2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lukács Csaba: a Baptista Szeretetszolgálat azért segített Tóásón, mert hozzánk fordult

S. I. 2015. április 29. 16:54, utolsó frissítés: 2015. április 30. 08:09

A magyar külügyminisztérium csak az útlevelet biztosította. Szó sincs titkosszolgálati támogatásról, állítja az újságíró.


Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot 2015. február 20-án fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónap szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet vádalku és a vádlottak által kért rövidített eljárás keretében született. Mivel mind Tóásó, mind Tadic csaknem hat éve őrizetben volt, büntetésüket már letöltötték ezért szabadon engedték őket.

A La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza Tóásó útlevelét, és a vádalkuban megkötött egyezség több pontját sem tartották be. Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról. Tóásót és Tadicot a Baptista Szeretetszolgálat hozta ki Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

Az ügyről megkérdeztük Tóth Tibor biztonságpolitikai szakértőt, aki szerint nehezen hihető, hogy az akciót önerőből szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat. Amennyiben mégis teljes mértékben hozzájuk köthető Tóásó hazahozatala, és a titkosszolgálatoknak fogalmuk sem volt minderről, akkor alkalmatlanság miatt személyi következményekkel kellene számolni - mondta.

Az akcióban Lukács Csaba újságíró, a szeretetszolgálat munkatársa is részt vett, aki a Transindexnek azt mondta, az ügyhöz csupán annyi köze volt a magyar államnak, hogy útlevelet állított ki Tóásó számára. Lukács szerint pedig a szeretetszolgálatnak 25 éves tapasztalata van különböző akcióban, Tóásó esete pedig egyik ezek közül.


Miért épp a Baptista Szeretetszolgálat vállalkozik egy ilyen tevékenységre?

– Azért, mert én annak vagyok önkéntese. Nagyon egyszerű a történet. Amikor én újságíró lettem, olyan szervezeteket kerestem, amelyek kemény helyekre be tudnak juttatni, olyan helyekre is, ahová újságírókat nem szívesen engednek be. 18 évvel ezelőtt a Baptista Szeretetszolgálatot találtam meg, akkor épp Csecsenföldre szerettem volna bejutni. Bekopogtattam a Vörösmarty úti irodájukba, és azt mondtam, azt tudom nyújtani nekik, amire szükségük van. Sajtónyilvánosságot, hiszen egy szeretetszolgálat akkor kap adományokat, ha bekerül a sajtóba, cserében vigyenek el Csecsenföldre. A sors iróniája, hogy Csecsenföldön azóta sem jártam, nem jutottam be, de a Baptista Szeretetszolgálattal voltam ötven országban különböző bevetéseken: természeti katasztrófák, háborúk, mindenféle helyek. Különös tekintettel Észak-Koreára, ahol már négyszer jártam velük.

Ez a kapcsolat mostanra sokkal több lett, mint egy kényszerházasság, úgy szoktam fogalmazni, hogy a kényszerházasságból szerelem lett. Nagyon sokat dolgozok úgy is, hogy annak a sajtóban nincs lenyomata. Pl. amikor prostituáltakat hozunk haza Svájcból vagy Hollandiából, azt nem verjük nagydobra, mert nem szeretnénk, hogy lesötétített ablakú Mercedesek álljanak a szeretetszolgálat irodája előtt, és nagyon jó fizikumú emberek kérdezgessék a munkatársakat, hogy hol van Jennifer, akit kimenekítettünk.

A szeretetszolgálatnak sok olyan tevékenysége van, ami emberbaráti tevékenység. Ez nem titkosszolgálati jellegű, semmiféle kapcsolata nincs a titkosszolgálatokkal, de az áldozatok védelmében bizonyos titoktartást igényel, hiszen nem hiányzik, hogy bántalmazzák Jennifert, aki úgy döntött, hogy tovább nem hajlandó napi tíz klienssel lefeküdni azért, hogy egy kigyúrt úriember a pénzt utána lenyúlja.

Engem, amikor kimentem Bolíviába, újságíróként érdekelt a dolog. Tóásó Elődöt nem ismertem, annak ellenére, hogy tőlem 10 kilométerre nőtt fel, hisz én parajdi vagyok, ő szovátai. Amikor először akartam menni Bolíviába, akkor megkérdeztem a szeretetszolgálatot, hogy tudnak-e segíteni bejutni a börtönbe. Általuk jutottam be Elődhöz, és ez a kapcsolat megmaradt. A baptisták nagyon sokat segítettek anyagi értelemben is, repülőjegy vásárlással, hogy évente meg tudjam látogatni Elődöt. Teljesen természetes volt, amikor az Előd hazajövetele felmerült, hogy ők segítenek a kijutásban. Húsz éve dolgozom a szeretetszolgálatnak, és nyilván hozzájuk fordultunk, és nem Hajdu Péterhez, hogy a Frizbi című műsör fizesse ki a repülőjegyet.

Egy ilyen fajsúlyos ügyben – hiszen két állam is érintett benne –, miért nem a hivatalos magyar állami szervek tettek lépéseket?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni.

Azt állítja, hogy a magyar állammal semmiféle kapcsolatuk nem volt a résztvevőknek?

– Azon kívül, hogy útlevelet adtak, semmiféle kapcsolat nem volt. Azt gondolom különben, hogy ez valóban állami feladat lett volna, de az állam nem mindig látja el a feladatát. És akkor egy segélyszervezet számára nem az a megoldás, hogy azt mondja, mivel az állam nem látja el a feladatát, mi se csinálunk semmit.


Azért vannak a segélyszervezetek, hogy azokban az állami feladatokban, amelyeket az állam nem képes jól ellátni, azokban segítsenek. Azért van hajléktalanszálló, mert az állam nem tart fenn eleget. Azért foglalkozunk mozgássérült gyerekek számára programokkal, mert nincs elég állami mozgássérült iskola. Ez ilyen egyszerű. Bizonyos állami feladatokat kénytelen a segélyszervezet átvállalni, mert azért segélyszervezet, hogy a rászorulókon segítsen.

Ha egy átlagember segélyszervezetekről hall, többnyire a különböző karitatív tevékenységek, természeti katasztrófák utáni mentési akciók jutnak elsőre eszébe, és nem a Tóásó-ügyhöz hasonló tevékenységek.

– Mi nem válogatunk. Ha valaki tőlünk segítséget kér, és módunkban áll segíteni, akkor nem mondjuk azt, hogy mivel nem vagy hajléktalan, rajtad nem segítünk. Vagy mivel nem vagy mozgássérült, rajtad nem segítünk. Akin tudunk, segítünk. Tóásó Előd segítséget kért, segítettünk. Megjegyzem: korábban is volt ilyen, hogy pl. drogfutár fiatalokat látogattunk Peruban, és próbáltunk nekik segíteni. Egy segélyszervezet nem bíróság. Egyrészt mi azt gondoljuk, hogy az ember megítélése keresztényként, de segélyszervezetként is nem a mi feladatunk, mi nem vagyunk bíróság. Ha valaki bajban van, segítünk, és az állam, vagy az erre illetékes szerv eldönti, hogy xy bűnös, terrorista, drogfutár, vagy nem.

Feltételezhető, hogy ha valaki bajban van külföldön, a saját államához, külügyminisztériumához fordul segítségért.

– Ezt tőle kell megkérdezni. Minket is megkeresett azzal, hogy segítsünk. Engem, konkrétan. Én ezt vállalom, hogy barátságba kerültem vele.

A magyar államnak volt tudomása arról, hogy mire készül a szeretetszolgálat?

– Nyilván tudtak, mert kértünk útlevelet, de én a külügyminisztériumnak azt sem mondtam meg, hogy mikor megyünk, hogy jövünk, semmiféle olyan információt nem adtam, ami nem tartozik rájuk.

Tehát a külügyminisztérium csak annyit tudott, hogy a szeretetszolgálat egy bizonyos időpontban kimegy Bolíviába Tóásó Elődért?

– Igen. Mi nem kértük, hogy biztosítsák az utat, semmit nem kértünk. Tudomásul vettük, hogy az állam ekkora szerepet vállal ebben a történetben, hogy ad egy útlevelet.

A szeretetszolgálat honlapján megjelent egy hangzatos című beszámoló az akcióról, majd levették. Mi ennek a magyarázata?

– A Baptista Szeretetszolgálatnak 4000 munkatársa van. Nagyon nagy szervezet, nagyon sok iskolát, szociális intézményt működtet. A munkatársak között vannak kezdők és vannak profik. Nem tudom konkrétan, hogy mi történt, mert az elmúlt két napban nagyon sokat voltam a levegőben, mert haza kellett utazni Brazíliából. Gyaníthatóan az történt, hogy valaki meggondolatlanul átvett egy forrást valahonnan. Ugye a magyar sajtóban klikkvadászat folyik, és hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb címeket adnak, és valószínűleg copy paste-tel átvett egy ilyen cikket, amelyik egész addig fent volt a honlapon, amíg egy tapasztaltabb munkatárs azt nem mondta, hogy egy ilyent nem lehet egy segélyszervezetnek, és levették.

Gondolom, hogy a Transindex életében is előfordult ilyesmi, de ebből azonnal összeesküvés-elméletet csinálni, szerintem meredek. Valahonnan átvehette a kolléga, mert jó ötletnek tűnt, tetszett neki. Gondolom, egy tapasztaltabb kolléga észrevehette – gondolom, így történt, mert nem kérdeztem meg, hogy történt, de ez a logikus.

És még egy dolog: a szeretetszolgálatnak nagyon nagy rutinja van az ilyen akciókban, mert sajnos nagyon sok prostituáltat kell Svájcból, Amszterdamból és más nyugat-európai államokból hazahozni. De ez nem titkosszolgálati dolog, egyszerűen biztonsági kérdés. Nem szeretnénk, ha a stricik agyonvernék a munkatársainkat. Tehát ez abban az értelemben egyáltalán nem volt egy különös feladat, hogy ilyent soha ne csináltunk volna. Nem tudtuk, hogy erre szükség van-e. Benne van az is a pakliban, hogy Tóásót simán kiengedték volna az országból, de mivel ebben a történetben meghalt három ember, nagyon sok jogtalanság és törvénytelenség történt a hat év során, nem akartunk feleslegesen kockáztatni. Benne volt az is, hogy Előd megérkezik a határra, és nagy cirkusz lesz.

A magyar állam sokkal többet is tehetett volna az ügyben, azon kívül, hogy útlevelet ad Tóásónak. Megvannak az erre szakosodott szervei, anyagi s egyéb erőforrásai.

– Én ezt nem minősíteném. Nagyon örülünk, hogy adtak egy útlevelet, nem kívánom kommentálni.

Nem tart attól, hogy e miatt az akció miatt a jövőben a Baptista Szeretetszolgálatot megkülönböztetett figyelemmel fogják kísérni, ha segítségnyújtás céljából külföldre utaznak a munkatársai, netalán ki is tiltják egyes országokból?

– Nem tartunk ettől. Tevékenységünk a keresztényi elveken és az emberbaráti segítségen alapul. És ha ez szálka más ország szemében, az nem a mi hibánk. Áldozatokon segítünk, nem akarunk politizálni, ha e miatt nem engednek be egy másik országba, az nem minket minősít, hanem azt, aki nem enged be.

Nekem az a bajom ezzel az egész elvvel, hogy mi, magyarok – de gondolom, ez Erdélyben is jellemző – mindig fantasztikus magyarázatokat tudunk adni arra, hogy mit miért ne csináljunk. De ez nem viszi előre a világot.

Tóásónak ötven érvvel meg tudtam volna magyarázni, hogy miért kellene a börtönben megrohadnia, mert az nekünk kockázat. De nem ez a feladatunk, mert akkor ne legyünk segélyszervezet. Nekünk az a feladatunk, hogy létező problémákra megoldásokat találjunk. Haza kellett hozni, kész. Ha ennek az az ára, hogy többé nem mehetünk Latin-Amerikába, akkor ez az ára.

De ha ez megtörténne, és utána Tóásó Elődhöz hasonló helyzetbe kerülne egy másik magyar állampolgár, akkor azt viszont már nem tudnátok hazahozni.

– Fordítsuk meg. Ha Elődöt nem hozzuk haza, akkor a későbbit miért hoznánk haza? Neki is azt mondjuk, hogy téged is nagyon szívesen hazahoznánk, mint ahogy Tóásó Elődöt is hazahoztuk volna, de mivel nem vállaltuk be a kockázatot, neked sem fogjuk vállalni. Akkor semmit nem csinálunk, hanem ülünk egy fotelben, és okosakat mondunk arról, hogy mit miért nem csinálunk.

A lapunk által megszólaltatott Tóth Tibor azt mondta, hogy ha valóban a baptisták hajtották végre az akciót egy újságíró közreműködésével, titkosszolgálati támogatás nélkül, akkor szerinte 48 órán belül körülbelül három tábornoknak be kellene nyújtania lemondását.

- Miért gondolja azt Tóth, hogy nettó hülyék vagyunk? Van szellemi kapacitásunk rá, hogy megszervezzünk egy ilyen dolgot. A Baptista Szeretetszolgálatnak 25 éves tapasztalata van különböző nemzetközi akciókban, ezért képes megszervezni egy ilyen akciót, és ehhez nem vesz igénybe sem titkosszolgálati, sem másmilyen segítséget.

Nincs kapacitásom arra, hogy állandóan az internetet nézzem, és mindenféle érdekes felvetésekre reagáljak. Láttam a kolozsvári román újságot, ahol azt mondják, hogy hazahoztuk a terroristákat. Azt gondolom, hogy Erdélyben kicsit több pszichiáterre lenne szükség, meg kevesebb okoskodó emberre, és előrébb tartanánk. Mindenki dolgozzon, én is ezt teszem. Én letettem ezt a Tóásó-ügyet, holnapután kezdődik a Székely Fesztivál, és ezzel kell foglalkozni. Ha az időmet arra fordítanám, hogy kommentekre válaszolok, különböző összeesküvés-elméletekre, akkor nem maradna idő dolgozni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS