"Kossuth Lajos, azt üzente..." A honvédség szervezése 1848-ban
Babucs Zoltán 2013. június 22. 11:15, utolsó frissítés: 2013. június 23. 13:15Görgey Artúr tábornok 1849. május 21-én aratta élete legnagyobb győzelmét, amikor honvédei bevették Budavárát. Amit korábban kevesen hittek, mégis bekövetkezett.
A téli hadjáratban összekovácsolódott honvéd hadsereg felnőtt feladatához és az 1849-es tavaszi hadjárat idején több csatában és ütközetben megverte a kontinens legerősebb hadseregét, a császári-királyi hadsereget. Azt az ármádiát, amely évszázados tradíciókkal rendelkezett, szemben a honvéd hadsereggel, amelynek szervezését alig egy esztendővel korábban, 1848. május 16-án – vagyis 165 évvel ezelőtt – kezdték meg. Korábbi írásomban – 1848. március 15. évfordulóján – a Székelyföld 1848/1849-es eseményeit mutattam be, jelen sorokkal viszont a honvédsereg szervezésének történetét kívánom ismertetni.
Új hadsereg születik
Az 1848. április végén, a délvidéki „kis háború” kitörése előtt gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vállát súlyos gondok nyomták, mivel nem lehetett tudni, vajon lesz-e a magyar kormánynak elegendő fegyveres ereje a küszöbön álló háborúskodáshoz. Igaz, a kormány és a hadügyér az uralkodó, a „jóságos” V. Ferdinánd által szentesített április törvények értelmében fennhatósági jogot kapott a Magyarországon állomásozó császári-királyi csapatok felett, de nem lehetett tudni, a gyakorlatban is lehet-e ezen jogot érvényesíteni.
Ezért az 1848. évi XXII. törvénycikk alapján szerveződő, kétes harcértékű nemzetőrség mellett a fennálló törvények keretei között sürgősen meg kellett kezdeni a burkolt hadseregszervezési munkálatokat. Egy tízezer főből álló „önkéntes mozgó nemzetőrség”, illetve „önkénytes őrsereg” felállítását tervezték, melynek ötletét maga Batthyány vethette fel és az elképzelést Sztankó Soma hadnagy dolgozta ki. Ezek szerint az önként jelentkezők három évig kötelesek szolgálni, zsoldjuk magasabb a sorkatonaságénál, fegyvert és egyenruhát pedig az államtól kapnak. Volt még egy jelentős vonása a mobilis nemzetőrségnek, amely megkülönböztette a rendes nemzetőrségtől, ez pedig az volt, hogy a jelentkezést nem kötötték vagyoni cenzushoz. Az önkéntes mozgó nemzetőrség törvényességi hátterét a már fentebb említett nemzetőrségi törvénycikk egyik passzusa adta, amely kijelentette: „(…) a nemzetőrségbe még más oly honpolgárokat is besorozhatnak, kiket az alkotmányos rend fenntartásában érdekletteknek, s e kitüntetésre méltóknak találnak.” A „rendes nemzetőrseregnek” tisztekre is szüksége volt, s arra számítottak, hogy a császári-királyi hadsereg magyar érzelmű tisztjei közül jó páran kérni fogják áthelyezésüket. Május 15-én tárgyalta a kormány a tervezetet, s másnap, május 16-án jelent meg „Hazafiak!” címmel a felhívás, amely bejelentette a toborzás megkezdését, s a következő sorokkal zárult: „A haza bizodalmasan várja fiaitól, hogy mostani veszélyes körülmények közt, a királyi trón, haza és alkotmány védelmére az ország zászlója alá mentül előbb összesereglendenek.”
Tíz zászlóalj szervezése vette kezdetét, amelyek a következő városokban alakultak meg: 1. és 2. Pest és Buda, 3. Szeged, 4. Pozsony, 5. Győr, 6. Veszprém, 7. Szombathely, 8. Pécs, 9. Kassa és 10. Debrecen. A kezdeti bonyolult elnevezést azután hamarosan felváltotta a honvéd megnevezés. Maga a honvéd szó Kiss Károly 1843-ban megjelent Hadi Műszótárában is megtalálható, de legelőször Kisfaludy Károly az Élet korai című, 1821-ben írott költeményében bukkant fel.
Május 17-én a „Magyarországon tanyázó sorkatonasághoz” intézett felhívás is megjelent, amely értelmezte az előző napi felszólítást és egyértelművé tette, hogy nem egy újfajta nemzetőrség, hanem reguláris katonaság szervezése vette kezdetét, amely minden tekintetben „katonai fegyelmi törvények alatt álló”.
A magyar kormány a toborzások alkalmával gyakorlatilag felhasználta a magyarországi császári-királyi hadsereg szerveit, a honvédzászlóaljakat annak hazai raktáraiból sikerült felszerelni és felfegyverezni, arról nem is szólva, hogy a tisztikar és a kiképző altisztek zömét is innen nyerte. Hivatalos áthelyezéssel sok olyan tiszt került át ekkor a honvédséghez, akik később a szabadságharc jelentős szereplőivé váltak. Elég, ha Damjanich János százados, vagy Ivánka Imre és Máriássy János főhadnagyok nevét említjük meg. A tisztikar másik felét olyanok alkották, akik kilépett, vagy nyugalmazott császári tisztek voltak, mint például Görgey Artúr és Klapka György quietált főhadnagyok.
A zászlóaljak legénységének nagy része városi és falusi nincstelenekből tevődött össze, amely köszönhető volt annak, hogy fejenként 20 forint foglalópénzt és magas zsoldot kaptak. Az állomány 10-12%-a fiatal, magasabban iskolázott, művelt önkéntes volt – azaz jogi, műszaki, orvosi és teológiai tanulmányokat folytatók, összefoglaló néven: jurátusok –, mely erős öntudatosságot adott a honvédségnek, nézeteik még a tanulatlanabb bajtársaikra is kihatottak, ezzel adván a honvédség forradalmi arculatát. A jurátusok mellett szép számmal akadtak iparos legények is a jelentkezők között. Ennek is köszönhető, hogy az első tíz honvédzászlóalj a későbbi honvédség krémjét adta, ám kettő toronymagasan emelkedett ki közülük: a szegedi 3. fehértollas és a kassai 9. vörössipkás honvédzászlóaljak. Megjegyzendő, hogy az 1848 szeptemberétől szervezett újabb honvédzászlóaljak főtisztjeinek jelentős része ezen zászlóaljak állományából került ki.
A szervezés tovább folytatódik
1848 nyarán négy újabb honvédzászlóalj felállítása indult meg Pesten és Erdélyben, ekkor alakult meg Kolozsvárott a később legendás hírnévre szert tevő 11. vörössipkás honvédzászlóalj. Július 11-én az országgyűlés megajánlotta a Kossuth által kért újonclétszámot és a felszereléshez szükséges pénzösszeget. Augusztusban tovább folyt a vita „az ország védelmére szükséges katonai erőnek kiállításáról” szóló törvényjavaslatról. Voltak, akik a magyarországi kiegészítésű császári alakulatok állományát kívánta gyarapítani, a többség azonban újabb honvédzászlóaljak felállítását támogatta. Az augusztus 26-án megszavazott új törvényt V. Ferdinánd már nem szentesítette, s 1848. szeptember 11-én, amikor Jellačić csapatai partot váltottak a Dráván, az országgyűlés kimondta, hogy az újoncozási törvényjavaslatban megszabott létszámot toborzás útján kell kiállítani, az újoncokat a honvédzászlóaljakhoz kell beosztani, ahol a vezényleti nyelv, a zászló, a jelvény és az egyenruha is magyar lesz.
A toborzás szeptember 13-án vette kezdetét, de pár nappal később az országgyűlés úgy döntött, hogy a törvényhatóságok minden 127 lélek után két újoncot állítsanak ki, vagyis a toborzás mellett megjelent a sorozás intézménye. A foglalópénz ebben az esetben is 20 forint volt, de a szolgálati idő 3-ról 4 évre módosult. A későbbi harcok során a honvédzászlóaljak méltó bajtársai lettek a magyar oldalon küzdő sorgyalog zászlóaljaknak, 1849 nyarára hozzávetőlegesen 160 zászlóalja volt a honvédségnek. A gyalogsághoz sorolhatjuk a vadászokat is, ezekből négy ezred is volt magyar oldalon, melynek zömét Erdélyben szervezték.
A gyalogság mellett szükséges volt a lovasság gyarapítása, méghozzá azért, mert a Habsburg Birodalom 12 huszárezredének nagyobb részét külhonban állomásoztatta. Igaz, a tizenkét pont is megfogalmazta, hogy „(…) magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk”, s a magyar kormány kérte a magyar kiegészítésű császári alakulatok hazavezénylését, de ez vontatottan haladt. Lenkey János kapitány Württemberg-huszárjainak hazaszökése a 4. Sándor-, a 6. Württemberg-, a 9. Miklós- és a 10. Vilmos-huszárezredek zömének hazahozatalát eredményezte, de 1848 őszén megszűntek a törvényes hazatérési lehetőségek, ekkor az országgyűlés határozatban hívta haza fiait, a Batthyány-kormányt felváltó Országos Honvédelmi Bizottmány pedig az Ausztriában, Galíciában és Csehországban rekedt huszárokat ügynökei által próbálta meg rábírni a hazaszökésre. A 8. Koburg-, a 10. Vilmos- és a 12. Nádor-huszárok ennek köszönhetően igyekeztek hazatérni a magyar zászló alá. A meglévő huszárregimentek mellé a szabadságharc során további hat huszárezredet szerveztek – Erdélyben a 15. Mátyás-huszárezredet –, akik szerepüket tekintve a csatatér mindeneseinek számítottak.
A harmadik fegyvernemet, a tüzérséget szinte a semmiből kellett megteremteni, akárcsak a honvédség fegyverzeti, felszerelési és ruházati igényeit kielégítő hadiipart is – elég, ha csak Lahner György tábornok, vagy Gábor Áron tevékenységére utalunk. A tüzérségben szolgáló, műszaki ismeretekkel bíró diákkorú honvédtüzérek hatékonyságukkal nem csak a császári, de később a cári hadsereg csodálatát is kivívták.
1848 késő őszéig egységes honvédségről nem beszélhetünk, mivel a Batthyány-kormány működése idején a magyar haderő különböző eredetű és harcértékű csapattestekből állott, s ennek csak kisebb részét alkották a honvédcsapatok. Az egységes honvédség 1848 decemberére jött létre a magyar kormánynak engedelmeskedő, régi sorozású, magyarországi hadkiegészítésű császári-királyi alakulatokból, a már létező és szervezés alatt álló honvéd csapattestekből, a nemzetőrségből, szabadcsapatokból és a külföldi önkéntesekből szervezett légiókból.
Mivel a honvédség felső vezetésébe került tisztek többsége korábban a császári-királyi hadseregben szolgált, ezért magától értetődött, hogy a szerveződő honvédség számára a császári hadsereg szolgáltatja a mintát fegyverzet, felszerelés, szervezet és harceljárás terén is. 1848. december végére a sorozatos vereségek a legénységet összekovácsolták, azonban az uralkodó váltás a tisztikar morális válságát hozta magával, melyet azonban Görgey tábornok váci nyilatkozata igyekezett orvosolni (hasonló jelenség volt a trónfosztás is). A magyar katonai felső vezetés fiatalosságának volt köszönhető, hogy a császári kincstári gondolkodásmódot félre tudta tenni és az 1849-es tavaszi hadjárat is megmutatta, hogy az egykori tanítvány bizony alaposan túlszárnyalt mesterét.
A tavaszi hadjárat zenitje 1849. május 21-én következett be, amikor a honvédek kitűzték a szűzmáriás zászlót a budai vár ormára, bár ez a nap a szabadságharc végóráinak kezdetét is jelentette, hiszen 1849. május 21-én Varsóban I. Ferenc József letérdelve és kezet csókolva I. Miklós orosz cár segítségét kérte. Eme jelképes gesztus elismerte a honvédsereg teljesítményét, s egyben azt is, hogy Ausztria egyedül képtelen legyűrni a forradalmi Magyarországot.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
