon fontos szerepet játszott a technika is, hiszen a közösségi oldalak erőteljes használata mellett a tüntetők óriáskivetítőkön is követhették például a Tahrir-téren zajlott eseményeket.

Az “arab tavasz” egyik sajátossága volt, hogy a tüntetőknek nem voltak tekintélyes vezetőik, és a résztvevők nagyrésze 30 év alatti fiatalokból állt. A kezdeti időszakban markáns, forradalmi ideológia és iszlamista jelleg sem jellemezte a megmozdulásokat. A spontán fellángolások céljai sem voltak kezdetben világosak, hiszen nem lehetett tudni, hogy a tüntetők kormányváltásokat vagy rendszerváltást szeretnének elérni.



Az "arab tavasz" halott

A Nyugat nagy dilemmájaként is értelemezhető ugyanakkor, hogy az ő szempontjából a stabilitás vagy a demokratizálódás jobb választás. Mi történik, ha a baráti diktátorokat ellenséges demokraták váltják fel, vagy még rosszabb, beigazolódik Huntington demokrácia-paradoxon elmélete, miszerint a demokratikus választásokon az iszlám fundamentalisták jönnek ki győztesen, aminek következtében a radikális iszlamizus erősödik meg. Rostoványi egyetértett azzal a véleménnyel, hogy majd öt év elteltével az "arab tavasz" halott. Hiszen nem ment végbe az a fajta demokratizálódás, amelyhez olyan nagy reményeket fűztek. A térséget a bizonytalanság, törzsi és szektariánus törésvonalak megerősödése jellemzi jelenleg. Az "arab tavasz" államainak egy részében nemhogy nem demokratizlódás ment végbe, hanem egyenesen bukott államokról beszélhetünk – fogalmazott az előadó.

Az "arab tavaszt" megelőzően elsősorban három nem arab ország, Irán, Izrael és Törökország töltött be meghatározó szerepet a térségben, a forradalmi hullám ugyanakkor felerősítette a pán-arab érzéseket, egyfajta arab-ébredési mozgalom indult el.

Megerősödött a politikai iszlamizmus

A politikai iszlám térnyerése a térségben egyben az iszlamista csoportok megjelenését is eredményezte. Tunéziában 2011 októberében az iszlamista elveket valló párt 41 %-ot ért el, 2012-ben az első demokratikus egyiptomi választásokon a Murszi vezette Iszlám Testvériség 51,7%-ot ért el. Szíriában megalakult az al-Nuszra Front, és több tízezer iszlamista harcos vette fel a harcot az Aszad-rezsimmel.

Ehhez a folyamathoz kapcsolható az Iszlám Állam megerősödése is a Közel-Kelet térségében, amelynek megalakulásában nagy felelőssége van a Nyugatnak is.

A modern iszlamizmus egy politikai ideológia és aktivista mozgalom, amelynek célja a politika és a társadalom iszlamizálása. A modern iszlamizmus első szakaszában, amely a hatvanas-hetvenes évekre tehető, a “közeli ellenséget”, az intézményes iszlámot támadta. Ekkor még nem a Nyugatot, hanem saját politikai vezetőiket akarták megdönteni.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulópontot jelentettek a modern iszlamizmus fejlődésében, amikortól a “távoli ellenséget”, a Nyugatot kezdték el támadni. Ehhez kapcsolható Oszama Bin Laden fatvája, melyben arra buzdítja a muszlimokat, hogy fogjanak fegyvert az Amerikai Egyesült Államok minden polgára ellen, mert az elfoglalta az iszlám földjét, több mint egymillió ember halt meg Irakban, és az iszlám-hívők nagy ellenségét, Izraelt támogatja.

Az “igazi” kalifátus visszaállítása: az Iszlám Állam térnyerése

Az Iszlám Állam kialakulásában nagy szerepe volt a kalifátus intézményének, amelynek 1924-es megszűnése komoly vitákat eredményezett az iszlám-jogtudósok körében. Egyes értelmezők szerint a vallás és a politika szerves egységet alkot, így szükség van az “igazi” kalifátus visszaállítására, mert a kalifa vallási és világi vezető is egyben. A másik értelmezés szerint az iszlám vallás és nem politikai rendszer, a kormányzás nem tartozik bele a vallásba, a Korán nem teszi kötelezővé, hogy milyen politikai rendszerben kell éljenek a muszlimok.

Az Iszlám Állam megalapításában nagy szerepet játszott Abu Musab az-Zarkávi és Ajman al-Zavahiri, az Al-Káida terrorszervezet helyettese. Zavahiri az iraki háború idején fogalmazott meg egy négy lépcsős tervet, amelynek a második pontja a kalifátus kikiáltása volt.

Az Iszlám Állam névleges kikiáltása 2006 októberére tehető, ekkor azonban még nem keltett nagy nemzetközi viszhangot, mindenki úgy gondolta, hogy egy a többi szervezet közül. Az első emír Abu Abdullah al-Rásid al-Bagdadi volt, akit azonban 2010-ben megöltek.

Az új emír Abu Bakr al-Bagdadi lett. Bagdadinak PhD fokozata van iszlámjogból, és könyvet is jelentetett meg a témában. Ezeknél azonban sokkal fontosabb, hogy kurajsi származású, vagyis vissza tudja vezetni a családfáját egészen a prófétáig, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy minden muszlim kalifája lehessen. Bagdadi 2014. június 29-én kiáltotta ki a kalifátust, a terrorista szervezet azóta használja az Iszlám Állam nevet. A kalifátus visszaállításával az Iszlám Állam az iszlám közösség, az umma egységét akarja elérni.

Kinek, hol jár a bajaa?

Az évek során ellentétek alakultak ki az Iszlám Állam vezetősége és a többi terrorszervezet között, hiszen az előbbi bajaát, vagyis hüségesküt követelt a többi szervezet vezetőjétől.

2011 végén Szíriában megalakítják az al-Nuszra Frontot, amit 2013-ban Bagdadi az Iszlám Állam kinyújtott karjának nevezett el, ezzel szemben az Al-Nuszra vezetője, Dzsualáni az al-Káida vezetőjének, Zavahirinek erősítette meg a hűségesküjét, melynek következtében a szervezetből számos Nuszra harcos állt át az Iszlám Állam kötelékébe.

Az Iszlám Állam, mint “kvázi állam”

Az Iszlám Államot sokan hasonlítják a francia forradalom jakobinusai vagy az októberi szocialista forradalom bolsevikjaihoz, hiszen ahogy az elődöket, úgy az Iszlám Államot is erőteljesen jellemzi a forradalmi jelleg és a könyörtelen terror.

Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy az elfoglalt területeken, főleg a szunnita lakosság körében rendkívüli támogatottságnak örvend, mert sokat tesz a lakosság életminőségének javítása érdekében.

Óriási a vonzereje a fiatalok körében is, akik egyre nagyobb számban csatlakoznak az Iszlám Államhoz. Ezek a fiatalok úgy érezhetik magukat – fogalmazott az előadó – mint a zsidó telepesek Izrael megalapításakor, hiszen az Iszlám Államhoz való csatlakozásukkal részt vehetnek egy teljesen új iszlám létrehozásában. A céljaikat vesztett harmadik generációs nyugati bevándorlók közül, akik Európában a társadalom perifériájára szorultak, sokan az Iszlám Államban találták meg az életcéljukat. Az identitásválsággal küzdő európai muszlimoknak az Iszlám Állam sok esetben fogódzót jelentett.

Pacifikólódhat-e az Iszlám Állam?

Az Iszlám Állam ugyanakkor óriási figyelmet fordít arra, hogy az online médián keresztül ne csak a háborút jelensítse meg, csatornáin iskolásokat, forgalmat irányító dzsihádistákat, az Eufráteszben horgászókat vagy csúzdázó gyerekeket is láthatunk.



Sokan gondolják úgy, hogy az Iszlám Állam, hogyha kiépíti az államapparátusát, akkor akár pacifikálódhat is, hiszen erre számos példa volt már a történelemben. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi közösségnek a következőkben együtt kell élnie az Iszlám Állammal. Az már mindenképpen bizonyos, hogy azok az országok, amelyeknek a határait a a 20. század elején, a mandátumrendszer bevezetésekor ceruzával és vonalzóval húzták meg a nagyhatalmak, már nem fognak eredeti formájukba visszarendeződni. Az akkori határok azonos népcsoportokat választottak ketté, és egymással szembenálló etnikumokat kényszerítettek egy országba, ennek napjainkig tartó kihatásai vannak.

Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy az Iszlám Állammal szemben csak egységesen lehet fellépni. Rostoványi elengedhetetlennek tartja a szárazföldi katonai beavatkozást, de azt is látni kell, hogy az iraki hadsereg nem tudta felvenni a harcot az Iszlám Állammal, csak ott, ahol a helyi siíta miliciák is támogatták a hadsereget, így mindenképpen ki kell egyezni az egymással harcoló csoportokkal is. Az egységes fellépést azonban számos tényező nehezíti, az egyik a szíriai Aszad-rezsim megítélése, hiszen amíg az oroszok támogatják a régi rendszer visszaállítását, az amerikaiak és Irán Aszad nélkül képzeli el Szíria jövőjét.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS