2023. május 30. keddJanka, Zsanett
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hetvenöt esztendővel ezelőtt tért vissza Kárpátalja

Babucs Zoltán 2014. március 22. 12:33, utolsó frissítés: 12:33

A Trianonban összetákolt csehszlovák államalakulat szétesett, és 1939. március 15.-én végre elérkezett az idő Kárpátalja visszacsatolására.


Március 15-én szinte mindenki kizárólag 1848. március idusára gondol. Ám a XX. századi magyar történelemben is volt egy jelentős március 15., amit a második világháború utáni kommunista államrendszer történetírása igyekezett mindinkább elbagatellizálni. Ez pedig a hetvenöt esztendővel ezelőtti 1939. március 15. volt. A Trianonban összetákolt csehszlovák államalakulat szétesett és végre elérkezett az idő Kárpátalja visszacsatolására. Állítólag maga gróf Teleki Pál miniszterelnök – aki egyben főcserkész is volt – mondta ekkor a kormányzónak, ha nem tesz semmit Kárpátaljáért, akkor ő fog a cserkészekkel oda bevonulni. Erre azonban nem volt szükség, ugyanis a Magyar Királyi Honvédség 1939. március 15-18. között lefolytatott hadműveletei eredményeként magyar kézbe került Kárpátalja.


A kárpátaljai autonóm terület

Az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezmény aláírását követően Kárpátalja autonómiát kapott Csehszlovákián belül. A terület autonóm kormánya, mint a Csehszlovák-Ruténföld (Ruszinszko) kormánya, 1938. október 9-én alakult meg Bródy András vezetésével. Mivel Bródy bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez Kárpátalja függetlenségéről, avagy területi hovatartozásáról, Prága rögvest menesztette, s helyére August Volosint nevezték ki. Időközben kihirdetésre került az első bécsi döntés és a magyar csapatok 1938. november 5-10. között bevonultak a Felvidék déli, magyarlakta részére. A honvédség Felvidéken állomásoztatott részei a magyar kormány november 19-ei határozata alapján megindultak volna Kárpátalja fegyveres visszafoglalására is, de ezen akciójukra a november 21-ei német és olasz tiltakozó jegyzék miatt nem kerülhetett sor.

A magyar katonai vezetés elképzelése szerint a tervezett hadműveletben a lengyel és magyar szabadcsapatok – többek között a Rongyosgárda – a demoralizált csehszlovák erőkkel szemben fegyveres akciókat kezdeményeztek volna, melyekben a debreceni VI. hadtest gyorscsapatokkal megerősített részei is részt vettek volna. A Felvidék déli részét megszálló másik három honvéd seregtest ezen támadásokat volt hivatott biztosítani. Kárpátalján 1939. január 21-én egypártrendszert vezettek be és minden településen létrehozták az Ukrán Nemzeti Egységpártot, amelynek német segédlettel szervezett, fekete egyeninget viselő fegyveres csapata volt a hírhedt Szics-gárda, amely terrorcselekményeket hajtott végre a kárpátaljai magyarok, csehek és zsidók ellen. A térségben lévő – 1938. december 1-jén hivatalosan feloszlatott – Rongyosgárda tagjai több ízben is harcba keveredtek a csehszlovák reguláris erőkkel. A november 21-i nagyszöllősi akciójukat követően 1939. január 6-án Munkács védelmében vettek részt. A két incidensben a Rongyosgárda 52 halottat és 380 foglyot vesztett.





Irány az Északkeleti-Kárpátok vonulata!

Adolf Hitler a szlovák és a ruszin szeparatizmusban lelte meg az utolsó eszközt, amellyel Csehszlovákiát véglegesen felszámolhatja. A csehszlovák válságot jól érzékelő magyar kormány március 10-én döntött arról, hogy Kárpátalját visszafoglalja. Két nap múlva Sztójay Döme berlini követen keresztül érkezett az a hír, amely szerint Csehszlovákia hamarosan szétesik. Németország el fogja ismerni az új szlovák államot, de a ruszin állam esetében ezzel még 24 órát vár, addig Magyarország rendezheti a kárpátaljai kérdést.

Március 14-én Pozsonyban Josef Tiso kikiáltotta Szlovákia függetlenségét, amelyet a németek még aznap sietve elismertek. Másnap Huszton Volosin proklamálta a Kárpát-Ukrajnai Köztársaság (Podkarpatszka Rusz) függetlenségét, a Wehrmacht bevonult Csehországba, amelyet Cseh-Morva Protektorátus néven csatolt a Harmadik Birodalomhoz. Miután a csehszlovák állam szétesése következtében a történelmi Magyarország kárpátaljai országrésze visszacsatolhatóvá vált, a honvédség csapatai március 15-én megkezdték önálló vállalkozásukat a kérdéses területek elfoglalására.

Az előkészületek nélkül, zömében február 1-je óta szolgáló újoncokkal végrehajtott vállalkozás egyáltalán nem volt kockázatmentes. A hadműveletben a Kárpát-csoport parancsnokságnak átnevezett kassai VIII. hadtestparancsnokság irányítása alatt elsősorban az 1. és 2. lovasdandár, a 2. gépkocsizó dandár, a VIII. hadtest ungvári 24. gyalogezrede, valamint e hadtest területén állomásozó határvadász- és kerékpáros zászlóaljak vettek részt. Néhány dunántúli seregtestet is mozgósítottak – ezek a 8., 9. és 11. gyalogdandárok voltak – , hogy azok majd Kárpátalján csatlakozzanak az előrenyomuló ún. gyorsan mozgó (huszár, kerékpáros, gépkocsizó, páncélos) alakulatokhoz. A hadműveletek március 15-én, a hajnali órákban kezdődtek meg, amikor a gyorscsapatok Ungvárnál, a Tisza völgyében és Munkács körzetében benyomultak Kárpátaljára. Az időközben mozgósított szegedi V. és debreceni VI. hadtest Románia, míg a székesfehérvári II. és miskolci VII. hadtest alakulatai Szlovákia felé biztosították az országhatárokat.

A hivatalosan feloszlatott csehszlovák hadsereg Prchala tábornok vezetésével visszavonuló alakulatai nem tanúsítottak ellenállást, viszont a Volosin-féle Szics-gárda annál inkább. Az első nap magyar kézbe került Szolyva és Nagyszöllős, március 16-án Huszt és Técső, majd március 17-én Kőrösmező. A Vereckei-hágót március 16-án, az Uzsoki-hágót pedig másnap vették birtokba a magyar csapatok. A Vereckéhez kijutó honvédek ünnepélyes fogadtatásban részesültek, ugyanis az ottani lengyel határőrök díszkapuval, lengyel és magyar zászlókkal és sóval-kenyérrel fogadták őket. A hadműveletekben résztvevő csapatok végül április közepén tértek vissza békehelyőrségeikbe. A március 15-18. közötti harcok magyar vesztesége 37 hősi halott, 114 sebesült volt. A huszárok és a „gumihuszárok” – azaz a kerékpárosok – mellett főként a 24-es határvadászok verekedtek derekasan.

Az említett határvadászok 1940 őszétől a háromszéki Kézdivásárhelyen állomásoztak és az 1941. március 15-i ünnepségen Krisanich Andor alezredes, zászlóaljparancsnok így emlékezett vissza a kárpátaljai hadműveletekre: „A zászlóalj Beregszászon, béke állomáshelyén, március 14-én, este kapja a távirati parancsot, hogy másnap, azaz 15-én, a cseh határon áttörve, vegye birtokába Nagyszőllőst. A zászlóalj békelétszámon – soraiban 80%-ban hat- és kéthetes újoncokkal, a kapott feladatot, magyaros virtussal végrehajtott támadással fényesen megoldotta és még e napon délután fél három órakor a lakosság örömujjongása közepette elfoglalta Nagyszőllőst és ezzel kaput nyitott a Felvidék további felszabadítására. A zászlóalj ennek során március 16-án elfoglalta Husztot, majd a továbbiakban az ezeréves és trianoni oláh határon 320 km-es kiterjedésben látta el a határvédelmet. Szám szerint 36 községet szabadított fel a mi zászlóaljunk, többé-kevésbé harc árán a cseh uralom alól. Az eredményes harcoknak véráldozatai is voltak. 24 hősi halottja és ugyanennyi sebesültje volt a zászlóaljnak a kárpátaljai harcokban. Amikor e napon hálás szívvel és kegyelettel gondolunk hős bajtársainkra, akik életüket és vérüket adták a szent ügyért (…)”



Szlovák-magyar légi háború


A balszárnyon előrenyomuló honvéd seregtestek az Ung völgyének biztosítása, valamint a természetes határ kialakítása érdekében március 23-án behatoltak az alakuló szlovák állam területére, átlépvén a korábbi szlovák-ruszin belső határt. Berlin azonnal tiltakozott, s a magyar katonai vezetés másnap Kelen-Végaszó vonalában megállította a csapatok előretörését. A levegőben viszont ekkor kezdődtek el az összetűzések. A szlovák légierő március 23-án magyar gépesített alakulatokat támadott meg Szobráncnál, melyek légvédelme két vadászgépet leszedett. Másnap az Ungvárról felszálló magyar 1/1. vadászszázad CR-32 vadászgépei Szobránc-Nagymihály térségében – saját veszteség nélkül – kilenc szlovák vadászgépet lelőttek és egyet súlyosan megrongáltak. A Debrecenből startoló 3/4. és 3/5. bombázószázad Ju-86K-2 gépekkel Igló, a bombázókat kísérő 1/2. vadászszázad C-32-esei pedig Zsebes repülőterét támadták.

A légi harcok március 26-ig tartottak, aztán erőteljes német nyomásra a további ellenségeskedést beszüntették. Magyarország és Szlovákia március 31-én aláírta a kétoldalú határszerződést, amellyel Szlovákia elismerte az első bécsi döntést és Kárpátalja visszacsatolását. Ekkor – hivatalosan is – 12.171 km² és 670.000 fő tért vissza a Magyar Királysághoz. Kárpátalja lakosságának csupán 12,7 %-a volt magyar, a jelentős többséget – az 1918 őszéig – a „leghűségesebb nemzetiség”, a ruszin etnikum jelentette.

A területi visszacsatolást az 1939. június 23-án kihirdetett 1939. évi VI. törvénycikk szentesítette, amely a következő mondatokkal kezdődik: „A magyar törvényhozás mélységes áhítattal ad hálát az isteni Gondviselésnek, hogy az elszakított Felvidék egy részének az 1938. év utolsó negyedében visszatérése után az 1939. év március havában immár a Kárpátalja is visszatért a Magyar Szent Korona testébe. A magyar haza bensőséges örömmel üdvözli és a szerető anya meleg gondoskodásával öleli keblére az északkeleti Kárpátoknak az ezeréves határokkal szegélyezett területével együtt visszatért sokat szenvedett hűséges fiait.” A kezdeti katonai közigazgatást 1939 nyarától a polgári közigazgatás váltotta fel, melynek első vezetője báró Perényi Zsigmond kormányzói biztos volt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS