Óriási: a török házi- asszonyok is csatlakoztak a tüntetőkhöz!
kérdezett:B. D. T.
2013. június 04. 18:01, utolsó frissítés: 2013. június 05. 11:23
Sokféle társadalmi csoport vonult az utcára, amire még nem volt példa Törökország elmúlt évtizedeiben. Az aránytalanul nagy rendőri brutalitás mobilizálta a tömeget.
Borbáth Endre, a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) politikatudományból mesteriző hallgatója tavaly fél évet Ankarában töltött Erasmus-ösztöndíjjal. 2012-ben végezte el a kolozsvári BBTE politológia és filozófia szakát, egyik szakdolgozatát a török-kurd konfliktusból írta, jelenlegi kutatási témája pártok és választók viszonya Romániában és Magyarországon. A törökországi tüntetések hátteréről beszélgettünk az ott élő ismerőseitől a fejleményekről napi szinten tájékozódó fiatal politológussal.
„Valami nincs rendben Törökországban”, és ennek csak egy tünete a most kirobbanó tüntetéshullám, illetve az azt brutálisan elfojtó hatósági erőszak – írják az elemzők. Te hogy látod, miért pont most jutott el ilyen szintre a társadalmi elégedetlenség? Illetve milyen társadalmi szinteken lehet elégedetlenségről, egyáltalán civil kurázsiról, kezdeményezőkészségről beszélni, kik azok, akik ezt felvállalták, és kik azok, akik ha utólag is, de csatlakoztak?
Borbáth Endre: – A kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) már régóta olyan politikát folytat, ami polarizálja a társadalmat az atatürki szekuláris örökség és a politikai iszlám tengely mentén. Ennek egyik állomása volt az, ahogyan Isztambulban, vagy a Taksim téren az utóbbi időszakban átalakításokat hajtottak végre. A szikra, ami elindította a társadalmi tilatkozást, egy oszmán birodalom kori katonai barakk újraépítése volt, amit aztán plázaként használtak volna. Ehhez kellett volna a Gezi parkot ledózerelni, amit a tüntetők (eddig sikerrel) megakadályoztak.
De korábban már lebontották az EMEK (jelentése Munka) mozit, ugyanerről a térről, ami szintén jelentős szimbolikával bírt a törökországi baloldal számára, hiszen egyike volt az első olyan helyeknek, ahol a köztársaság kikiáltása után filmeket lehetett nézni.
A társadalmi elégedetlenség növekedéséhez az is hozzájárult, hogy az AKP kormány nem engedte az isztambuliakat a Takszim térre május elsejét megünnepelni, illetve azokat, akik mégis kimentek a térre, a mostanihoz hasonló brutalitással fogadták.
Az elégedetlenség minden csoportot átfog, a tüntetők közt megtalálunk minden korosztályt, férfiakat és nőket, törököket és kurdokat. A háziasszonyok például edényekkel vonulnak utcára, és azzal csörömpölve lelkesítik a tömeget. Alapvetően persze azokról az emberekről van szó, akik úgy látják, az ország kemalista alapjait veszélyezteti az AKP iszlamista politikája, de ez igen jelentős tömeget jelent a törökországi kontextusban.
Ezeknek az embereknek pedig a Takszim tér fontos szimbólum, hiszen a köztársasági eszmék megtestesítője, míg az AKP döntései mögött az oszmán birodalmi nosztalgiát, illetve a szekuláris alapok veszélyeztetését vélik felfedezni.
Török baloldal alatt pártokat, mozgalmakat, civil szervezeteket kell érteni?
– Igazából egy nagy párt van, aki a törökországi spektrumon baloldalinak számít: a Köztársaság Néppárt (CHP), de ezt fenntartásokkal kell kezelni, hiszen ami ott baloldal, az alapvetően a kemalista elvek tiszteletét jelenti, és elsősorban a szekularizmus fontosságát hangsúlyozza. Ez nem azt jelenti, hogy nem lennének nacionalisták, vagy hogy a kurdok ügyét felkarolnak.
A párt mellett számtalan mozgalom is működik, de sokkal kisebb tömegeket mozgatnak meg. Ezek egy része kelet-európai szempontból nagyon radikálisnak tűnik, hiszen kommunista és antikapitalista jelszavak mentén mobilizál. Egy másik része konkrét csoportok védelméért harcol, mint a kurdok ügyét felkaroló mozgalmak, vagy éppen a feministák. Ezek a csoportosulások azok, akik alapvetően most az utcára vonultak a konzervatív politikai iszlám támogatói ellen, de a kemény mag a kemalista tábor. A tüntetők ezen része magát Mustafa Kemal katonáinak nevezi, és a fotókon/videókon is török zászlókkal, illetve Atatürk-portrékkal lehet őket látni.
Külső szemmel kicsit abszurd, hogy egyrészt van az iszlamista-szekuláris tengely, és mégis egy plázaépítés miatt robbant ki az ellentét... a plázákat elvileg az iszlamistáknak kellene inkább utálniuk.
– A pláza nyitása az AKP gazdasági nyitását is jelzi, ez lenne a 95. pláza Isztambulban, és ezek nagy része az ő kormányzásuk alatt épült. Ez a párt elsősorban nem a gazdaság mentén, hanem a vallási értékek hangsúlyozása miatt számít konzervatívnak. A tüntetők nagy részét nem is a pláza mint olyan zavarta, hanem az, hogy ezért elveszik tőlük az egyik legszebb és legkellemesebb parkot, ami még a város központi részén elérhető volt, illetve hogy az oszmán birodalomnak állítanának emléket ezzel az épülettel.
De egyébként a tüntetések után egy isztambuli bíróság illegálisnak nyilvánította a tervet, és a kormány is visszakozott. Helyette a szintén a Taksim téren található Atatürk Kulturális Központ felszámolását jelentették be, azért, hogy helyére egy mecsetet emeljenek. Azt hiszem, ez jól szemlélteti az AKP polarizáló politikáját: vagy Atatürk, vagy a mecset, nincs középút.
Tehát gyakorlatilag radikális és kevésbé radikális kurdoktól az atatürki köztársaság védelmezőin keresztül a feministákig mindenki benne van a tüntetésekben?
– A nagyon radikális kurdok nem mentek az utcára, legalábbis nem szervezetten, és a politikai iszlám képviselői is egyelőre otthon maradtak. Ha ez a két csoport is az utcára vonul, az erőszak mértéke exponenciálisan nőni fog, hiszen a kurd kérdés mélyen megosztja a tüntetőket is, a politikai iszlám támogatói pedig, ha az utcára vonulnak, komoly összecsapásokra lehet számítani.
Egy parkért, egy pláza ellen vagy hasonló beruházások megakadályozásáért nálunkfele elsősorban civilek tüntetnek, mondjuk a zöldek. Milyen demokratikus, ugyanakkor apolitikus civil mozgalmak léteznek Törökországban, és a felsőfokú végezettségű nagyvárosi fiatalokon kívül van-e tömegbázisuk?
– A politikai kérdések mélyen átszövik a társadalmat, hiszen mindkét fél élet-halál harcként értelmezi őket: egyik oldalon úgy érzik, a köztársaság léte van veszélyben, amennyiben a politikai iszlám hatalma marad/nőni fog. A másik oldalon úgy érzik, olyan rendszerben élnek a kemalista elvek miatt, ami nem tiszteli hitüket, és elnyomja identitásuk. A civil mozgalmak, ha vannak is, elég nehezen ússzák meg politikai állásfoglalás nélkül, de talán éppen ez volt a varázsa ennek a tüntetésnek: sikerült egymáshoz közelebb hozni az egymástól amúgy eléggé távol eső táborokat, a zöldeket, a kommunistákat, a kemalistákat, a nőket, és a kurdok egy részét is. Azt hiszem, ez volt hosszú idő után Törökországban az első példa egy alulról induló kezdeményezésre, legalábbis olyanra, ami ekkora formátumúvá nőtte ki magát.
De máris olvasni olyan találgatásokat, hogy külső erők szítják az ellentéteket, bujtották fel a fiatalokat a kormány ellen tüntetni, mert sok országnak érdekében áll Törökország gyengítése…
– Láttam én is, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök ezt nyilatkozta. Ha megnézzük a kontextust, azt, hogy hogyan indult ez a tüntetés, mi miatt mentek az emberek az utcára, mekkora táborokat mozgatott meg, és hogy milyen könnyen átterjedt az egész ország területére, ezek a kijelentések ízléstelenül arrogánsnak tűnnek. Azt példázza, mennyire rosszul kezelte a miniszterelnök ezeket a tüntetéseket, hiszen elsején a rendőrségi brutalitások után pl. azt nyilatkozta, "ahol húszan összegyűlnek, én 200.000 embert hozok, ahol 100.000-en gyűlnek össze, én a pártomból 1.000.000 embert hozok". Tegnap meg arról beszélt, mennyire nehéz neki a lakosság ötven százalékát (ennyi szavazatot kapott 2011-ben), a támogatóit otthon tartania. Gyakorlatilag a társadalom egyik felét a másikkal fenyegeti, ami bizony nem szimpatikus egy felelős vezetőtől, és – ebben a kontextusban – csak olaj a tűzre.
Lehet-e amúgy generációközi ellentétekről is beszélni Törökországban, mint az arab tavasz esetében, hogy rengeteg munkanélküli fiatal van, akiknek „nemteccikarendszer”, és akik jó alkalmat látnak a tüntetésekben, hogy ezt az elégedetlenséget világgá kiáltsák?
– Nyilván vannak jövedelembeli egyenlőtlenségek a különböző generációk és térségek közt, de nem hiszem, hogy erről lenne szó a mostani tüntetések alkalmával. Azt látni kell, hogy Törökország az utóbbi évtizedben – az AKP kormány alatt – hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül. Ezt a kormányt egy mély gazdasági válság és egy inkompetens koalíció után választották meg elsöprő többséggel 2002-ben, azóta sikerült megháromszorozniuk a jövedelmeket, Törökország csatlakozott a legnagyobb gazdasággal bíró országok G20 klubjához, és országszerte hatalmas beruházásokat eszközöltek. Az ország gazdasága csak tovább növekedett, miközben a fejlett és fejlődő világ nagy része a gazdasági válsággal küzdött. Egyrészt ez magyarázza az AKP népszerűségét és 11 éve tartó kormányzását, másrészt a mostani tüntetések alkalmával ezért nem jelenik meg hangsúlyosan a gazdasági kérdés – a többi Occupy mozgalommal ellentétben.
A fiatalok, akiknek nem tetszik a rendszer, sokkal inkább a konzervatív értékek ellen tiltakoznak. A köztársasági rendszerben, a szekularizmus jegyében, volt egy nagyon erős politikai konszenzus, miszerint a hitbéli kérdések a magánügyek közé tartoznak. Ezt lépte át most az AKP, azzal például, hogy az alkoholra hatalmas adót rótt ki (aránytalanul magas árat eredményezve), vagy hogy 2 héttel a tüntetések előtt az alkoholárusítási törvényt úgy módosították, hogy este tíz és reggel 6 közt ne lehessen vásárolni, illetve fogyasztani ilyesmit, és azzal, hogy az abortusztörvény módosítását is felvetették. Mindezek a politikai iszlám jegyében zajló módosítások, amit a másik fél a magánszférába való betörésként értelmez.
Amúgy mennyire kapcsolódnak a mostani tüntetések a többi Occupy-mozgalomhoz? Kik vesznek részt pl. az Occupy Turkey-ben, mit akarnak, miket szerveznek? Ki lehet azt jelenteni, hogy a tüntetések kovászai jellemzően a felsőfokú végezettségű nagyvárosi fiatalok voltak?
– Nem hiszem, hogy ki lehetne jelenteni, hogy ez az urbánus középosztály tüntetése. A tüntetők jó része éppen a marginalizált társadalmi csoportokból érkezik. A többi occupy mozgalomhoz inkább jellegében, mint céljában hasonlít. Ez is egy alulról felfele induló mozgalom volt, olyan embereket és csoportokat vonva be, akik egy része addig távol tartotta magát a politikától (legföljebb szavazott). A különbség az, hogy nem gazdasági célokat tűzött maga elég, nem hallunk olyasmit, hogy "mi vagyunk a 99%", és az újraelosztásért sem harcolnak. A demokrácia működéséért és a hűebb képviseletért való kiállás talán még közös elem lehet, de míg ez a fejlett világban a szervezett érdek és a nagy cégek lobbitevékenysége ellen irányult, Törökországban a politikai iszlám hatalomból való kiűzését szeretnék.
Marginalizált társadalmi csoportokon egész pontosan kiket értesz?
– Egyrészt azokat a szegényeket, akik a város peremén és negyedeiben élnek, másrészt szerintem – bár erdélyi magyar szempontból nem tűnik annak – óriási dolog az, hogy a törökországi nők és háziasszonyok is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Egy olyan társadalomban, ahol a női egyenjogúság kérdése még mindig igen heves indulatokat vált ki, egyrészt vallási, másrészt történelmi okokból, az a tény, hogy ezek az emberek most ott vannak Isztambul Gezi parkjában, Ankara, Izmir és a többi település főterén, önmagában egy olyan eredmény, ami szerintem a tüntetés hatásától függetlenül fontos érték.
Azt szokták mondani amúgy, hogy Isztambul európai nagyváros, viszont a vidéki Törökországban még mindig élénken élnek a tradicionális szokások, kevésbé teljesült ki a szekularizációs folyamat, kevésbé nyitottak talán az emberek. Ezért feltételeztem, hogy nagyvárosi, felsőfokú végzettségű fiatalok lehetnek elsősorban a kezdeményezők.
– Részben persze így van. Nem a vidék tüntetése ez, és nem lép át minden oktatási meg jövedelmi szint által létrehozott egyenlőtlenségen, de azért azt is lehet látni, hogy nemcsak egy szűk társadalmi réteg vonult utcára. Az elvárásainktól függ, de én azt gondolom, hogy igen sokféle társadalmi csoporthoz tartozó embert sikerült az utcára vinniük ezeknek az ügyeknek, olyannyira, ami példátlan Törökország elmúlt évtizedeiben.
Ezzel kapcsolatban még ami igen érdekes volt, az a kisvárosok dinamikája. Ott is kimentek az emberek, a rendőrök meg hasonló brutalitással készültek, de aztán sokkal hamarább lecsendesült, és hazatértek a városlakók, hiszen – ahogyan egy ottani barátom fogalmazott – "mindenki ismer mindenkit", és ha a rendőr szomszédja a tüntető, sokkal kevésbé valószínű, hogy ugyanannak az agressziónak fog teret engedni, mint ahogyan a nagyvárosokban viselkedtek.
A rendőrséget mennyire kézivezérli a kormány, a brutalitás parancsra történik, ha igen, honnan érkezik ez a parancs? Általában véve milyen a lakosság viszonya a rendőrséghez?
– Törökországban a katonaság hagyományosan igen erős politikai befolyással bír, és a szekuláris értékek védelmét képviseli, így alapvetően az AKP előretörésének fő ellenzékét jelentették. Ezt ellensúlyozta a kormánypárt a rendőrség "megreformálásával", hiszen olyan emberekkel töltötték fel a rendőri struktúrát, akik a hithű muzulmánok és az ő támogatóik, létrehozva ezzel a katonaság mellett egy lojális szervezetet. Most ez a rendőri szervezet a párt befolyása alatt áll, olyannyira, hogy fényképek és videók tanúsága alapján a tüntetők azzal vádolják őket, hogy AKP-támogató civilekkel szövetkezve indulnak a kormányellenes tüntetés ellen, hogy aztán brutális erőszakkal véget vessenek annak. Tegnap Facebookon arról lehetett hallani, hogy nincs rajta a kötelező sorszám a rendőrök sisakján. A rendőrség brutalitása mögött egyre inkább a kormány ellenőrzése és explicit vagy implicit jóváhagyása körvonalazódik.
Mi járhat egy hithű muzulmán rendőr fejében, amikor fegyvertelen, békés tüntetőkre támad? Esetenként kendős, hívő nőkre?...
– Nem tudom, legtöbbször parancsot teljesít. Volt arról hír, hogy páran lemondtak az isztambuli rendőrségnél a tüntetőkkel szembeni rendőrségi brutalitás ellen tiltakozva, de ez egy elszigetelt példának számított.
Az elején miért nem tudósított a mainstream török sajtó az eseményekről? Tényleg ekkora léptékű a sajtócenzúra, hogy ezt megengedhették maguknak?
– Elég érdekes volt, hogy míg az újságok egy része többé-kevésbé az elejétől jelentkezett hírekkel, a tévéadók szinte teljesen figyelmen kívül hagyták a tüntetést. Nem lehetett látni azokat a véres összecsapásokról készült felvételeket, amik Youtube-on vagy Facebookon elérhetőek. Aztán tegnap kezdtek először élő közvetítést sugározni arról, hogy mi történik a parkokban, városokban, de pl. az egyik legnagyobb tévéadó a rendőrségi roham indulásakor játékfilmmel szakította meg adását.
Őszintén szólva, nekem is meglepő volt, hogy ilyen szinten ellenőrzi a kormánypárt a médiát. A háttérben gazdasági összefonódások húzódnak, illetve az, hogy egy politikailag centralizált államot 11 éve egyetlen párt tart kézben.
S akkor hogy értesültek a fejleményekről az emberek, és hogyan terjedhetett át más városokra a tüntetés? Ekkora arányú lenne a nethasználat, közösségi oldalakon való jelenlét, hogy lehetséges volt így mozgósítani?
– Alapvetően igen, az internet volt az összekötő kapocs. Nem hiába nevezte tegnapelőtt Erdogan a Twittert "fenyegetésnek", hiszen ez elég jól bizonyítja, hogy sikerült egy működőképes kapcsolatot létrehozni. A Turkcell mobilszolgálató egyik dolgozója a sajtónak arról szivárogtatott, hogy a kormány arra próbálta rávenni őket, hogy zárják le a 3G hálózatuk. Állítólag pár helyen ezt meg is tették a szolgáltatók, és akkor a helyiek (lakók vagy cégek) saját wifi-jelszavukat osztották meg az emberekkel, hogy azok kommunikálni tudjanak egymással. Láttam pl. egy olyan Google-térképet, ahol bejelölték a biztonságos helyeket, azt, ahol a rendőrség támadt, illetve a mecsetekből improvizált kórházakat.
Milyen tapasztalatokról, élményekről, hangulatról számolnak be az emberek ezeken az online felületeken, miket osztanak meg egymással?
– Hát alapvetően mindenkit sokkol az az erőszak, ami a videókból meg a fotókról visszaköszön, és az embereket haraggal tölti el a kormány iránt. Jó páran, akik csatlakoznak a tüntetőkhöz, valószínűleg nem mentek volna ki, ha a rendőrség nem ilyen brutalitással viszonyul a kérdéshez. Ez az aránytalanul nagy erőszak mobilizálta a tömeget.
A tüntetők közül minden csoport képviselteti magát mondjuk Facebookon, tehát pl. a háziasszonyok is Facebookoznak?
– Nem minden tüntető Facebookozik, de van egy alapcsoport, aki igen, és amely összetartja a mozgalmat. Ezekhez lehet csatlakozni, hiszen ha már valaki megkapja az információt, az az offline közösségi hálózatokon is gyorsan terjed. De amúgy az internet mellett egy pár újság napi szinten elég korrekt módon tudósított az eseményekről.
Kik vesznek részt pl. az OccupyGezi vagy Occupy Turkey-ben? Mit akarnak, miket szerveznek?
– Az volt az alaplogika, hogy kijutassák az infót a külföldi médiába, illetve olyan törököknek, akik a határon túl élnek. Mivel a török média ilyen gyengén tudósított, azt látták, hogy az egyetlen mód arra, hogy a követeléseikkel elérjenek a tömegekhez, az, ha felhívják rá a nemzetközi közösség figyelmét. Nagy részük diák, olyan egyetemeken, ahol eddig is baloldali közösségeknek voltak tagjai, és akiknél szép lassan betelt a pohár a kormány intézkedései miatt. Az én ottani ismerőseim is kimennek, főleg most, hogy a rendőrségi brutalitásról ilyen képek lettek elérhetőek, és úgy érzik, az ő barátaik is veszélyben vannak.
Mit remélnek, bíznak-e abban, hogy valami változhat? Konkretizálódott-e valamiféle pontokba szedett követeléslista, amit országos szinten egységesítenének a tüntetők csoportjai, és amire mondjuk választ várnak a kormánytól?
– Hát ez nagyon érdekes, azt hiszem, kicsit bíznak a változásban. De azért nem szabad elfelejteni, hogy a lakosság nagy része még mindig az AKP-t támogatja, nem hiába sikerült elnyerniük a szavazatok felét, és nem hiába vezetik az országot 11 éve. A fő ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt, olyan 25% körül mozog, és nem is minden tüntető azonosul velük. Ezt nyilván ők is érzik, de azt hiszem, arra számítanak, hogy valami változik az AKP-n belül, vagy talán legalább Erdogan leköszön. Azt hiszem, egyik sem túl valószínű, mivel Erdogan a párt alapítójaként és karizmatikus vezetőjeként vaskézzel tartja össze az országot és a pártját, viszont a politikai kimenetele egy ilyen tüntetésnek másodlagos kérdés, akkor, amikor az emberek barátaik biztonságáért mennek az utcára.
Én nem láttam semmilyen összeszedett követelési listát, egyelőre nem ilyen szervezett, hogy legyen egy tüntetésvezető, aki megfogalmazza, hogy mit is akarnak. Amiben egyelőre megegyeznek, az az AKP konzervativizmusával szembeni ellenszenv, és Erdogan lemondásának követelése.
Van olyan, hogy Erdogan-párti emberek mennek nem Erdogan-párti barátaik támogatásáért tüntetni?
– Nem, valószínűleg ez így azért túlzás. Csak azt akartam mondani, hogy az emberek jó része, akik most tüntetnek, soha nem vonultak volna politikai célokért az utcára a kormány ellen, ha nem azt látta volna, hogy hozzá hasonló emberek életét – akik ezt megtették – a rendőrség fellépése veszélyezteti. Azt hiszem, ez a rendőrségi brutalitás és az az arrogancia, ahogyan az AKP reagált erre, volt az, ami a lakosságot mobilizálta, és ami miatt ilyen gyorsan elterjedt más városokban is a tüntetéshullám.
A kormányfőhelyettes azt mondja, a nemzetközi média félretájékoztat...
– Folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy az emberek többsége most is őket támogatja, ergó ez egy hangos kisebbség tüntetése, amiből csak Törökország ellenségei próbálnak "ügyet" csinálni.
Annak, hogy azért elég sok ország meg az EU is felszólalt a rendőri brutalitás ellen, lesz szerinted valamiféle hatása?
– Nehéz megítélni, hogy milyen hatása lesz... Én őszintén remélem, hogy ha politikailag nem is történik radikális változás, legalább a rendőrség kicsit nyugodtabban fog viszonyulni a tüntetőkhöz, és nem azért fogunk Törökországra figyelni, mert a rendőrök brutálisan szétvernek kormányellenes tüntetőket.
Az EU-csatlakozásra hogy gondolnak általában a fiatal tüntetők? Nem látnak zsarolási potenciált abban, hogy a kormányt elítélje az EU minél felsőbb szinteken?
– Gondolom, ha van egyáltalán egységes véleményük, akkor általában támogatják, hiszen ez a kemalista ideológia mindig a Nyugathoz való felzárkózást, valamilyen értelemben a progressziót képviselte. Úgy látják, az AKP elárulta ezt az iszlám politikába való visszahozásával, és azzal, hogy kvázi levette napirendről vagy legalábbis a prioritások közül az EU-csatlakozást. Az AKP külpolitikája sokkal inkább arról szól, hogy megteremtse Törökországot, mint közel-keleti nagyhatalmat, érvényesítse az ország érdekeit a környező arab országokban. Pont ezért azt gondolom, az EU zsarolási potenciálja – bár nagyon sokat számít – nem olyan nagy, mint évekkel ezelőtt, amikor a török csatlakozást még komolyan lehetett venni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
