2024. június 23. vasárnap
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

"Akkor lesz a szíriai konfliktusnak vége, amikor Amerika és Oroszország megegyezik"

Kérdezett: Sipos Zoltán 2013. november 12. 11:41, utolsó frissítés: 11:41

– állítja egy szíriai származású kolozsvári üzletember. Bár az események kicsúsztak a szíriai nép kezei közül, nem örülne egy amerikai beavatkozásnak.


Hogyan látja a szíriai konfliktust egy szíriai? Valóban annyira kegyetlen Aszad, mint azt a média láttatja? Örülne-e egy amerikai beavatkozásnak? Van-e kormányképes ellenzék Szíriában? Abdul Hamech Kolozsváron élő, szíriai származású üzletember készségesen, közel tökéletes románsággal válaszol minden kérdésemre.

Könnyű az interjút összehozni: látszik, hogy nem először nyilatkozik újságírónak. És bár voltak már kellemetlen tapasztalatai – egy híradóban például úgy vágták össze a mondatait, hogy épp ellenkező lett az értelme – elmondja, továbbra is örül a médiamegkereséseknek. Az egyedüli feltétele, hogy szerkesztés során ne forgassuk ki a szavait, maradjon minden úgy, ahogy elhangzott.


A '80-as években hagyta el Szíriát, Kolozsváron tanult...

A. H.: – Építőmérnök vagyok végzettségem szerint. Kolozsváron végeztem az egyetemet, aztán hazamentem, majd visszajöttem. Családom is van itt, feleségem és két fiam. Néha hazamentünk látogatóba, a gyermekeket is magunkkal vittük, jó volt. Szíria egy stabil, erős ország volt.





A konfliktus kezdete óta járt otthon?

– Nem. Nem voltam, mert letartóztatnak. Részt vettem tüntetésekben, segítettem néhány családot, aktiváltam. A szíriai nagykövetség tud rólam, így nem mehetek haza.


Senkit nem ért váratlanul, amikor 2011 márciusában Szíriában tüntetni kezdtek: akkor már évek óta húzódott a gazdasági válság az országban.

– A rezsim nem számított a tüntetésekre. Miután 2000-ben hatalomra került, a jelenlegi elnök, Bassár el-Aszad ott folytatta, ahol az apja, Háfez al-Aszad abbahagyta. Talán még keményebben bánt az ellenzékkel, a történelmi pártokkal, amelyek akkor már úgyis földalatti szervezetekként tengődtek.

Az aktivistákat letartóztatták, mások elmenekültek az országból. Az arab országok közül Szíriában van a legtöbb politikai fogoly. A testvérem 14 évig raboskodott: 25 évesen tartóztatták le, 40 évesen szabadult.

Ha a politikai légkör megengedőbb lett volna, valószínűleg nem jutottunk volna ide. De Aszad vaskézzel vezette az országot, körülbelül úgy, ahogy Sztálin vezetett annak idején.

Nem beszélve arról, hogy a térség nagyon instabillá vált. A kőolaj- és gáztartalékok mellett, ha a térképre nézünk, azt látjuk, hogy az arab országok a világ közepén helyezkednek el. A Földközi-tenger, a Vörös-tenger, a Perzsa öböl – mind arab világ. Óriási forgalom, nagyon sok érdek, az Egyesült Államok, Oroszország is jelen van a térségben.

És az instabilitás egyik legfőbb forrása Izrael, sajnos. A konfliktus nem fog csitulni, míg nem sikerül egy valódi, kivitelezhető és legitim megoldást találni a palesztin kérdésre.


Kezdetben, amikor elkezdődtek a tüntetések, mintha mindenki arra számított volna, hogy a forradalmárok viszonylag könnyen győznek...

– Dehogy. Mi emlékszünk arra, hogy mi történt a '80-as évek elején. A jelenlegi elnök apja, Háfez al-Aszad egy 40 ezer lakosú várost, Hamát tett a földdel egyenlővé. Csak ezt a világ nem tudja, akkoriban a tömegtájékoztatás még nem volt annyira fejlett, mint manapság.

A tüntetők nem számítottak arra, hogy a rezsim könnyen feladja a harcot. Azonban arra sem számítottak, hogy ennyire keményen lépnek majd fel ellenük, repülőkkel, rakétákkal, vegyi fegyverekkel. Az elnök saját lakossága ellen hirdetett háborút.

Az első 7 hónapban a tüntetések békésen zajlottak; Aszad kényszerítette őket arra, hogy az erőszakra erőszakkal válaszoljanak. Aztán Törökország segítségével szélsőséges csoportok kezdtek beszivárogni az országba. A forradalom pedig az Aszad és a szélsőséges iszlamista csoportok közötti fegyveres konfliktussá fajult.



Miközben az Aszadhoz hű csapatok a számtalan lázadó frakcióval harcolnak, a konfliktus-zónákban civilek is élnek...

– Valóban élnek civilek, de nem mindenhol. Az én szülővárosomat, a kétmillió lakossal rendelkező Homszot 90 százalékban lerombolták. Homszban jelenleg 500 ezer ember él egyetlen, a város szélén található negyedben. A többiek mind elmenekültek.

A 25 milliós lakosságból 9-13 milliónyian elvándoroltak. Nekem például egyik testvérem Törökországban, a másik testvérem pedig Libanonban él. 6 millió szíriai azonnali segítségre szorul, az ENSZ már humanitárius katasztrófahelyzetet hirdetett.


Nehéz lehet lerombolva látni a szülővárosát.

– Természetes. Gazdag történelemmel rendelkező, szép város volt.


És ez meddig folytatódhat így?

– Jelenleg, hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy a konfliktus megoldása a szíriaiak kezében van. Itt Amerika, Oroszország, Kína érdekei ütköznek, a kisebb játékosok pedig Törökország, Libanon és Izrael. A konfliktusnak akkor lesz vége, amikor az amerikaiak megegyeznek az oroszokkal.


Ha Aszad lemondana, Szíriában van-e olyan ellenzék, amely képes átvenni a hatalmat?

– Az Aszad-rezsim hangoztatja folyton, hogy nincsen ellenzék. Van ellenzék, kormányképes, van programja és egy elképzelése arról, hogy miképpen néz majd ki egy civilizált, demokratikus Szíria, ahol mindenki otthon érzi majd magát. És most nem a külföldön élő ellenzékről beszélek, mert a többségüket manipulálják.

Az igazi forradalmárok, azok az emberek, akik az utcára mentek és akik közül sokak életüket adták a forradalomért, ma már nem láthatóak sehol. Menekültek, több mint 250 ezer halott, közel 200 ezer politikai fogoly... Ma már a harcok miatt lehetetlen az utcára vonulni Szíriában.

Azonban mindennek ellenére ellenzék van, és az ellenzék már a konfliktus első hónapjaiban tárgyalásokat kezdeményezett a hatalommal. A legfontosabb kérések között szerepelt egy tűzszünet, az, hogy a hadsereg és a védelmi erők ne lőjenek többet. Engedjék szabadon a politikai foglyokat, és a rezsim tűrje meg a békés tüntetőket.

Aztán azt kérték, jöjjön létre egy nemzeti egységkormány, készüljön egy új alkotmány, majd később írják ki a parlamenti és elnökválasztásokat. Aszad, számítva Irán és Oroszország támogatására, ezt nem fogadta el, hanem megpróbálta vérbe fojtani a tüntetéseket.



Jó ötlet lett volna egy amerikai beavatkozás?

– Én ellenzem a beavatkozást, mert szerintem a rezsimet a szíriai nép kell megdöntse, nem valami külső erő. Az amerikaiak nagyon pragmatikusak, mindig a saját, és nem a nép érdekeit tartják szem előtt. A demokráciáért, emberi jogokért való küzdelemről szerintem nem beszélhet hitelesen Amerika addig, amíg szövetségesei között megtalálható az a Szaúd-Arábia, ahol a nők autót sem vezethetnek. Az a gond az Egyesült Államokkal, hogy kettős mércét alkalmaznak, és amikor ezt mondom, elsősorban az amerikai kormányra gondolok, kevésbé az amerikai civil szervezetekre.


Mintha az egész arab világ forrana. Mi lesz ennek a vége?

– Természetes, hogy forr. Az arab világot leigázták. Miután az arab országok elnyerték a függetlenségüket, jöttek az amerikaiak. Szíriában, annak ellenére, hogy az Aszad rezsim kemény kézzel uralkodott, volt politikai élet. Voltak intézmények, volt parlament, alkotmány, törvények.

Én azt hiszem, hogy az iszlamista csoportokat az amerikaiak kreálták. Amikor a szovjetek megtámadták Afganisztánt, ki fegyverezte fel bin Ladenéket? Az amerikaiak. Miután a Szovjetunió felbomlott, az amerikaiak rájöttek, szükség van egy ellenségre, mivel ellenség nélkül nem tudnak élni.

Így jutottunk el oda, hogy Szíriában két rossz között választhatunk. Nincs mit válasszunk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS