Iráni atom-egyezmény: újabb fiaskó, vagy Közel-Kelet új reménye?
2013. november 25. 13:00, utolsó frissítés: 13:00Minden szép és jó, csak a kulcskérdésben nem sikerült megállapodni: dúsíthat-e uránt Irán, vagy sem?
Megállapodás született vasárnap hajnalban Irán atomprogramjáról Teherán és a nemzetközi közösség között. A megállapodás egyelőre csak ideiglenes jellegű, az elkövetkező hat hónapban átfogó egyezményt kell kidolgozni.
Sok politikus szerint most valóban "új távlatok nyílnak" a térségben. Azonban a pesszimistáknak intő felkiáltójelként lebeg a szeme előtt egy felettébb ellentmondásos évforduló: idén húsz éve írták alá az izraeli-palesztin viszony rendezésére hivatott oslói megállapodást, akkor még csak átmeneti jelleggel, öt évre, a konfliktus végleges rendezésének céljával.
Genf és Oslo kétféleképpen is összefügg.
Az egyik a fent említett párhuzam. Érdemes megvizsgálni, miért futott zátonyra Oslo, és mit tanulhatnak ebből az Irán körüli helyzet rendezésén fáradozók. A másik megvizsgálandó összefüggés az, hogy az Iránnal kapcsolatos mostani pozitív fejlemény elősegítheti-e a közel-keleti megbékélést izraeli-palesztin relációban is.
Az oslói megállapodás nyomán a Palesztin Felszabadítási Szervezet elismerte Izrael állami létjogát és lemondott az erőszakról. Cserébe vezetői hazatérhettek, és
megalakíthatták a Palesztin Hatóságot,
amely önkormányzati jogokat szerzett a Jordán folyóról nyugatra eső megszállt területeken – ahogy általában nevezik: a nyugati parton –, valamint a gázai övezetben.
Az úgynevezett Oslo II megállapodás 1995-ben ezt kiegészítette azzal, hogy a nyugati partot három övezetre osztották fel: az A övezet kizárólagos palesztin polgári és biztonsági irányítás alá került, a B övezetben a palesztin civil igazgatás mellett közös izraeli-palesztin biztonsági ellenőrzést létesítettek, míg a C övezet kizárólagos izraeli polgári és biztonsági ellenőrzés alatt maradt.
Nyitva hagytak olyan kulcskérdéseket, mint a palesztin menekültek és az izraeli telepesek sorsa, illetve azt az alapvető kérdést, hogy
joguk nyílik-e a palesztinoknak önálló állam létrehozására,
és ha igen, milyen határok között. Ezt kellett volna öt év alatt megoldani. Megoldás azóta sincs, a helyzetet siralmas számadatok jellemzik. A gázai övezetet – ahol a radikális palesztin szervezet, a Hamász vette át a hatalmat – Izrael 2007 óta blokád alatt tartja.
Az övezet lakosainak 57 százaléka állandó bizonytalanságban él, a szükséges élelemhez való hozzájutás sem biztosított.
A nyugati parton, ahol az Izraellel szemben rugalmasabb Palesztin Hatóság ténykedik, a terület 61 százaléka a teljes izraeli ellenőrzés alatt maradó C övezethez tartozik, ahol immár 325 ezer izraeli telepedett le. A C övezetben található a nyugati parti természeti források zöme és ez az egyetlen összefüggő terület, amely elválasztja egymástól a palesztin településeket.
Egy nemrégiben készült világbanki jelentés szerint, ha Izrael feloldaná a C övezetben a palesztinokat sújtó korlátozásokat, akkor annak révén évente mintegy 2,2 milliárd dollárral, 2011-es értékhez viszonyítva
23 százalékkal emelkedhetne a palesztin GDP.
A Norvég Menekültügyi Tanács adatai szerint Izrael az idén eddig 467 palesztin építményt bontott le, 627 ember kényszerítve arra, hogy hagyja el otthonát. A 2008 és 2012 közötti időszakban négyezer palesztint – zömmel nomád állattartókat – űztek el addigi tartózkodási helyükről. Kelet-Jeruzsálemben 93 ezer palesztint fenyeget az a veszély, hogy otthonát lebontják.
Leila Sahid, az EU-hoz akkreditált palesztin nagykövet az Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS) nevű brüsszeli elemző fórum minapi rendezvényén úgy vélekedett: Oslo egyik nagy hibája volt a három nyugati parti zóna kialakítása. Azzal ugyanis
eltérő élethelyzetet teremtettek
a palesztinok számára, szétszakították a "sorsközösségben" élő társadalom korábban viszonylag egységes szövetét. Sahid szerint ma már sok palesztin nosztalgiával gondol az izraeli megszállás időszakára azokon a területeken, ahol önkormányzat címén "bantusztánokat vagy annál is rosszabb viszonyokat" alakítanak ki.
Ugyanezen a CEPS-rendezvényen Joszi Beilin, aki izraeli külügyminiszter-helyettes volt az oslói megállapodáshoz vezető titkos tárgyalások idején, úgy fogalmazott: az oslói folyamat idővel
mindkét fél szélsőségeseinek a túszává vált.
Beilin felidézte: Jichak Rabin akkori izraeli miniszterelnök azzal indokolta neki az átmeneti megállapodás célkitűzését, hogy ha azonnal minden kérdés végleges rendezésére törekednének, akkor sose érnének célba – jobb előbb egy átmeneti alku, abból majd kijöhet egy végleges megállapodás is.
Izrael és a palesztinok között olyan fajsúlyos kérdések maradtak nyitva Oslo után, ami valóban indokolta az ötéves "kifutási idő" kitűzését. Öt év azonban túl sok volt ahhoz, hogy ne porladjon szét az ünnepélyes aláíráskor tapasztalt bizakodás kötőanyaga.
A nemzetközi közösség és Irán most csak hat hónapot adott magának.
Ez talán elég rövid ahhoz, hogy fenn tudják tartani a mostani "megszentelt pillanat" reménykedő hangulatát – de kérdés, hogy nem túl rövid-e mindennek a tisztázásához.
A legnagyobb gond, hogy itt is, miként Oslóban, lényegében az alapkérdés maradt nyitva. Ahogy az esetleges palesztin állam gondolatát Oslóban csupán egy hatalmas kérdőjellel tudták kitölteni, ugyanúgy már most megindult a felek közt az értelmezési vita, hogy az "Irán nem dúsít 5 százaléknál tovább" kitétel egyben
Irán dúsítási jogának elismeréseként fogható-e fel.
Hogy igen vagy nem, ez csaknem mindent eldönthet. Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy az Irán körüli megállapodás segítheti-e a közel-keleti rendezést, látszólag kézenfekvő az igenlő válasz: a térségbeli légkör javulása logikus módon "továbbgyűrűzhetne".
De ha az Iránnal kötött megállapodásban Benjamin Netanjahu továbbra is azt látja majd, hogy a báránybőrbe bújt farkas becsapta a világot, akkor ez a palesztinokkal szemben is tovább növeli majd az izraeli kormányfő merevségét.
Washington minden esetre most gondoskodott arról, hogy felbosszantsa – "titkosszolgálati önérzetében" legalábbis kissé megalázza – Izraelt. Nem pusztán a genfi megállapodás tényével, hanem azzal is, hogy
titokban kétoldalú tárgyalásokat folytattak Iránnal,
és ebbe még Izraelt sem avatták be. Izrael általában nagyon büszke arra, hogy kiváló a hírszerzése. Erről a titkos amerikai-iráni csatornáról azonban nyilván nem szerzett tudomást, különben alighanem első dolga lett volna világgá kürtölni és megtorpedózni a diplomáciai próbálkozást.
A genfi megállapodásban egyébként Irán kötelezettséget vállalt arra, hogy nem dúsítja 5 százaléknál magasabbra uránkészleteit és semlegesíti a 20 százalékra dúsított készleteket. Vállalta továbbá, hogy nem helyez üzembe új centrifugákat és
nem fejleszti tovább nukleáris programját,
beleértve az araki nehézvizes reaktort, amely alkalmassá válhatott volna plutónium előállítására atomfegyverhez. Beleegyezett Irán abba is, hogy lehetővé teszi létesítményeinek helyszíni ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői számára.
A hatok csoportja cserébe mintegy 7 milliárd dollár értékben enyhíti az Irán elleni szankciókat, de "korlátozott, ideiglenes és célzott" jelleggel, és úgy, hogy ez a lépés szükség esetén visszavonható. Az iráni kőolajexportot érintő szankciók egy részének feloldásából Teherán további 4,2 milliárd dollárhoz juthat. A hatok vállalták, hogy az elkövetkező hat hónapos időszakban
nem hoznak újabb szankciókat,
amennyiben Irán betartja a megállapodásban foglaltakat. Ugyanakkor az amerikai kereskedelmi és pénzügyi korlátozások, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa által életbe léptetett szankciók nagy részét nem függesztik fel a következő hat hónap során.
Forrás: MTI