2021. április 14. szerdaTibor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Síklaki István: az agresszív beszéd mindig agresszív cselekvéshez vezet

kérdezett: Sólyom István 2013. május 13. 16:02, utolsó frissítés: 16:05

Ahhoz, hogy egy társadalom megmaradjon a demokratikus jogállami normák keretei között, legfontosabb, hogy a társadalmat irányító normák, szabályok, törvények mindenek felett meggyőzően álljanak – állítja a szociálpszichológus.


A politikai-gazdasági okokon túl a történelmi-politikai hagyományok, a múlttal való szembenézés és feldolgozás, vagy annak hiánya milyen mértékben befolyásolják a szélsőjobboldali eszmék iránti igény megerősödését?

Ha jól belegondolunk, akkor a magyar közéleti kommunikáció mindig is torzult volt. A kommunista rendszer a maga módján fröcsögte a gyűlölködő demagógiát, és ez csupán a nyolcvanas évek vége felé, a Németh kormány idején enyhült. Az sem a tolerancia stílusa, kultúrája volt, csak éppen más előjellel. Azok a széles rétegek, akik ezzel nem értettek egyet, sőt, akiket sértett, megalázott, de nem tehettek ellene (a „bullying” szociolingvisztikai szituációja), azokban lefojtva ottmaradt az ellenkező előjelű türelmetlenség. Tehát a politikai és kommunikációs kultúra nem sokat fejlődött a háború előtti időktől a rendszerváltásig.

Az inga ellenkező irányba leng most ki, és a súlyos gazdasági válság könyörtelen automatikussággal erősíti fel az előítéleteket és a bűnbakképzést. Ennek az első, döbbenetesen tiszta megnyilvánulása az 1991-es taxisblokád volt, amikor a blokádot közvetlenül követően erősen lecsökkent a cigányok iránti tolerancia humán értelmiségi fiatalok körében (is), holott akkor még nyoma sem volt a majdani jobbikos cigánygyűlöletnek, és persze nekik volt a legkevesebb közük a taxisblokádhoz.

A radikális eszmék térhódításának egyik alapeleme a különböző összeesküvés-elméletekben való szilárd meggyőződés. Társadalom-lélektani szemszögből nézve mi az oka ezen elméletek óriási népszerűségének?

Az összeesküvés-elméleteket két fő motívum generálja. Az egyik az, hogy az ember eleve hajlamos a vele megeső dolgok okát az emberekben keresni. Ezt a szociálpszichológia alapvető attribúciós hibaként tartja számon. Ha valakinek a viselkedéséhez okot akarunk keresni - márpedig szeretünk okokat rendelni mindenhez -, akkor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a pillanatnyi szituáció, a külső környezet tényezőit, és felerősíteni az illető személyiségének kauzális jelentőségét.

A másik motívum, hogy a biztonságérzetünk, a kontroll érzete óriási erővel munkál azon, hogy az eseményekhez, különösen a negatívakhoz, okot rendeljünk. Akkor érezzük a világot kiszámíthatónak és így biztonságosabbnak. Ha tehát nincs megfelelő erős bizonyítékunk, akkor a magunk megnyugtatására kreálunk ilyet, és ez alapértelmezésben valamilyen emberi ágens, gyakran egy adott népcsoport, vagy szervezet. Ha pedig elkezd a világ egyre bizonytalanabbá válni körülöttünk, az egzisztenciánkat is fenyegetve érezzük, akkor ez az igény rendkívül felerősödik, és gomba módra szaporodnak az összeesküvés-elméletek.


A Jobbik parlamentbe való bejutása, növekvő népszerűsége azt eredményezte, hogy egyre elfogadottabbá vált az antiszemita, xenofób érzület, beszédmód, már nem szégyen annyira a nyílt zsidózás, cigányozás, stb. Ez a szélsőséges és kirekesztő diskurzus a mainstream médiában is egyre hangsúlyosabban megjelenik, és a határon túli magyarok körében is tetten érhető. Elképzelhető, hogy ez hosszú távon torzíthatja a közösség egy részének gondolkodásmódját?

Sajnos az agresszív beszéd előbb-utóbb mindig agresszív cselekvéshez vezet. A cigányok elleni támadások, gyilkosságok, a szórványos, zsidókkal szembeni agresszív megnyilvánulások egyenes következményei annak, hogy teret kapott a gyűlöletbeszéd. Persze ez rendkívül nehéz dilemma, tudjuk: szólásszabadság egyfelől, közösségekkel szembeni uszítás másfelől.

Ezt különösen súlyossá teszi, hogy Bayer Zsolt a legitim politikai hatalom képviselőjeként tesz sokat azért, hogy az erre hajlamosakat bátorítsa. Hogy a legitim politikai hatalommal szoros kapcsolatban álló Ferencváros szélsőséges szurkolói magja szemlátomást háborítatlanul onthatja magából az antiszemita mocskot. Abban az értelemben fennáll a veszély a hosszú távú torzító hatásra, hogy a már belsővé vált tabuk is ledőlnek, ami az után észrevétlenül mehet át abba, hogy a saját érdekeimet követve kihasználom ezt a légkört: irány a numerus clausus.

Számos jó szándékú, jobboldali meggyőződésű emberrel lehet találkozni, akikről köztudomású, hogy távol áll tőlük a szélsőségesség, ennek ellenére véleményalkotáskor a nemzet iránti ragaszkodásból, féltésből egyes népcsoportokat bélyegeznek meg, tesznek meg bűnbaknak. Az ellenvéleményeket pedig egyszerűen nem veszik tudomásul, vagy ha igen, akkor a saját álláspontjuk megerősítését látják igazolva. Milyen szociálpszichológiai magyarázata van a jelenségnek?

Az ember rendkívül leleményes abban, hogy az érdekeinek, érzelmeinek megfelelően racionalizáljon álláspontokat, egy kicsit jobban általánosítson az egyik irányban, és kevésbé a másik irányban. A konformitás nagy úr. A dichotóm szembeállítás pedig megteremti azt a kognitív kényszert, hogy racionalizáljunk. Ha az egyik politikai oldalra vagy népcsoportra erős politikai formációk és tekintélyes politikusok olyan bélyeget sütnek, hogy az szemben áll a nemzettel, rátámad a nemzetre, akkor sokan nem merik megkockáztatni, hogy az a látszat keletkezik, hogy esetleg ők sem eléggé hűek a nemzethez. Ha pedig a hatalom bármit, amit tesz, úgy keretez, hogy az „nemzeti”, még ha trafikról van is szó, akkor ezzel a jobb érzésű jobboldaliak kritikáját elbátortalanítja.

A politikai ideológiák és eszmék szabad piacán bármilyen tartalom hozzáférhető, és sokak a szélsőséges médiumok által szolgáltatott információk alapján tájékozódnak. Mitől ilyen hatásos a szélsőséges pártok, a radikális sajtó kommunikációja? Milyen igényeket elégít ki?

A radikális politikai kommunikáció legalapvetőbb ismérve, hogy mindenre a végletekig leegyszerűsített válaszokat ad rendkívül nagy magabiztossággal. Amikor pedig a világ nagyon bizonytalanná válik, akkor az ilyen talmi biztonságérzet is nagyon csábító tud lenni.

Mitől függ egy társadalom radikalizmusra való hajlandóságának léte/nemléte? Egyáltalán létezhetne olyan ideális társadalom, amelyben a politikai kultúra és érzelmi intelligencia olyan szintű, hogy a közösség tagjai immunisak lennének a szélsőségekre?

Azt gondolom, hogy van egy eléggé masszív társadalmi fejlődési irány, amit a demokrácia jellemez. Ahol több száz éves hagyománya van a demokráciának, ott kialakul az immunitás, és a társadalom széles rétegei mentesek maradnak a szélsőségektől. Az Egyesült Királyságban is voltak náci szimpatizánsok, vannak bőrfejűek és nemzeti szocialisták, de a társadalom egésze megmaradt a demokratikus jogállami normák keretei között. Ennek talán a legfontosabb feltétele, hogy a társadalmat irányító normák, szabályok, törvények meggyőzően mindenek felett álljanak, biztosítsák azt a kontroll érzést, a kiszámíthatóság iránti mély igényt, amit szerencsétlenebb társadalmak bűnbakképzéssel és összeesküvés-elméletekkel oldanak meg. A magyar társadalom sajnos talán csak percekre mutatott némi hajlamot arra, hogy a szabályok, és ne az erő és önkény diktáljon. Ez a táptalaja a radikalizmusnak.

Magyarországon a tipikus jobbikos szavazó átlag feletti társadalmi státussal rendelkezik és félti pozícióját, kiszámíthatatlannak érzi a jövőjét. Ha valamennyi ellenségkép megszűnne, prosperálna a gazdaság, egy Jobbikos szimpatizánsban ez miként csapódna le, hisz politikai, ideológiai meggyőződésének szubsztanciája veszne el?

Ha eljönne a Kánaán, biztos egzisztenciával és jövőképpel, akkor a szélsőségek kicsiny, egyénpszichológiai alapon jellemezhető csoportokká zsugorodnának.

A Jobbik megerősödésének kulcsát sokan abban látják, hogy olyan kérdéseket tűzött napirendre, amelyeket azelőtt mély hallgatás övezett, vagy amelyekről csak egy szűk szakmai réteg beszélt. Mitől függ, hogy egy társadalom mikor néz szembe kényes kérdéseivel, saját múltjával? Ennek fentről vezérelt folyamatnak kell lennie, vagy az alulról jövő kezdeményezések lendíthetik előre az ügyet?

A politikai elitek hagyományosan rendkívül gyávák Magyarországon. Amióta pedig tömegdemokrácia van, azóta az egyetlen szempont, hogy ki tud jobban kedvében járni bármiféle tömegindulatoknak.

A cigányok társadalmi helyzete nem ma lett tragikus, hosszú folyamat eredménye, de egyetlen rendszer sem volt elég bátor ahhoz, hogy hosszú távra előretekintő, akár pillanatnyilag népszerűtlen lépésekkel is megpróbálja orvosolni az egyre súlyosbodó gondokat. Ahogy az amerikaiak a pártérdekeket következetesen félretéve népszerűtlen intézkedések sorát vállalva dolgoznak azon, hogy a faji diszkrimináció minimálisra csökkenjen, ennek Magyarországon nyomát sem látni. Így maradnak az egyre súlyosbodó konfliktusok, amivel a mindenkori kormánytöbbség gyáva szembenézni. Ez szüli egy radikális párt sikerét, ötvözve azzal, hogy így a világmagyarázat és a bűnbak iránti igényt is kielégíti. Tulajdonképpen az a meglepő, hogy egyelőre „csak” ennyire népszerű Magyarországon a Jobbik.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS